Arany János és a "zalaiak"

Szobra felállítására a zalaegerszegi iskolák diáksága és tanári kara azonnal gyűjtést kezdeményezett. S a lap folyamatosan beszámolt a zalaiak felajánlott támogatásáról.

Pedig a költőóriásnak közvetlen zalai kötődései nem voltak. De a zalai ember mindig tisztelte a nemzet jeles költőit. Kosztolányi Dezső is felfigyelt erre 1932-es látogatásakor, amikor végigsétált Zalaegerszegen az 1903-ban Arany Jánosról elnevezett utcán: "Zalaegerszeg mindig kegyelettel juttatja kifejezésre utcái elnevezésében, hogy a magyar irodalom jelesei emlékének áldozni kíván.

A városban 19 utca homlokzatán hirdeti egy-egy író-költő nevét, hogy közönsége megbecsüléssel adózik a nagy magyar értékek szelleme iránt". (Az egyik első hivatalos utcaelnevezés is költővel kapcsolatos volt: 1859-ben a Piac teret nevezték el Kazinczy Ferencről.)

Az ízig-vérig dunántúli Keresztury Dezső, a zalaegerszegi születésű akadémikus, irodalomtörténész helyesen állapította meg Arannyal kapcsolatban: "a magyar irodalom egy és oszthatatlan. Arany annak a költőtípusnak, embertípusnak a megteremtője, ahova magam is sorolom. Ő sem tud különbséget tenni a költői szakma, a tudományos kutatás, a valóság lehetőleg pontos megfigyelése és leírása között. Elődömnek, rokonomnak, tanítómesteremnek érzem."

Arany János (1817-1882) alakja Barabás Miklós festményén
Fotó: Illusztráció

Mikor megismertem Arany János halálosan izgalmas egyéniségét, egy nagy lélek félelmes belső vívódásait, már nem engedett el többé. S Zala nagy fia mintegy hetven tanulmánnyal járult hozzá a nemzet költője életének és munkásságának megismeréséhez. S két monográfiája (I. köt. 1967-ben, II. köt. 1990.) máig a legalaposabb munka, amely Arany életművével foglalkozik.

Arany János példáját követte, amikor hozzáfogott Madách Imre Mózesének színpadra állításához. Azt, hogy Az ember tragédiájából nemzeti remekmű lehetett, nem utolsósorban Arany Jánosnak köszönhetjük, aki sorról sorra átjavította, s az élő nyelvhez alkalmazta rendkívül gyengéd, "bársonyos" kézzel, művészi tiszteletadással. Keresztury is ezt tette, s így "visszaadta" az irodalomtörténetnek a remekművet.

A Nagyszalontához, Nagykőröshöz és Pesthez kötődő költő ismereteink szerint nem járt Zalában. Ez nem jelenti azt, hogy ne ismerte volna a Zalából származó költőket, s ne követte volna figyelemmel a Deák Ferenc és Csány László nevével fémjelzett reformkori zalai küzdelmeket.

Olvasta Kisfaludy Sándor műveit, érdekelték magyaros verselésének szakmai fogásai. Az első modern értelemben vett újságíró, a Keszthelyről származó Nagy Ignác - akit 1845-től ismert személyesen - munkatársul hívta az új Életképekhez, s a zalaegerszegi Császár Ferenc kérésére írta meg a Keveházát (1852). A költő és hadvezér zalai főispán Zrínyi Miklós irodalmi "mélységeit" nála jobban senki nem ismerte. Akadémiai székfoglalóját is "Zrínyi és Tasso" címmel tartotta, amely során elemezte a Zrínyiász szövegeit.

Molnár András levéltár-igazgató és Szilágyi Márton irodalomtörténész kutatásai nyomán bebizonyosodott, Arany János első nagy epikai alkotásának, Az elveszett alkotmánynak is vannak zalai vonatkozásai. A megyei választások korteshadjáratát parodizáló mű középpontjában a haladás vagy maradás reformkori kérdése állt. Forrásanyagul részben a szeme előtt zajló bihari események, részben pedig a korabeli híradásokból megismert, országos port felvert zalai események szolgáltak. Zalában ugyanis olyan erőteljes agitáció folyt a háziadó támogatásának követutasításba vétele ellen, hogy a leitatott kisnemesek leszavazták a háziadó tervét. Ezek után Deák Ferenc nem vállalta el a követséget.

Az újabb követválasztáson a liberálisok alkalmazták a leitatásra építő módszereket, s így megszavaztatták a nemesi adófizetést. Deák azonban erkölcsi okokra hivatkozva ekkor sem fogadta el a követséget. Arany élénk figyelemmel kísérte az eseményeket, s ebben a konfliktusban talált rá a vígeposz koncepciójához leginkább illő témára. A mű cselekménye nem véletlenül emlékeztet oly nagyon a zalai botrányra. Erre utal a két oldal, az adózók és nem adózók összecsapása, s a kiküldött katonaság közbelépésének leírása.

