Kultúra

2017.01.04. 13:52

Harkály doki és a fúrólégy

Boncodfölde – Ha Harkály doki ki tudott volna „lépni” a mesekönyvből, hogy szárnyas és négylábú erdőlakó társaival felvehesse a harcot a fúrólégy ellen, akkor minden bizonnyal lenne most dió az éléskamrákban.

Szabó Zsófia

Még decemberben számoltunk be arról, hogy a zalai diófák jelentős részét tönkretette a dióburok-fúrólégy. Nem csak a gazdálkodóknak okozott bosszúságot az ebből fakadó terméshiány: a kereskedőknek is, mivel emiatt sokan csak külföldön tudták beszerezni a csonthéjas gyümölcsöt.

Sok háziasszony „feje” is fájhatott karácsony közeledtével a dióhiány miatt: a tradícionális ünnepi sütik, a zserbó, a beigli bizony elképzelhetetlenek dió nélkül.

Azonban a Boncodföldén élő nyugdíjas egészségügy dolgozót, Rép Erikát , nem elszomorította, sokkal inkább megihlette, írásra sarkallta a fúrólégy. Viccet félretéve: nem a kórokozóval „szimpatizált”, hanem a dallamosan csengő elnevezésével, amelyből aztán mesét kerekített. Fel is keresett bennünket a történettel olvasónk, akiről korábban már írtunk, lapunk novellaíró-pályázata kapcsán.

– Boldoggá tesz az írás – árulta el Rép Erika. – Több könyvem is megjelent már, köztük a Répácska meséi, amelyre nagyon büszke vagyok. Nem tanultam a betűvetés-tudományát. Pusztán, ha hallok valami érdekességet a mindennapok folyamán, akár egy beszélgetésből, akár a médiából, s megragad, akkor szövök köré egy „sztorit” – mondta Erika.

Rép Erika meséjében a diófa meggyógyult az alattomos kártevőtől, a fúrólégytől Fotó: Rép Tamás

A dióburok-léggyel is így találkozott.

– Miután egy műsorban hallottam róla, utánajártam, mi is ez valójában, mivel, szerencsére a mi fáinkat nem támadta meg ez a betegség. Viszont tudtam, a Mesebeli erdőben, ahol az én fabuláim játszódnak, „nagy” a baj.

A kétgyermekes anyuka ekkor „összehívta” „állati” mesehőseit: Harkály dokit, Csuszkát, Fakúszt, Rágcsát és a többieket, s akcióba indította őket a fanyavalya ellen. A madárorvos megtisztította a beteg termést. Eztán következett a „rehabilitáció”.

– Az erdei védőrség éjjel-nappal a fa körül strázsált, hogy a légy még csak közelébe se tudjon menni a diófának – nevetett Erika.

S hogy mi a végkifejlet, a mese csattanója? Hála az erdei együttműködésnek, minden jószág telerakhatta dióval az éléskamráját. Még az örökké aggodalmaskodó Miska nyúl is megnyugodott: nem fognak éhezni télen...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!