Ezeréves olajfákról szüretelnek - A páratlan értékű természeti csoda a Római Birodalom hagyatéka

A horvátországi Pag-szigeten járunk, annak is a legfelső csücskében. Az egész sziget amolyan emberi kart formáz észak-dél irányban. Fönt mintha egy hatalmasra nőtt mutatóujj nyúlna ki belőle, Rab sziget felé mutatva az irányt. Balra, nyugatra látjuk Lošinj és Cres kontúrjait. Szűk, néhány kilométer hosszú folyosón autózunk. Mintha egy hídon lennénk, minden oldalról tenger vesz körül bennünket. A mediterrán térség egyik, nemrégiben közkinccsé tett természeti csodájához tartunk. Horvát neve Vrtovi lunjskih maslina, azaz Lun település olajfa kertjei, amelyek egyre több turistát vonzanak. Ahogy Zoran Badurina, a helyi termelőket tömörítő egyesület tagja újságolja: magyar látogatóik is akadnak.

Miért éri meg nekik a többórás autózás, vagy a távol-keletieknek a nem olcsó repülőút? Azért, mert itt, az érintetlen természetben megtapasztalhatják, milyen volt ezer évnél is korábban errefelé az élet. A holdbéli tájra emlékeztető kövekből olajfák ezrei törnek elő. Jelentős részüket az ókori Róma vándorai is láthatták, merthogy a császárság egyik útvonala ezen a ponton haladt át. A páratlan értékű természeti csoda ugyanis a Római Birodalom hagyatéka, amely megőrződött az évszázadok, évezredek folyamán.

A szakemberek feltételezik, hogy kétezer éves örökzöldek is lehetnek közöttük. 1500-1600 évest többet is találtak eddig. A teljes állomány feltérképezése ezen a télen is folytatódik. Az optimista várakozások szerint napok, hetek kérdése, mikor rukkolnak elő újabb rekorddal. Egyszerű, de megbízható a módszer, ahogy a kormeghatározást végzik. Abból indulnak ki, hogy egy év egy milliméternyi évgyűrűt jelent. Ha egy példány törzsének átmérője egy méter, annak fele 500 milliméter, tehát a fa 500 éves. Ilyenből sokat találtak. Sőt ráleltek négyméteres átmérőjű példányra, ami 2000 éves.

Olajfa békésen legelésző juhokkal Fotó: Zoran Badurina

Informátorunk, Zoran Badurina szerint a páratlan értékű olajfaligetek összterülete 400 hektár, a teljes egyedszám megközelíti a 80 ezret. A parcellák eltérnek a szabályos mértani formáktól, a legkülönfélébb alakzatúak. S hogy ebben a látszólagos zűrzavarban hogyan igazodnak ki a helyi gazdák, miként tudják, melyik fa kié? Onnét, hogy minden család más-más színnel (sárgával, pirossal, stb) jelöli a törzset. De látunk jelöletleneket is. Ezek a mindenki fája kategóriába tartoznak, s szüretkor megegyeznek a helyiek, hogy ki, hol gyűjti be az adott termést úgy, hogy mindenkinek egyformán jusson belőle. Micsoda békebeli állapotok!

Ez időtájt, a januári és februári télvíz idején nemcsak a múlt vallatói járják ezeket a kerteket, amelyek néhol kisebb erdőségeket alkotnak, hanem a felbecsülhetetlen értékek tulajdonosai is. Kezükben metszőollók, ágvágó szerszámok csattognak, akárcsak a mi kerti munkásaink kezében, akik jó korán hozzáláttak almásaik „fodrászatához”. Néha egy-egy turista is a tengerpartra téved. Német és angol beszéd töri meg a csöndet, de japán szavakat is sodor felénk az északról érkező bóra (itteni nyelven bura). A part mentén lakók mesélik, hogy a távol-keletiek egyike-másika itt tartja az esküvőjét. Az ifjú házasok fényképezőgépek, videokamerák, selfiebotok kereszttüzében állják a sarat, amint a többiek, a rokonság megörökíti a nagy eseményt. Mindannyian úgy viselkednek, mintha valami szentélyben lennének, s úgy tartják, hogy a két ember egymáshoz való hűsége örökéletű lesz e zarándoklattal, kapcsolatuk kibírja az idők próbáját, mint ezek az ezeréves olajfák.

A világon egyedülálló természeti jelenséggel van tehát dolgunk. Kísérőnk azt mondja: valamennyi bokor magból kelt ki, újabban azonban beoltják a magoncokat, amint elérik a kellő magasságot. Görögországban és Izraelben találhatók hasonló olajfaligetek, ám azok jóval fiatalabbak. Az első olajfákat egyébként 5-6 ezer évvel ezelőtt ültették Mezopotámia és Palesztina területén, onnét terjedtek tovább a mediterrán térségben, amelynek a horvát tengerpart is szerves része.

