Mi az a Parafónia? – Egy hangverseny ürügyén négy tételben

I. A fáradhatatlan komolyzenei ismeretterjesztő: Lukácsházi Győző

Hallgatom a rádiót, korrekt klasszikus zene xilofonokon, majd pár szavas interjút kér az ifjúság Győzőbácsija, s az alany kicsit vontatottan, de adekvátan válaszol. A Parafónia Zenekar mutatkozik be. Műsor végén email a Parafóniának, a válaszban meghívás: menjek el, és hallgassam meg őket a Szent Efrém Férfikarral, a Belvárosi Plébániatemplomban ortodox karácsony alkalmából adott koncertjükön.

II. A saját drog – Erdős Katalin a Zene Mindenkié Egyesület elnöke

Pár szülő segítségével Vető Anna gyógypedagógus – a színeskotta módszer magyar adaptálója – alapította az egyesületet 1997-ben. 2003-ig ő volt az egyesület elnöke is, és ő hozta létre az első zenekart. 2004-ben vettem át a vezetést, a karnagy nélkül maradt zenekarhoz hívtam Fabényi Rékát, aki aztán nálunk sajátította el és fejlesztette tovább a színeskotta módszert. Alapító szülő vagyok, azok között, akik valamilyen szindrómával született értelmi sérült gyereket neveltek/nevelnek. Nem zenélek-énekelek, de idegenvezetői múltam révén a kommunikációs érzékem jó, és nyitva tartottam a szemem. Számtalan pályázati lehetőségre akadtam, valamint kezembe került egy holland zenetanárnő felhívása egy közös európai színeskotta formáció létrehozására. Abba én merészen belevágtam, ennek kapcsán sok európai országban jártunk. 7 ország zenekara szövetséget kötött, és minden évben más országban egy hetes találkozót szerveztünk. Minden nap egy próba, és a hét folyamán két koncert. Az egyesitett zenekar karmestere egy litván muzsikus volt. Városom, Szentendre volt a hazai találkozó helyszíne, és elképzelhetetlen sok segítséget kaptam anno a rendezésére, művészektől kezdve a polgármesterig, mindenkitől. Csodálatos egy hetet töltöttek itt belga, holland, lengyel, lett, litván társaink. Idegenvezető barátaim városnézésre vitték őket Budapestre és Szentendrén, ezen kívül próbáltunk, zenéltünk. Remek egy hét volt. Feszültség támadt sajnos két külhoni karmester között, így a szövetség már nincs meg. Később a lettek, litvánok hívtak meg bennünket nagy szeretettel. Személyes kapcsolatok révén eljutottunk aztán Bécsbe, Erdélybe (itt mi mutattuk be a színeskotta módszert, azóta is tanítják), a Vajdaságba. Hasonlóan személyes kapcsolatok vezettek a Budapesti Fesztivál Zenekarhoz, majd rajtuk keresztül számtalan egyéb szervezethez, a Szent Efrém Férfikar is így került képbe. Először ők voltak a mi vendégeink a Művészetek völgyében, ahol 15 éve vagyunk fellépők. Nagy félve jelentkeztem be oda is, de szeretettel fogadtak, és azóta is hívnak. Mindig jeles művészek voltak partnereink, mint Szalóki Ági, Palya Bea, Szvorák Kati, Szent Efrém, stb.

Közben lett honlapunk, formaruháink, segítő tanáraink, szóval kezdtünk építkezni.

A fellépések minden gyereknek nagy örömet, izgalmat okoznak. A szülőknek is, és ők nagyon sokat segítenek is. A csillogás mögött rengeteg háttérunka van, kezdve az egész rendezvény logisztikai szervezésétől (szállítás, családok, tanárok összehangolása, sok esetben valami kis tanári honoráriumi kikönyörgése, hasonlóan a gyerekeknek valami apró ajándék kérése, ennek hiányában annak beszerzése) pályázatok írásáig. Ezt jószerivel magam csinálom, grátisz, hiszen én fiamért is teszem. Ritka az olyan fellépés, mint most a Szent Efrém Férfikórussal, ahol a Bubnó fiúk maximális odafigyeléssel, kedvességgel, empátiával szerveztek mindent, nemcsak a zenei részt. Édesapjukkal együtt rendkívüli emberek.

