Kultúra

2009.06.24. 02:29

Falitéka, fehér hímzés

Zalaegerszeg - Második alkalommal rendeztek a régiónk népművészeti hagyományai nyomán született tárgyakból kiállítást. A kollekciónak a Keresztury ÁMK Gönczi Galériája adott otthont.

Szabó Judit

A rendezvény ötletét az a régi gyakorlat adta, melynek során az ország több részén szomszédos megyék összefogásával hoztak létre a népművészet minden ágában bemutatkozási lehetőséget adó kiállításokat, bemutatkozási alkalmakat, sőt, munkakapcsolatok születhettek, alakulhattak az alkotók és szervezők között egyaránt. Ilyen volt térségünkben a dél-dunántúli népművészeti hét és kiállítás, mely a rendszerváltás után már nem került többé megrendezésre - írja a tárlat szakmai ajánlójában Prokné Tirner Gyöngyi, a Keresztury ÁMK megyei közművelődési intézményegységének vezetője.

A korábbi gyakorlat mintájára, immár az új közigazgatási régiókat figyelembe véve, s együttműködési megállapodást kötve a nyugat-dunántúli régióba tartozó három megye (Győr-Moson-Sopron-, Vas- és Zala), valamint a Muravidék, még 2006-ban elhatározta, hogy időről időre régiós bemutatót szerveznek. Így ez évben második alkalommal került sor a rendezvény lebonyolítására, melynek első állomása a szombathelyi kiállítás volt májusban.

Ezután június 11-én Zalaegerszegen nyílt meg a tárlat. A közel félszáz alkotást bemutató kiállításon barátságos, mondhatni békebeli enteriőröket talál a látogató. A két teremben egyfelől a paraszti ház- illetve lakásbeosztást követve haladhatunk végig a népi használati tárgyakat bemutató életképeken, másfelől a férfi és női foglalatosságok tematizálják a mini összeállításokat. Beléphetünk egy takaros konyhába, ahol gyönyörű fűszeres falitékát, színes vagy ellenkezőleg, hófehér varrott, hímzett, szövött terítőket, törülközőket, mázas korsókat, fatálakat találunk, a sarokban mindennek kicsinyített mását, hiszen itt a kisgyerek foglalhatta el magát, amíg édesanyja talán az ebédkészítéssel bíbelődött. Egy férfias tárlóban bőrtárgyak pompáznak: mívesen megmunkált mellény, táska, tükrös, öv.

A szobabelsőben fűzfaágból fonott kiságy, függőbölcső, faliszőnyeg. A bútorok mellett a bábukon a népi viseletek legszebb darabjai.

A látogató persze alaposan végigböngészi az alkotók névsorát, s azt, hol élnek. Megállapítja, a mosonmagyaróvári, a győri, a lovászi, a csepregi, a lenti, a zalaegerszegi születésű tárgyak milyen erősen rokonai egymásnak, annak ellenére, hogy száz kilométerek, dombok, folyók választották el a motívumokat először használókat. A természeti formák, az ornamentika, a növény- és állatvilág jellegzetességei köszönnek vissza majd minden tetszetős darabról. Az alkotók persze saját lakóhelyük adta, a rábaközi, hetési, zalai, muravidéki mintákon túl erdélyi, mezőségi motívumokkal is dolgoztak.

A beérkező, s három évnél nem régebbi pályaműveket szakmai zsűri értékelte, s számos darabot a 2010-ben esedékes Élő Népművészet Országos Kiállításra is javasolt.

Fontosnak tartjuk a példaadást, aki ezekkel az alkotásokkal találkozik, biztos lehet abban, hogy a szakma csúcsteljesítményeit látja maga előtt - jelezték a szervezők.

A kiállítás megnyitása alkalmával Szabó Zoltán, a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályának vezetője, az NKA Népművészeti Szakmai Kollégiumának elnöke elmondta, dicséretes és ígéretes, hogy a fiatalok ilyen nagy lelkesedéssel viszik tovább az elődök népi iparművészeti hagyatékát.



A regionális népmûvészeti kiállításon számos zalai alkotó állított ki:
Strobl Györgyné (Zalakaros),
Szabó Elemér
(Gyenesdiás),
Bereczky
Gyula (Keszthely),
Balogh Lajosné (Zalaegerszeg),
Czibor Imre (Alsópáhok),
 Román Andrásné, Felber Lászlóné (Zalaegerszeg),
 Kollár Szabolcs (Gyenesdiás),
Donner Ferencné (Lovászi),
Kocsisné Koszorús
Anikó (Zalaistvánd),
Gerencsér Istvánné (Pókaszepetk),
Fülöpné Sipos Ildikó, Takács Zsuzsánna
(Zalaegerszeg)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!