Kultúra

2010.07.16. 02:28

Fémes mester

A szomszédvári, azaz a Vas megyei irodalmi-művészeti folyóirat, az Életünk új számában Fekete Gyula írót és Kodolányi László János képzőművészt helyezi a középpontba.

Arany Horváth Zsuzsa

A januárban elhunyt Fekete Gyula íróval Albert Zsuzsa készítette azt a korábbi interjút, mely a szerteágazó tevékenységű alkotó teljes életébe betekintést nyújt, így természetesen került szóba a népességfogyás is.

A folyóirat szépirodalmi rovatában többek között Tatay Sándor novellával találkozunk, de Sajó László verseket is olvashatunk. Az Életünk új nyári számában Berzsenyi Dániel, József Attila és Szabó Dezső életműve is terítékre kerül, új irodalomtörténeti szempontok figyelembevételével. Utóbbiról Gróh Gáspár ír, itt Szabó Dezső és a hit sajátosan személyes viszonyába tekinthetünk be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!