Simon Balázs úgy akarja bemutatni a természet szépségeit, ahogy kevesen látják

Mindezt a főleg természetfotózással foglalkozó Simon Balázs mondja, akinek a múlt hét végén nyílt kiállítása a novai Gönczi Ferenc Művelődési Otthonban. Képeinek többsége valóban a csodálatos zalai és muravidéki tájat tárja a tárlat látogatói elé, de - akár közvetve, akár közvetlenül - felbukkan rajtuk az ember, valamint megjelennek a környezet épített értékei is.

A természetfotós Simon Balázs Nován mutatkozott be először a közönség előtt. Azt mondja, rengeteg csoda van a környezetünkben.

- A fotózás gyermekkorom óta mozgatta a fantáziámát, s még általános iskolás voltam, amikor megkaptam azt a még filmes fényképezőgépet, amivel először belekóstoltam ebbe a világba - árulja el önmagáról Simon Balázs. - Az akkori próbálkozásaim azonban még nem nevezhetőek komolyabb fotózásnak, azok leginkább csak kísérletek voltak, a fényképezőgéppel való ismerkedés korszakának fogom fel azokat az éveket. Már középiskolás voltam, amikor a digitális kompaktok kezdtek elterjedni, így viszonylag hamar áttértem erre a technikára, ám arra, hogy komolyabban foglalkozzam a fotózással, négy éve szántam rá magam.

Mindez újabb technikai váltást eredményezett, s Balázs ma már egy professzionális tükörreflexes kamerával járja a természetet. Szüksége is van a megfelelő technikai háttérre, képeinek jelentős hányadát ugyanis fényhiányos vagy kifejezetten fényszegény időszakokban készíti, amikor az emberek többsége nem mozdul ki otthonról.

- Szeretem úgy bemutatni a bennünket körülvevő természetet, ahogyan azt csak kevesen látják - sorolja tovább. - Mivel hajnalonta nem vagyok túl aktív, ezért maradt a naplemente, az éjszaka vagy a picit borultabb idő. Amikor az emberek többsége menekül az otthonába, fedelet keres a feje fölé, mert nem akar megázni. Szerintem pedig fotós szemmel nézve ilyenkor a legizgalmasabb az égbolt.

Az esti-éjszakai vagy bármilyen egyéb ok miatti fényszegény időben Balázs hosszú záridővel dolgozik, emiatt az állvány ugyanúgy elmaradhatatlan társa lett, mint maga a fényképezőgép. A nyers fotókat odahaza dolgozza ki, ezek az utómunkák általában több időt vesznek el, mint maga a téma felfedezése vagy akár a kép elkészítése.

A Bánutai-tónál készült fotó

A csesztregi szabadidőpark borult időben

- Viszonylag sokat kerékpározom, ilyenkor igyekszem felfedezni a bennünket körülvevő táj szépségeit - magyarázza. - Ami megragad, azok egy részét azonnal lefotózom, de arra is gyakran van példa, hogy később, más fénykörülmények között is visszatérek ugyanoda. S persze az is előfordul, hogy van egy elképzelésem, s ahhoz keresem meg a megfelelő helyet.

Balázs azt mondja, a zalai és muravidéki táj bőven kínál témát. Elsősorban maga a természet, annak szépesége vagy izgalma vonzza, ám attól sem idegenkedik, hogy az ember, vagy akár az épített örökségünk jelenjen meg témaként a fotóin, különösen akkor, ha az harmonizál a környezettel.

- Van egy 20-30 kilométeres kör, többnyire ezen belül dolgozom, hiszen ez az, amit kerékpárral is kényelmesen be lehet járni - teszi még hozzá. - Így fedeztem fel magamnak például a szlovéniai Bánutai-tavat is, ami talán az egyik leggyönyörűbb pontja a vidékünknek. Csupán azt sajnálom kissé, hogy a számomra szintén izgalmasnak tűnő hegyvidékből kevesebbet mért ide a természet. Valamikor biztosan ráveszem magam egy magashegyi túrára is, az a téma például kifejezetten vonz. A sík vidék azonban - Petőfivel ellentétben - engem szinte teljesen hidegen hagy.

Balázs szerint arra is szükség van, hogy az ember időnként kimozduljon a komfortzónájából, a megszokott környezetéből, különben ugyanis egy idő után rutinszerűvé válik a tevékenysége. így ha van rá lehetősége, olykor rendezvényeken is készít képeket, a saját kedvtelésére is, de civil munkájából adódóan is. A fiatalember ugyanis Nován dolgozik, a polgármesteri hivatal rendszergazdájaként, s ezáltal természetesen az ottani prog-ramokon is közreműködik segítőként, így végig is fotózza a rendezvényeket.

- Az, hogy a közönség elé tárhatom a képeimet, szintén egy ilyen alkalomnak köszönhető - mosolyodik el. - A falu búcsúját szerveztük, s Horváth Niki, az itteni IKSZT vezetője, aki korábban már látta néhány fotómat, vetette fel a kiállítás ötletét. Korábban bizonyára elleneztem volna, de már én is úgy láttam, hogy a mennyiséget és minőséget tekintve is van miből válogatni, így beadtam a derekam.

Balázsnak tehát a novai az első kiállítása, ám egy korábbi sikerét is megemlíti. Érdekes módon, ez nem a természetfotózáshoz kötődik, ennek ellenére büszkén tekint rá.

- Ahogy említettem, időnként szükségét érzem annak, hogy kimozduljak a megszokott környezetemből - fűzte tovább. - Ilyen kikapcsolódási szándékkal mentem el a tavalyi Savaria Karneválra is, s természetesen vittem magammal a fényképezőgépemet. Az egész napot végigfotóztam, és az egyik szerintem legjobban sikerült képemet el is küldtem arra a pályázatra, amit a szervezők hirdettek meg. Valójában idegen közegben mozogtam, s nem is nagyon számítottam arra, hogy sikerem lesz vele, hiszen én azért továbbra is természetfotósként tekintek önmagamra. A képet azonban egy szakmai zsűri is méltónak tartotta arra, hogy beválogassák a Savaria Karnevált népszerűsítő fotók közé, így egy januári szombathelyi kiállításon is látható volt.