Kultúra

2009.03.25. 03:28

Hamis levelek voltak

Zalaegerszeg - A megyei rendőr-főkapitányság tegnap vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek a Hevesi Sándor Színház meg nem valósult külföldi kapcsolatai miatti nyomozás ügyét. Erről Szukics Ferenc bűnügyi igazgató, rendőr ezredes tájékoztatott.

Szabó Judit

Emlékezetes, a Hevesi Sándor Színház igazgatója, Stefán Gábor majd egy évvel ezelőtt tett feljelentést a rendőrségen, mivel alapos gyanú merült fel benne, hogy azok az iratok, elektronikus levelek, melyeket a brüsszeli, majd mexikói vendégszereplésről, valamint az Európai Színházi Unióba való felvételről kapott, nem valódiak. Minderről lapunk több alkalommal is beszámolt, először a kedvezőnek tűnő hírekről, tervekről, majd pedig azok meghiúsulásáról. A tervezett mexikói turnét az utazás reggelén mondta le a vendéglátó. A szóban forgó kapcsolatokat egyébként a zalai színházhoz pár évvel korábban érkezett nemzetközi referens, illetve rendezői feladatokat is ellátó S. Dóra intézte. (Részletek azonos címmel a 3. oldalon olvashatók.)

A zalaegerszegi színház igazgatójának tavaly májusban tett feljelentése után tehát a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozott az ügyben, hogy egyáltalán valódiak-e azok az e-mailek, levelek, dokumentumok, amelyek a színházat ebbe a kellemetlen helyzetbe hozták.

Idézzük fel: az Európai Színházi Uniótól állítólag érkezett elektronikus levél, amely arról tudósított, hogy a zalaegerszegi teátrumot felvennék a rangos szervezetbe. Ezt egy, a magyarországi Francia Kulturális Intézet vezetőinek aláírásával ellátott dokumentum erősítette meg. Majd levélben kapott meghívást a színház egy mexikói színházi turnéra, amelyet aztán egy rejtélyes haláleset miatt lemondtak, majd Mexikó budapesti nagykövete írt erről levelet. Közben egy tervezett brüsszeli fellépés is meghiúsult, pedig a színház a műsorrendjét is átalakította. 



Nehéz szembesülni, de valótlan elektronikus levelek tömege érkezett. (Jelenet a Tranzit című dráma tavalyi ősbemutatójából)
Fotó: Pezzetta Umberto

A 2008 májusában megkezdett nyomozásról Szukics Ferenc rendőr ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója számolt be lapunknak.

- A nyomozás eredményeképpen magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanúja miatt küldjük meg az ügyet a Zalaegerszegi Városi Ügyészségnek. A színház volt nemzetközi referensével szemben fogalmazódik meg a gyanú a Tranzit 2008 pályázat, az Európai Színházi Unióba való felvétel és a tervezett dél-amerikai utazás miatt. A színház vezetése által is beszerzett, immár hiteles iratokkal sikerült igazolni, hogy a korábbi levelek nem valódiak, az adatok nem hitelesek. A mexikói nagykövetségnek tulajdonított levélen az igazságügyi írásszakértő azonosította a nemzetközi referens kézírását. Az elhúzódó nyomozás során könyvvizsgálatra is sor került, szakértő vizsgálta a megbízási szerződésből fakadó kifizetések jogszerűségét. A megbízási szerződés megfogalmazása miatt egyébként nem követhető a számonkérhetőség és az eredményesség kívánalma, például az a fordulat, hogy törekszik a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére , nem von maga után igazolható, elvárható teljesítményt. A szakértő megállapította, legalább 1,7 millió forint indokolatlan, nem jogos kifizetés mutatkozik, ezt polgári peres úton követelheti vissza a színház.

Csalás nem valósult meg, mondta az ezredes, mivel nem igazolható az a tény, hogy haszonszerzés céljából, tudatosan tévesztett volna meg másokat a gyanúsított.


Bővebben a következő cikkben olvashat! 
Botrány a teátrumban: hamis levelek és 1,7 millió forint nem jogos kifizetés


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!