Erre máshol nem volt példa az országban. A rendkívül olvasott Arany valószínűleg ismerte Császár Ferenc szintén e témában álnéven írt szatirikus költeményét is. (Magyar életképek 1843-ból. Rajzolva egy Zala megyei adózótól.) A szigorú etikai alapokon álló Arany kifigurázza, hogy a korteskedés módszerei mindkét oldalon ugyanolyanok, s elítéli az erkölcstelen retorika módszereit.

Két Zalához kötődő személyhez fűzte meleg barátság Aranyt. Az egyik Csengery Antal, aki bár bihari származású, 1868-tól haláláig (1880-ig) a nagykanizsai választókerület országgyűlési képviselője volt. Öt évvel volt fiatalabb Aranynál, de a közéletben sokkal jobban eligazodott. A Toldi megjelenése után (1847-ben) barátkoztak össze. Kapcsolatuk az abszolutizmus idején vált szorossá. Csengery Deák baráti társaságához tartozott, Kemény Zsigmonddal és Eötvös Józseffel együtt.

A Nagykőrösön tanító Aranyt is bevonták a politikai elit terveibe. Csengerynek döntő szerepe volt abban, hogy a költő Pestre került, s hogy a Kisfaludy Társaságban, az Akadémián és a szellemi élet vezérkarában egyre magasabbra emelődött. Barátságuk Csengery 1880 júliusában bekövetkezett haláláig tartott.

A másik nagy zalai barát Deák Ferenc volt. A Toldi estéje megjelenése után barátkoztak össze. A fennmaradt anekdota szerint Csengery Antal házában találkoztak először. Másnap mind a ketten csaknem ugyanazon szavakat mondták egymásról: Azért tetszik nekem ez a Deák. Azért tetszik nekem ez az Arany, mert olyan egyszerű, igaz magyar ember.

Arany Pestre költözését is Deák szorgalmazta: "szégyen volna, ha független állást nem tudnánk itt számodra biztosítani" - biztatta. Így lett az újraszerveződő Kisfaludy Társaság igazgatója. Mindketten a békés, erőszak nélküli változtatás emberei voltak, még akkor is, amikor forradalmi jelentőségű célok elérésén fáradoztak. Deák bizalmába fogadta a költőt, támogatta törekvéseit - s a költő mondataiban pedig - Keresztury szavaival élve - "nem egyszer csillannak meg Deák gondolatainak visszfényei".

Deák jóvoltából vett részt, akarva-akaratlan szemlélőként a kiegyezés körüli tárgyalásokon. (Ezek a megbeszélések főleg az Akadémián folytak, amelynek Arany János akkor a főtitkára volt.) De ha kellett, hivatalos jelentésben védte meg barátja álláspontját: "E mű" közjogunk legfőbb alapelveit oly kristálytiszta világosságban terjeszti elő, vitás kérdéseit oly meggyőző erővel tárgyalja és fejti meg, hogy mintegy a magyar tudományos jog nagybecsű catechismusának tekinthető.

A visszahúzódó költő Deák Ferenc halálakor bánatával az Akadémia jegyzőkönyv hivatalos mondatai mögé vonult vissza - megrázó erővel írt barátjáról. Magánhasználatra írta meg a rendkívül személyes és nagyra becsülő verset A jó öregúr címmel. Lelki rokonáról ez volt a legfőbb véleménye:

"És a hazafiság - ne lenne / Méltóbb erény, mindannyinál:/ Azt mondanám, nagyobb volt benne / Az ember a hazafinál."

S hogy aktuális-e Arany János? Ismét csak az őt legjobban ismerő zalaegerszegi polihisztorhoz, Keresztury Dezsőhöz fordulhatunk, aki az ezt firtató kérdésre levette a polcról Arany egyik kötetét. S egy idézettel válaszolt:

"Mennyi seprő a pezsgésben,

S mily kevés bor! 'volt elég,

Kit nagy honszerelme vonzott

Megragadni minden koncot,

Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhős, mennyi lárma!

S egyre süllyedt a naszád;

Nem elég csak emlegetni:

Tudni is kell jól szeretni,

Tudni bölcsen a hazát."

Ha Arany János költészetének bármely korszakát tanulmányozzuk, egyet kell értenünk Szerb Antal véleményével: "Minden szál hozzá vezetett, s minden szál tőle vezet; a magyar szellemi életnek sugárzási központja." S akinek figyelme, mint látjuk, Zalára is kiterjedt.