Az Egyesületnek a Parafónián kívül még kb. 30 tanítványa van, ezen belül is két tanárunk által alapított Paracietara zenekar, ők többnyire autista fiatalok, akik saját citerakisérettel magyar népdalokat játszanak, egyre nagyobb sikerrel. Egyéni fejlesztésben is részesül néhány – köztük pár tehetséges – fiatal, ők zongorázni tanulnak, illetve metalofonon játszanak, szintén ezzel a módszerrel. Fabényi Rékán kívül 6-7 tanárunk van, akik nélkül nem sikerülne igy betanítani a darabokat.

Nekem az egyesület a saját „drogom”.

III. Megtölteni lélekkel, és muzsikálni – Fabényi Réka, a Parafónia Zenekar vezetője

14 éve dolgozom a Parafóniával. A Csalogány iskolában tanítok, középsúlyos értelmi sérült fiatalokat, gyerekeket énekre, zenére vezetem a Csalogány kórust. Erdős Gáborné Kati, az egyesület vezetője keresett meg Megyesi Zsófiával – a zenekar előző vezetőjével – hogy vállaljam el a Parafónia Zenekar vezetését is. A vezető feladata kigondolni a megtanulandó darabokat, vagy megbeszélni, vagy épp meghallgatni a gyerekek ötleteit. A kiválasztott zenét 5-6 szólamban megírom, hangszerelem a műveket, speciális átiratokat készítek. Több szempontot is figyelembe kell vennem. Elsősorban a hangszereink egyszerűségét – ezek drága hangszerek, de igen egyszerűek. Sok esetben csak egy oktávnyi hangterjedelemmel rendelkeznek, például a basszus xilofonjaink, metalofonjaink. Erősen figyelembe kell vennem a gyerekek zenei képességeit, olyan szólamokat kell írnom nekik, hogy lejátszásuk örömmel és sikerrel töltse el őket. Figyelnem kell arra is, hogy a hallgatóságban azt az illúziót keltsük, hogy valóban az a klasszikus zene szólal meg, amit a „nagyok” megírtak. Egy-egy darabot megpróbáljuk „a prima vista” – első látásra – lejátszani, majd ugyanúgy szétszedjük darabokra, ahogy szokás, és kigyakoroljuk a művet. Van segítségem is, az egyik próba kifejezetten szólampróba. Lassan összerakjuk a részeket, és amikor már a hangok jól begyakorlódtak, megformáljuk a művet. Ilyenkor töltjük meg lélekkel és ilyenkor kezdünk el muzsikálni. Megtanuljuk a különböző zenei kifejezéseket, amivel szebbé válnak a darabok. A fiatalok között segítők ülnek egy hosszú pálcával. Ez a módszerhez tartozik. A zenei asszisztensek a kotta követését segítik. Gyógypedagógusok, pedagógusok, akik a zenéhez is értenek.

