Az összetartozás jegyében rendezik meg idén a Mesterségek Ünnepét

Rendhagyó módon a kézműves programok idén vidékre költöznek.

Összetartozunk alcímmel, rendhagyó módon rendezik meg idén augusztus 20. és 23. között a Mesterségek Ünnepét a budai Várban. Fellép mások mellett a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes, Pál István Szalonna és bandája, megrendezik a folkTREND! divatbemutatót, valamint az Örökség Egyesület és a FolKid Fesztivál gáláját.

A kézműves programok idén vidékre költöznek: országszerte hét helyszínen várják az érdeklődőket augusztusban és szeptemberben.

A rendezvény a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a Duna Karnevál, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, valamint a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége közös kezdeményezésére és szervezésében valósul meg a Budavári Palota Oroszlános udvarában augusztus 20. és 23. között.

A járványügyi korlátozások betartása mellett ötszáz főig fogadják az érdeklődőket, a színpadi programok megtekintéséhez előzetes regisztráció szükséges – közölték a szervezők pénteken.

Augusztus 20-án az Örökség Egyesület Táncoló, Éneklő Ország című programsorozatával kapcsolódik a rendezvényhez, lesz hangszerbemutató, tánc- és énektanítás, fotósarok és táncház. Fellép Pál Lajos a tanítványaival, jelen lesz a Sarjú Banda és a Duna Művészegyüttes.

Az Agrárminisztérium támogatásával idén is megrendezik a szaktárca kezdeményezésére létrejött folkTREND! divatbemutatót, amelyen a 2019-ben kiírt pályázat nyertes alkotásai mutatkoznak be. Az estet a 2. FolKid Gyermekfesztivál, majd az Örökség Egyesület gálakoncertje zárja.

A Mesterségek Ünnepe idei kiemelt témája a fejrevaló viseletek. Ehhez kapcsolódva a rendezvényt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége pályázatot írt ki népi kézműveseknek és dizájnereknek. A felhívásra mintegy 60 alkotás érkezett, a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákból kiállítást rendeznek.

A díjátadóval egybekötött megnyitót augusztus 21-én 17 órakor tartják a Hagyományok Házában, ahol a tárlat szeptember 6-ig lesz megtekinthető.

Augusztus 21-én a Duna Karnevál vendége lesz a Fitos Dezső Társulat A falu című táncprodukciója, amely a Kárpát-medence kulturális sokszínűségét és folklórkincsét mutatja be. Pál István Szalonna és bandája jubileumi koncertje három kerek évforduló – Pál István Szalonna 40. születésnapja, a zenekar fennállásának 15. évfordulója és Trianon centenáriuma – köré szerveződik, a zenekar és barátai Kárpát-medencei utazásra hívják közönségüket.

A trianoni évfordulóhoz kapcsolódva a Duna Karnevál a Duna Művészegyüttes főszereplésével mutatja be Üzenet haza című táncszínházi produkcióját, a fesztivált augusztus 23-án este a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című előadása zárja.

A Hagyományok Háza előtti Corvin téren rendezik meg a Nagyvárosi Folkudvart, ahol kézműveskedés, aprók tánca és gyerekkoncertek, esténként nép- és világzenei koncertek, valamint táncház szórakoztatja a közönséget.

A kézműves programok idén vidékre költöznek: országszerte hét helyszínen rendeznek kézműves bemutatót és vásárt augusztusban és szeptemberben. Debrecenben, Békéscsabán, Kisgyőrben, Mezőkövesden, Miskolcon, Székesfehérvárott és Zalaegerszegen várják kézműves vásárral, látványműhelyekkel, mesterségbemutatókkal, kreatív népi játszóházakkal az érdeklődőket.