Akár egy csipkekészítő asszony alkotása Fotó: Zoran Badurina

A horvátországi állomány különlegessége, hogy nincs két egyforma, genetikailag azonos faj, valamennyi egyedi a DNS-t illetően. A szomszédunknál egyébként az egész országban kilencven féle olajfát tartanak nyilván, ám a luni állomány becslések szerint több mint kétszáz újabb fajt rejt magában. Ami külön csoda: hogy’ tudtak megtelepedni ebben a sziklarengetegben? Úgy, hogy az ember kitartóan, évszázadokon át irtással halomba gyűjtötte a fehér mészkövet, így némi termőterülethez jutott. A kőből aztán falat emelt, kerítést formált saját birtoka határán, amit ők úgy neveznek, hogy suhozid (száraz fal). Ennek rendeltetése nem az volt, hogy távol tartsa a másik embert, az illetéktelen személyeket, sokkal inkább arra szolgált, hogy a szabadon legelésző juhok birtokon belül maradjanak, ne kóboroljanak el más területére. A pági juh, annak húsa, teje, s az abból készült sajt külön fogalom. E gyapjasok különlegességét az adja, hogy a sziklákból előtörő gyógyfüvekkel táplálkoznak. Persze legelnivalóból kevés van, aminek oka a minimális csapadékmennyiségben keresendő, ami kevés eső esik, az is a sziklarepedéseken keresztül pillanatok alatt leszivárog a mélybe.

Mindenért kárpótol azonban a napfény, amelyből bőséggel jut a vidéknek. Akárcsak a szárazföldről, a Velebit hegység magas láncairól ide zúduló szélből, a bórából, amely az egész szigetet beteríti a tengerből származó parányi sókristályokkal. Ezeknek külön hasznát veszik a dalmát sonka (pršut) érlelésénél. A vihar formálja különlegessé, olykor művészivé az olajfák törzsét és koronáját. Akad, aki ölelkező párt lát bennük vagy valamely állat képét képzeli beléjük. A szél, a természet játékának eredménye lehet az a porózus, ágas-bogas törzsforma, amely úgy néz ki, mintha valamely ügyes kezű pági csipkekészítő asszony horgolta volna.

A csend vidékén járunk, itt legfeljebb birkák bégetnek, nyaranta kabócák szolgáltatják a zenét, s a tenger halk morajlása töri meg a csendet. Nagy hangzavar akkor sem lesz itt, ha szabadtéri színpadot alakítanak ki, ahol komolyzenei koncerteket rendeznek. Fejlesztésekre tavaly is szépen költöttek. Az uniótól kapott majd egymillió eurós támogatásból többek közt tájba illő fogadóépületekre, kőházakra, ajándékboltokra, gyalogutakra futotta, sőt néhány villanyautót is vásároltak, hogy könnyebben lehessen bejárni a környéket.

A szigeten egyedül itt található olajütő, ahol extra szűz olajat sajtolnak. Ennek külön értékét az adja, hogy a bogyókat a begyűjtés után azonnal, úgymond azon melegében - pontosabban azon hidegen - sajtolják, préselik, így őrzik meg hasznos összetevőiket, antioxidánsokban, vitaminokban gazdag tartalmukat, a polifenolokat, az emésztést segítő telítetlen zsírsavakat, amelyek a hasznos koleszterin szintjét (HDL) emelik, a károsét (LDL) csökkentik az ember szervezetében. Hippokratész már az ókorban hatvan betegségre ajánlott olívaolajat. Ezzel kenték be egykoron a görög sportolók testét, kivédendő a sérüléseket, a győztesek fejére pedig olajágból font koszorút tűztek.

A Biblia is többször említi e mitikus növényt. Az özönvíz elmúltával fehér galamb, csőrében olajággal jelenik meg Noé bárkájánál, jelezve a veszély elmúltát, utalva az Isten és ember közötti megbékélésre, az élet újjászületésére a Földön. Krisztus is az Olajfák hegyén pihent meg, amidőn Jeruzsálemben tartózkodott s napjait a templomban tanítással töltötte. Ide jött az utolsó vacsorát követően is, hogy az elfogásáig hátralevő időben imádkozzon. A jelenésről készült képeken, rajzokon is olajág látható Gábriel arkangyal kezében, amikor örömhírt hoz Szűz Máriának e szavakkal: ,,Gyermeket fogansz, fiút szülsz és Jézusnak fogod nevezni!” Nem véletlen, hogy épp e növény lett a béke, a bőség, az öröklét, az egészség és a bölcsesség jelképe.

Pag a horvát tengerpart ötödik legnagyobb szigete. Partvonala igen tagolt, több mint 300 kilométert tesz ki. Nehezen érthető, hogy a sziget két megyéhez tartozik: felső fele a Ličko-senjska, (Lika-Zengg megyéhez), az alsó pedig Zadarhoz. Így az autók egyik felén a GS (Gospićra utaló) betűjelű rendszámtábla áll, másik hányadán a Zadart jelölő ZD. A hosszan, majd 60 kilométeren elnyúló sziget két irányból közelíthető meg. Délről az autópályáról Posedarje előtt letérve a 340 méter hosszú hídon át. Északabbra Prizna kompkikötőjét kell keresni, ahonnét félórás hajókázás után érünk Žigljen-be, onnét autóval percek kérdése Lun. A mai kor nagy vívmánya, a GPS-en alapuló útvonaltervező szerint Zalaegerszegről vagy Nagykanizsáról, kilencven kilométeres átlagsebességgel haladva öt óra alatt érhetünk célba. Nem kevés idő, de hol van ez az ezer-kétezer éves olajfák életkorához képest?!