Figyelik és segítik mindenben a tanítványainkat. Kifejezhetetlen, mennyi örömet ad ez a munka! Teljesen véletlenül, 22 évvel ezelőtt kerültem a jelenlegi iskolámba, a „Csalogányba”. Előtte a Liszt Ferenc Ének Zenei Általánosban tanítottam az ének-zenét, ahol annak idején magam is végeztem. Amikor énektanárt kerestek a Csalogány iskolában, nem tudtam, milyen intézménybe lépek be, hisz az iskola címeréből az nem volt tudható. Még mindig emlékszem az első napra, amikor a néhai igazgató úr – Szigetvári Árpád – megkérdezte tőlem, hogy tudom-e, hogy milyen iskolába jöttem? Nem, nem tudtam, bár a főiskolákon pszichológiából tanultunk az értelmi sérült gyermekekről egy keveset, de az életben még akkor nem találkoztam velük. Mit csináljak, hogy tanítsam őket, mit lehet velük elérni? – töprengtem. „Réka, egyet kérek- mondta az igazgató úr – a gyerekek szeressenek énekelni, és örömmel menjenek az énekórákra. Ők nem fognak semmiféle Liszt versenyt nyerni, annak örüljön, ha a kicsi ráismer arra, hogy Csiga-biga, told ki szarvadat, és felteszi az ujjacskáját a fejéhez kis szarvnak – mert akkor ráismert a dalra.” Ezzel az útravalóval indultam el a gyógypedagógián, a gyerekek zenei nevelésével. Aztán eltelt egy hét, két hét, egy hónap, két hónap és most már 22 éve vagyok velük, tanítom nekik az ének-zenét. Ezalatt az idő alatt azt kerestem, azt kutattam és kísérleteztem, hogy – lévén énekszakos tanár, a zsebemben a Kodály-módszerrel – hogy mind ebből mit adaptálhatok a mi tanítványainknak, mi az, amit megértenek, befogadnak, mi az, ami örömmel tölti el őket. Erről a témáról sok előadást tartottam már és tanulmányokat is publikáltam. A Kodály módszerből egy kis láncszem hiányzott, a kottaolvasás, a hangszerjáték. Hiszen a mi tanítványaink sok esetben még írni, olvasni, számolni, sőt beszélni is nehezen, vagy egyáltalán nem tanulnak meg.

Azonban a Zene Mindenkié Egyesületben megtaláltam a hiányzó láncszemet, a színes-kottát, amivel kiegészítettem a Kodály-módszert. Ha tudtam volna, hogy ilyen sok öröm az értelmileg sérült gyermekekkel foglalkozni, tanítani őket, azt hiszem, rögtön erre a pályára vettem volna az irányt. Persze egyáltalán nem bánom azt az utat, amit eddig bejártam. Lehet, hogy pont kellet is ahhoz, hogy itt, náluk találjam meg a tanítás igazi örömét. Tele vannak szeretettel, mert jó emberek, mert szeretnek énekelni, zenélni, mert örülnek, ha muzsikálunk, és bánatosak, ha véletlenül elmarad valamelyik foglalkozásunk, vagy ha valami miatt nem lehetek velük, ezek a gyerekek olyan jóságosak. A Jóisten mindent a szívükbe tett. A szülők büszkék a gyerekeikre! Látják őket a színpadon, büszkék az óriási tapsviharra, hogy az ő gyerekeiket tapsolják, elismerik. Nem kis dolog a nagy klasszikusok átiratait játszani, hiszen nem mindenki tud Bach-ot, Mozartot, Beethoven-t, Csajkovszkij-t, Vivaldi-t, Grieg-et stb. játszani.

Természetesen én is nagyon büszke vagyok rájuk! Nemzetközi kapcsolataink révén hírét vihettük a világba, hogyan zajlik nálunk a fogyatékosok zenei nevelése. Előadásokat is tartottunk a Kodály- és a színeskotta módszerről, ami a mi tanítványinknak íródott. Látható, hallható, hogy meg tudják tanulni. Nem csak a sérült gyermekek tanulhatnának meg ezzel a módszerrel kottát olvasni, hanem bevezetném az óvodákba is, – óvónői, tanítói és tanári diplomám is van – sőt átvinném általános iskola első, második osztályba is, mert ha kellő alapossággal megtanulják ezt a módszert, akkor nagyon könnyű átvezetni a gyerekeket a hagyományos ötvonalas kotta olvasására. Nálunk a Parafónia Zenekarban is több fiatal olvassa már az ötvonalas kottát. Nincs áthidalhatatlan nehézség: hamarabb elfáradnak, de kitartók. Hónapok, talán év is kellett ahhoz, hogy tempóban játszanak, ma már ügyesek benne! A hosszabb tanulási idő gyógypedagógiai sajátosság, ahogy a megtanultak rögzítése, előhívhatósága is, de azt tapasztalom, hogy minden vonatkozásban észlelhető a fejlődés.