Hozzászólások

Megható
Ez után a dal után együtt sírt Kökény Attila és Curtis, a TV2 stúdiójában
időjárás / 4 perce
Enyhe hétfővel indul a hét
Sok helyen borult lesz az idő, de néhol akár 20 fok is lehet.
Gyász
"Előttünk az arcod, szívünkben az emléked, Soha, amíg élünk, nem feledünk téged." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk BŐDÖR ZOLTÁN volt garabonci lakos halálának 24. évfordulóján. Emlékére szentmise 2020. október 25-én, vasárnap 10 órakor lesz a zalakarosi Isteni Irgalmasság-templomban. Szerető családja
"Ott pihentek, ahol már nem fáj semmi, nyugalmatokat nem zavarja senki. Könnyes az út, mert sírotokhoz vezet, a jó Isten örködjön pihenésetek felett." Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezem férjem TÓTH ERNŐ halálának 6. évfordulóján és fiam TÓTH LÁSZLÓ halálának 5. évfordulóján. Szerető feleség és édesanya
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk ÖZV. BELSŐ ISTVÁNNÉ szül. Antal Irén 90 éves korában türelemmel viselt, hosszú szenvedés után örökre megpihent. Temetése 2020. október 27-én, kedden 14 órakor lesz az ortaházi temetőben. Gyászmise 13 órakor a helyi imaházban. Köszönetet mondunk a Csömödéri Idősek Otthona vezetőinek és dolgozóinak. Gyászoló gyermekei, menyei, unokái, dédunokái
"A szívünkben mindig ott élsz, s lelkünk része vagy, Szomorú a távolság, de nem felejt a gondolat." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk GULYÁSNÉ BOGNÁR TÍMEA halálának 6. évfordulóján. Szerettei
"Az idő múlik, de feledni nem lehet csak megtanulni élni nélküled!" Fájó szívvel emlékezünk HELLER JÁNOSNÉ szül. Lakatos Rozália halálának 1. évfordulójára. Szerető családja
"Elfelejteni téged nem lehet, Mert te voltál a jóság és a szeretet..." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk BALÁZS ISTVÁNNÉ szül. Sárecz Margitra távollétének 20. évében. Férje és fiai
Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. ISTVÁN ANNA 2020. október 8-án, 73 éves korában tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 30-án, pénteken 13 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH DEZSŐ 66 éves korában megpihent. Végső nyugalomra 2020. október 27-én, kedden 12.30-kor helyezzük az andráshidai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk HORVÁTH ZSOLT halálának 30. évfordulóján. Szerető családja
"Küzdelmes volt élete, Legyen nyugodt pihenése." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS FERENC életének 74. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. október 26-án, hétfőn 14 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló családja
"Megállt a szív, mely élni vágyott, Pihen a kéz, mely dolgozni imádott. Nincs már holnap, ennyi volt az élet, Sirassatok csendben, mert szívetekben tovább élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, nagypapánk, testvérem, nagybátyánk, rokonunk JOBBÁGY TIBOR a letenyei ÉKKÖV Kft. volt ügyvezető igazgatója életének 70. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. október 24-én, szombaton a 9 órakor kezdődő gyászmise után lesz a becsehelyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH FERENC (Csini) életének 67. évében szerető szíve örökre megpihent. Utolsó útjára október 26-án, hétfőn 14 órakor kísérjük a Zalalövő-patakai temetőben. Gyászmise előtte 12 óra 45 perckor a bagodi templomban. A személyes részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjék. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek, Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk PAIS GYULÁNÉ szül. Tóth Aranka 2020. október 19-én, 91 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. október 26-án (hétfőn) 11.30 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Előtte gyászmise 8 órakor a Fő téri templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk ID. KÓRÁSZ GYÖRGY (VEGS ny. főkönyvelője) életének 90. esztendejében elhunyt, valamint édesapám, fiúnk, bátyánk, nagybátyánk, sógorunk IFJ. KÓRÁSZ GYÖRGY életének 64. esztendejében elhunyt. Hamvasztás utáni közös búcsúztatásuk 2020. október 28-án (szerdán) 13 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Előtte 9 órakor gyászmise a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjukra elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ ISTVÁNNÉ szül. Pálfi Mária életének 92. évében elhunyt. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön a 12.30-kor kezdődő szentmise után lesz a fűzvölgyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS GYULA pacsai lakos, volt Zala Volán nyugdíjas életének 77. évében elhunyt. Temetése október 24-én, szombaton 10 órai szentmisét követően 11 órakor a pacsai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély fájdalmunkban osztoznak! A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH EMILNÉ szül. Pálfi Mária 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. október 22-én, csütörtökön a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a sárhidai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk NÉMETH JÓZSEFNÉ szül. Pápai Mária halálának 5. évfordulóján. Férje és családja
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BURUSÁN JÓZSEFNÉ szül. Hofstadter Márta 62 éves korában betegségben elhunyt. Temetése 2020. október 27-én, kedden 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Szentmise aznap 7.30-kor a felső templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet, mindenkinek akik RAB JENŐ temetésén részt vettek, és gyászunkban bármely módon osztoztak. Külön köszönetet mondunk dr. Szalai Adrienn kezelőorvosnak, az I. belosztály orvosainak, nővéreinek és összes dolgozójának, dr. Nagy Dóra háziorvosnak és asszisztensének, Horváthné Gerencsér Rita és Kámán Beáta hospice nővéreknek, a sürgősségi osztály dolgozóinak, a mentőszolgálat és betegszállítás dolgozóinak odaadó, lelkiismeretes munkájukért. Gyászoló család
szörnyű, ami történt / 6 órája
Kiderült, hogyan halt meg a magyar kajakos. Felesége azonosította a holttestét (videó)
Labdarúgó NB I / 7 órája
Több mint két hónap után nyert újra bajnokit a DVTK
Papírforma – itt is, ott is / 9 órája
A Nagykanizsa hátrányból fordított, az edző nem érti a szurkolókat…
Khüne László, Bedő István
A Csács-NSE győzött a rangadón / 9 órája
A Teskánd gólgazdag hajrával verte a Zalaszentgrótot, első sikerét aratta a Kiskanizsa
ZH
összetartás / 10 órája
Kárpátaljai magyaroknak rendez gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet
szívszorító / 12 órája
Túrázók találták meg az elhagyott újszülöttet a mezőn, csak nekik köszönheti életét