12. Bukaresti magyar filmhét

2018.11.09. 12:04

Egyre népszerűbb a magyar film Romániában

Példaként említette Herendi Gábor Kincsem című moziját, amelyet több mint 40 ezren néztek meg.

Egyre jobban kedveli a román közönség az új magyar filmeket, a Balassi Intézet célja pedig, hogy minél intenzívebb kapcsolat alakuljon ki a román és magyar filmesek között – mondta el a Krónikának az intézményt vezető Kósa András László.

Egyre népszerűbbé válik a magyar film Romániában, nekünk pedig az a célunk, hogy minél szorosabb legyen az együttműködés a román és magyar filmesek között, hogy a szakmabeliek, rendezők, forgatókönyvírók, operatőrök találkozzanak – mondta Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet vezetője annak kapcsán, hogy a magyar kultúrát népszerűsítő intézmény a házigazdája, szervezője a november 11–18. közt rendezendő 12. Bukaresti Magyar Filmhétnek.

Az elmúlt év magyar játékfilmjeit és dokumentumfilmjeit a Román Nemzeti Parasztmúzeum Horia Bernea Stúdiótermében felsorakoztató szemléről Kósa András László elmondta,

a koncepció immár 12 éve az, hogy a filmhét a legújabb magyar filmtermésből válogasson.

Nem szoktunk két évnél régebbi filmeket vetíteni, esetleg csak nagy évfordulók alkalmával. A másik lényeges dolog, hogy nem mutatunk be olyan filmet, ami már forgalmazásba került Romániában, így csak teljesen új alkotásokat sorakoztat fel a szemle – mondta a Balassi Intézet igazgatója.

Kifejtette, idén nehéz helyzetben voltak ilyen tekintetben, mert az elmúlt évben sok magyar filmet bemutattak a romániai mozik és egyre jobb a nézettségük, példaként említette Herendi Gábor Kincsem című, 2017-es moziját, amelyet több mint 40 ezren néztek meg, és ebben a számban nemcsak az erdélyi magyar nézők vannak benne: például Bukarestben a Cinema City közel hat hétig műsoron tartotta a világhírű magyar versenylóról szóló filmet. Ez is jól jelzi, hogy mit jelent ma a magyar film a román közönség számára – mondta Kósa.

A Krónika felvetélésére, hogy az újabb magyar filmek romániai népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy az utóbbi időben az HBO csatorna egyre több új magyar filmet sugárzott és sugároz (például többek közt a Liza, a rókatündér, az 1945, a Tiszta szívvel című nagyjátékfilmeket vagy az Aranyélet című sorozatot), Kósa András azt mondta, minden bizonnyal ez is sokat számít.

A magyar filmek itteni ismertsége több tényezőnek köszönhető: egyrészt a nagy nemzetközi díjaknak, annak, hogy az elmúlt években több magyar film is Oscar-díjat kapott: Nemes Jeles László Saul fia című alkotása, Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje, Kovács István diák Oscar-díjjal kitüntetett Ostrom című alkotása, de ide sorolandó Enyedi Ildikó Testről és lélektől című mozija is, hiszen tavaly Oscarra jelölték, elnyerte a Berlinálé és a cannes-i szemle díját. Ezek a rangos elismerések nagyon sokat nyomnak a latban a romániai népszerűség tekintetében

– fejtette ki Kósa. Az Amerikai Filmakadémia diák Oscar-díjának nyertesét szeptemberben jelentették be, az Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik, és vetítik a bukaresti szemlén.

Kósa András László azt is elmondta, mennyire sokat számít egy film ismertsége tekintetében, hogy ki a román forgalmazója, a Saul fiát például Tudor Giurgiu Transilvania Film nevű forgalmazócége vásárolta meg, és mivel a filmrendező – aki a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója is – megkerülhetetlen alakja a hazai szakmának, személyisége nagyon nagy mértékben meghatározza, hogy mit néznek a románok a moziban.

Hasonlóképpen fontos személyiség Cristian Mungiu filmrendező is, aki ha valamire azt mondja vagy azt írja a Facebookon, hogy meg kell nézni, akkor a közönség hallgat rá. Nemes Jeles második filmjének, a Napszálltának a forgalmazását pedig Mungiu vette meg – fejtette ki Kósa.

A bukaresti szemle nyitófilmje Nemes Jeles új alkotása lesz, amelyet a velencei filmfesztiválon FIPRESCI-díjjal tüntettek ki.

A film férfi főszerepét az elismert román színész, Vlad Ivanov játssza, aki Kósa szerint rengeteg nézőt fog behozni a román moziba. Mint fogalmazott, Ivanov olyan figurája a román filmgyártásnak, akire mindenki odafigyel, ugyanakkor egyfajta kapocs a román és magyar filmgyártás között. Mungiu is jelentős alakja a román filmszakmának, és mivel ő forgalmazza a Napszálltát, rengetegen meg fogják nézni a hazai mozikban.

Nekünk egyrészt azért fontos ez a film, mert Oscarra jelöli Magyarország, másrészt a centenárium miatt izgalmas, hiszen a története az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó békebeli napjairól szól. 1913-ban játszódik, egy évvel az első világháború kirobbanása előtt, egy pezsgő, izgalmas, érdekes Budapestet, egy komoly európai fővárost villant fel a világháború előttről – fejtette ki Kósa.

Hozzátette, a román mozinézőkről kiderült a Kincsem című film vetítése kapcsán is, hogy szeretik a kosztümös, nagy költségvetésű, képileg jól összerakott filmeket, és a Napszállta ilyen. Az, hogy a centenárium évében sikerül bemutatni Romániában, nagy dolog, ahogyan az is, hogy akadt román moziforgalmazó, aki megvette. Ez is a magyar film nagy romániai sikerének tekinthető – mondta Kósa.

Kérdésre azt is elmondta, hogy a bukaresti magyar filmszemle közönsége általában 75 százalékban román nézőkből áll, a vetítések ingyenesek, a filmeket román, illetve angol felirattal vetítik. A filmhét programja a Balassi Intézet honlapján és Facebook-oldalán is elérhető.

Borítókép: kronika.ro

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában