17°

Különleges produkciókat vonultat fel a Barokk Randevú zenei fesztivál

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.

A Bachtól Djangóig című nyitókoncert augusztus 10-én játékosan vezeti végig a hallgatókat a barokk muzsikától a swing műfajáig. A Swing a la Django új, nagyszabású produkciója a műfajok keveredése mellett attól is különleges, hogy az interpretáció során a Talamba Ütőegyüttes és Micheller Myrtill énekesnő a zenekarral együtt alakítja, építi a dallamvilágot és a szólókat – közölték a szervezők az MTI-vel.

Augusztus 12-én a Megérthető zene című hangversenyen a BDZ Vonós Quintet, a Budapest Saxophone Quartet és a Corpus Quartet előadásában hangzik el a barokk zene egyik legkomplexebb remekműve, Johann Sebastian Bach A fúga művészete. A mű megértését Hollerung Gábor magyarázatai és történetei segítik.

Pergolesi 23 évesen írta Az úrhatnám szolgálót, amelyet eredetileg az Il prigioniero superbo című opera szüneteiben mutattak be, a zenetörténet azonban az első vígoperaként tartja számon. A Barokk Színházban augusztus 12-én látható előadásban a három szereplő, Bojtos Luca, Erdős Attila és Mózes Zoltán az egyszerű és vicces történet árnyoldalait, valamint meg nem tárgyalt részleteit is felszínre hozzák Philipp György rendezésében, a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.

A Barokk Randevú záróhangversenyén Händel első angol nyelvű vallásos műve, az Utrechti Te Deum és Jubilate csendül fel, amely az 1713-as utrechti béke megünneplésére született. Ez volt a brit királyi család első megbízása a zeneszerző számára, és Händel ezzel meg is alapozta londoni karrierjét. Augusztus 12-én a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, valamint Csereklyei Andrea, Megyesi Schwartz Lúcia, Gavodi Zoltán, Szerekován János és Blazsó Domonkos szólisták közreműködésével szólal meg a Magyarországon viszonylag ritkán hallható barokk oratórium Hollerung Gábor dirigálásával.

A Barokk Kastélynapok részeként megvalósuló Barokk Randevú célja, hogy klasszikus és crossover jellegű produkciók bemutatásával közelebb vigye a barokk zenét a közönséghez. Az eseményt Lombos Pál, a Swing a la Django és a Heuréka Music Agency vezetője, valamint Hollerung Gábor karmester, a Budafoki Dohnányi Zenekar vezetője hívta életre.

