Esti mese felnőtteknek – Kicsibácsi és Kicsinéni a Griff Bábszínházban

Az élményt a Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) című darabnak köszönhetjük, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadásában.

Egy dióban találjuk magunkat, amit kedvére görget, dobál a szél, mintha csak parányi bolygó volna, kitéve az univerzum roppant erőinek. S valóban, a dióban külön világ vert tanyát, Kicsibácsi és Kicsinéni birodalma. Velük él még kalitkájában a felhúzható bádognyúl, Imikém. Ő a madaruk. (És még sok egyebük.)

Ebben a dióban különös dolgok történnek. Például a vacsorának szánt aranyhalkonzerv teljesíti Kicsibácsi há­rom kívánságát, vagy Ferikém, a betörő aznap már nem megy lopni, mert Kicsinéniék mindig átlátnak az álcáján. A dió népével folyton történik valami. Amikor Kicsinéni a piacra megy (van egy receptje, amiből konkrétan bármit meg lehet főzni) dologtalan sárkányt talál, aki alig várja, hogy valaki végre hasznát vegye. Kicsibácsi meg Láthatatlan Lusta Lajost vonszolja magával rendre kocogni, kedvenc olvasmánya pedig a Vicces szavak gyűjteménye (tűzivíz vezeték, körömcipő, levespor stb). Azért árnyék is villan hébe-hóba a dió falán, az üres hűtőbe huhogni jár a hideg, Imikém néha gonoszosat játszik, ilyenkor furcsán tartja a füleit és csikorgatja a fogaskerekeit. De csak ritkán. Ebben a dióban sötéten világító lámpával kapcsolják le a fényeket, annál is inkább, mivel az éjszaka egy tésztaszűrő, fénylő lyukakkal. Sőt, a zseblétrán egyenesen a Holdig tudunk mászni, olyan magasra, ahonnan már az álmokat is látni lehet. Szóval különös dolgokat lehet tapasztalni ebben a dióban, de még különösebbeket lehet érezni. Jóságot, egymásra figyelést, türelmet, nyíltságot, összetartozást, elfogadást, humort, fantáziát. Mondom én, teljesen szürreális.

Dániel András korhatárokat nem ismerő meséjét Szenteczki Zita rendezte bábszínpadra, a megvalósítás Dénes Emőke és Kovács Bálint érdeme, a látványt Bartal Kiss Rita tervezte. A szöveg majdnem mindent visz: líra és groteszk kellemes elegye, történet- és hangulatfoszlányok laza szövete, filozófia koccint a szóviccel. De nem volna fair megfeledkezni az atmoszférát erősítő díszletről – hímzett falvédők, porcelánmókus, kopott stokedli – és a színészek egymásra hangolt, karakterteremtő játékáról, finom gesztusairól. A röpke ötven perc nem forgatja meg velünk a világot, de talán megébreszti a vágyat, hogy megkeressük magunknak a diót, amiben néha mi is Kicsibácsik és Kicsinénik lehetünk.

Legalább egy kicsit.