Föld-Ember a fővárosban - Németh János életmű-kiállítása

Már az érkezéskor csupa ismerős arc köszön ránk, aztán csak fokozódik az élmény, az ötödik emeletre felfutó lift egymás után ontja magából a Zalából érkező csoportokat. A tágas, fényben úszó kiállítótérben kezdetben még kedvvel kalandozhat a tekintet az alkotások duzzadó formáin, az izzó, vörösesbarna színeken, de aztán a tömeg szinte elnyeli a kecskét, a faunt, a sellőt és társaikat. Baráti üdvözlések, örömteli ölelések töltik be a teret, „hát ti is eljöttetek?!" - hallani egyre. Németh János, a Nemzet Művésze törékeny alakja épp csak felsejlik néha, kézről kézre adják a gratulálók.

Ő és avatott segítői már napokkal ezelőtt bevették a Vigadót, hogy a mintegy hetven alkotás harmonikus elrendezésben táruljon elénk. Erőfeszítéseiket siker koronázta, erről meggyőződhet, aki betér a február 21-ig látogatható Föld-Ember című tárlatra.

Hétfőn este több százan érezték fontosnak, hogy osztozzanak az élményben. A megye és a városvezetés számos képviselőjén túl Egerszeg két korábbi polgármestere, dr. Gyimesi Endre és Gyutai Csaba egyaránt tiszteletét tette, mellettük zalai vállalkozók, építészek, művészettörténészek, művészetpártolók, a kulturális intézmények képviselői, elszármazottak, régi barátok, iskolatársak jöttek el. Természetesen nem hiányoznak a képzőművészek, a keramikus szakma jelesei, s más múzsák hívei sem. Közülük Péntek Imre, Dús László, Szabolcs Péter, Béres János, Zalakovács József, Árendás József, Bohus Zoltán, Szemereki Teréz, Schrammel Imre, Kun Éva, Bereczky Csaba, Csuti Tibor arcára emlékszem a tömegből, de bizonyára akadtak még sokan. Nem maradhat ki a felsorolásból a Völgyi-Skonda műgyűjtő házaspár, továbbá Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó sem, aki szintén megtisztelte érdeklődésével a rendezvényt.

Fekete György, Németh János, Kő Pál és Balaicz Zoltán a tárlat megnyitóján

A gomolygó sokaság lassan félkörívvé szelídül, s kezdődhet a megnyitó. Ifj. Horváth Károly népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere hangulatfestő muzsikáját követően elsőként a tárlatot támogató Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a zalai származású Fekete György mond köszöntőt.

- Különös épületben vagyunk jelen, amelyet öt alkalommal vert porrá háború és építészeti tapintatlanság - utal bevezetésként a néhány éve felújított helyszínre. - Az anyag azonban, alkosson bár épületet vagy műalkotást, nem holt. A Vigadó, mint a magyar művészetek háza talán az elsőszámú kiállítóhelye az országnak. Ezek a falak magukba gyűjtik a világraszóló magyar művészeti teljesítményeket, amelyek mind a nemzeti büszkeségünket táplálják. Most is kivételes művek állnak a posztamenseken, amelyek különböznek minden eddigitől, s amelyek láttán az ember érzi, egyszer büszkék leszünk majd arra, hogy most itt lehetünk.

Felidézi a kettejüket összekötő személyes szálakat is. Zalaegerszegen egy utcában éltek, együtt jártak iskolába, s a Fekete György édesapja által építtetett református templom gyönyörű cserépkályháját Németh János édesapja készítette.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere ugyancsak személyes emlékeit idézi. Mint megtudjuk, nagyszülei háza, ahol ő is gyakorta megfordult, a Mártírok útja 16. alatt állt, míg Németh János a szomszédos, olajospadlós kocsma épületében rendezte be első műhelyét. A kötődés további szálai közül kiemeli, hogy az Ady művészeti gimnázium diákjaként Németh János tragikusan korán elhunyt fia, Tamás tanította a kerámia alapjaira. Beszédét, Németh János Zalához és az itt élő emberekhez való eltéphetetlen kötődését illusztrálva, egy kínai költő soraival zárja: „Végy egy darab agyagot, nedvesítsd be, lapogasd meg, s formáld ki belőle tenmagad és engemet. Aztán törd, zúzd össze a két kis szobrot, s tény egy kis vizet hozzá. Formáld újra a te képedre, meg az enyémre. Akkor az én agyagomban ott van egy kevés belőled, s a te agyagodban van egy kevés belőlem. Semmi sem választ el bennünket többé."

Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, a Nemzet Művésze megnyitójában kitér rá, ritkán vállal tárlatnyitót, kettejük ősrégi ismeretsége miatt tesz most kivételt. Imponáló névsort tár elénk a Németh János műtermében megfordult vendégekről, említsünk csak néhány nevet: Keresztury Dezső, Amerigo Tot, Sinkovics Imre. Megidézi Szerdahelyi Károly nevét is, aki sokáig építész partnere volt Németh Jánosnak, majd Szakolczay Lajossal szólva szögezi le: "A hajdani kisfiú az ősök mesterségét művészetként folytató Németh János az életre szóló 'gyurkálással' megteremtette a maga kozmoszát."

Sztarenki Pál, a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője tolmácsolásában felcsendül Juhász Ferenc Ősteremtő boldog áldozat című, Németh Jánoshoz címzett vers-prózája, amelyből a tárlat címét merítették, majd Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke lép a mikrofonhoz.

- Pár nap múlva a magyar kultúrát ünnepeljük fényes előadótermekben és kis falusi kultúrházakban, keresve azokat a gyökereket, forrásokat, amelyek azonosságtudatunkat táplálják - mondja. - Itt az alkalom, hogy ízlelgessük az e művekből fakadó forrás cseppjeit. A gondoljunk a Zalában otthonra lelt Utassy József soraira: „Nem iszunk csatákra csendülő pohárból, csak tiszta forrásból..."

Az ünnepelt művész meghatottan kér szót.

- Mondhatnak engem korszerűnek, korszerűtlennek, egyetlen dolog bizonyos: nem tudok a gonoszság elé tükröt tartani. Inkább az agyagformák békéjével, a terrakotta melegével szeretnék figyelmeztetni, talán szüksége van még erre az embernek ebben a világban. A legfontosabb, hogy ne a házakból csapjanak ki lángnyelvek, ehelyett a kemencében izzon a tűz és melengesse a szíveket. Akkor talán megmaradunk embernek. Mindig is építettem a gyökereimre, a nagy családomra, a zalai emberekre. Pásztorokra, földművesekre, iparosokra. Nagyon sokat tanultam tőlük, az ő munkájukhoz szeretném hozzátenni a magam üzenetét. Én ennyivel megelégszem...