Hozzászólások

Nehéz falat
Mi lesz veled, Netflix?
Bundesliga / 7 órája
A Hannoverrel sem bírt a Hertha
A vezetőedzői posztról az idény végén távozó Dárdai Pál vezette berliniek március 2. óta tartó nyeretlensége így tovább folytatódott.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, nagypapánk és apósom SZAKÁLY ZOLTÁN az OTP volt dolgozója életének 78. évében örökre megpihent. Szeretett halottunkat április 24-én, szerdán 13.30-kor helyezzük végső nyugalomra a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap 8 órakor lesz a Mária Magdolna plébániatemplomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
"Nincs már többé holnap, ennyi volt az élet. Siratunk csendben, mert hiányzol, és nem feledünk téged." Szomorú szívvel és örök fájdalommal emlékezünk BÉRES GYULA halálának második évfordulóján. Szerető családja
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA FERENC életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2019. április 24-én, szerdán 11 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZI JÁNOS volt zalaszántói lakos életének 90. évében elhunyt. Temetése 2019. április 24-én, szerdán 13 óra 30 perckor lesz a zalaszántói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÁNOS 87 éves korában elhunyt. Temetése április 24-én, szerdán a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően, 14 óra 45 perckor lesz a zalacsébi temetőben. A gyászoló család
"Aki szeretteinek szívében él, az nem hal meg, csak távol van." Emlékezünk SOÓS PÉTER halálának 14. évfordulóján. Szerettei
Fájó szívvel emlékezünk NAGY ZOLTÁN halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
"Bennünk él egy arc és egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet." Szeretettel emlékezünk HAVASI TIBOR halálának 25. évfordulóján. Felesége és gyermekei
Fájó szívvel, soha el nem múló szeretettel emlékezünk KECSKÉS EDIT halálának 5. és édesapja KECSKÉS FERENC halálának 38. évfordulóján. Szerető családjuk
"Hiányod nagyon fáj, elviselni nehéz, Örökké tart szívünkben a rád emlékezés." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KOVÁCS LAJOS halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KÁROLYI CSABA halálának első évfordulóján. Szerető családja
"Istennek köszönjük, hogy a miénk volt és maradt, mert aki szeretettel szívünkben él, nem halt meg csak távol van." (St. Ágoston) Fájó szívvel tudatjuk, hogy LÉLEK ZSUZSANNA életének 70. évében 2019. március 31-én váratlanul eltávozott. Szeretett rokonunk földi maradványait a római katolikus szertartás szerint helyezzük örök nyugalomba Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben 2019. április 26-án, pénteken 12 órakor. Gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel és szomorú szívvel emlékezünk szeretett édesanyám, testvérem, nagynénénk DR. KOCSIS LAJOSNÉ szül. Villányi Mária (Gyöngyi) halálának második évfordulóján. Szerető lánya, valamint testvére és családtagjai
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, S míg élünk, őrizzük őket." Emlékezünk FARKAS TIBOR halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
"Beteg, elfáradt teste nem bírta tovább, Feladta a küzdelmet és lelke az égbe szállt. Nem hagytál itt minket, csak pihenni mentél, Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyám, testvérünk, anyósom, nagymamám és dédikénk SZITA ZOLTÁNNÉ szül. Réz Magdolna 85 éves korában elhunyt. Hamvaitól végső búcsút 2019. április 23-án, kedden 12 órakor veszünk a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Engesztelő szentmise aznap reggel 7.45-kor az olai Jézus Szíve templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÁROS ISTVÁN 68. életévében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. április 24-én, szerdán 11 órakor lesz a taliándörögdi temetőben. Gyászoló család
"Véget ért a szenvedése, szívében már nyugalom, Miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérem és anyósunk GYUK GÉZÁNÉ szül. Németh Mária életének 76. évében elhunyt. Temetése 2019. április 23-án, kedden 14 órakor lesz a pethőhenyei temetőben. Gyászmise 13 óra 30 perckor a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEUHAUSER ZOLTÁN életének 55. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. április 24-én, szerdán 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. BENE JÓZSEFNÉ szül. Tuboly Rozália életének 90. évében örökre megpihent. Temetése 2019. április 23-án, kedden 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Emléke szívünkben örökké élni fog. A gyászoló család
"Istenem súgd meg neki halkan, Lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam! Álmomban keressen meg engem, még egyszer hadd lássam, hadd öleljem! Nem szólnék róla, mélyen gyötör a bánat, csak hadd lássam még egyszer gyermekem! Hadd legyen nekem ez a legszebb álmom, súgd meg neki halkan, én minden nap várom!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szeretett gyermekünk GÖNCZ BALÁZS halálának 3. évfordulójára. Szerető családja
Csíksomlyó / 8 órája
Háború ellen nyújtott védelmet a Székely Madonna
tánc, muzsika / 8 órája
Erdélyi turnéra indulnak a Fölszállott a páva versenyzői
figyelmeztetés / 8 órája
Többfelé rossz a levegő minősége
építésgazdaság / 8 órája
Ösztönöznék az együttműködést
fordulat? / 9 órája
Elrejtheti a kedvelések számát az Instagram
Kosárlabda / 9 órája
Simán nyert és döntőben a Sopron
Varga Andor