IV. A Szentlélek Hárfájának hírnökei – Bubnó Győző, a Szent Efrém Férfikar énekese

Az ortodox karácsony alkalmából – immár hetedik éve- férfikarunk a keleti rítusú keresztény egyházak liturgikus énekeinek legszebbjeiből ad koncertet. A sorozat címe Orientale lumen – Kelet fényei. Mindig vendéget is hívunk a koncertünkre. Idén a kromoszóma rendellenességek következtében értelmileg sérült fiatalokból álló Parafónia Zenekart. A helyszín Pest legősibb temploma, a csodálatosan felújított Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom. Édesapám, Bubnó Tamás, aki az együttest 2002-ben létrehozta berekedt, ezért nincs most itt a próbán. Talán este a koncerten. A Parafónia Zenekarral évekkel ezelőtt volt már közös koncertünk, a Művészetek völgyében. Ma is úgy lesz, mint akkor: mi is énekelünk, ők is játszanak külön is, és aztán együtt is. Nagyon szeretünk velük lenni. Elképesztően jól megtanulták mindkét közös számunkat. Minden alkalommal lenyűgöz, amennyire jól és amekkora odaadással játszanak. Ma a 7 szólamban éneklünk, máskor olyan is van, hogy nyolc szólamú a darab. A templom jó akusztikája, és a visszhang is segít bennünket a megfelelő hangzás kialakításában. Sokat próbálunk együtt, és már apróságokból is halljuk egymást, akár a túloldalról is. Az eredeti nyelveken énekelünk, ma este arab ének lesz a kezdő, aztán latin nyelvű, gregorián eredetű – úgynevezett ó római – ének, egyházi szláv, ukrán és görög.

A vallásosság nem az elsődleges, de ha felöltjük a fellépő ruhánkat, akkor bele is helyezkedünk abba a környezetbe lélekben is, amit ez a ruha, és amit a Szent Efrém Férfikar jelképez. A keleti egyházakban is az a jellemző, hogy a személyes vallásosság az magánügy, a liturgikus szolgálat viszont közügy. Jó ideje próbálunk felkutatni a Közel-Keletről keresztény zenéket. Sokkal többet hallunk arról a vidékről a muszlim világ miatt – szintén csodálatos zenei kultúrája is van- nekünk azonban volt szerencsénk többször is együtt dolgozni a neves libanoni énekesnővel, Abeer Nehmével. Ő is volt már vendégünk az Orientale lumen sorozatban. Zseniálisan énekel, és rengeteg zenét mutatott nekünk, ami arám nyelvű – ilyen ma nem lesz – Jézus Krisztus anyanyelvén szólal meg. Ami arab, az a szír-maronita egyházhoz kötődik. Ott rendkívül ősi a kereszténység, és olyan különleges ének kinccsel bír, amit érdemes megmutatni az itthoni közönségnek is. A műfaj egyáltalán nem csak a férfiaké. Ez a hiedelem talán csak amiatt lehet, mert a fejekben az él – főleg a Közel-Kelettel kapcsolatban – hogy ott mindent csak a férfiak csinálhatnak.

A muszlim világban ez így is van. Viszont Abeer libanoni, és Libanon felerészt keresztény. Mindig furán néz ránk, amikor olyasmit kérdezünk tőle, ami azt tükrözi, nem tudjuk, hogy az ő kultúrájuk olyan, mint a miénk: miért volnának ott a nők bármiben korlátozva, miért ne házasodhatnának azzal, akivel szeretnének, miért ne fogyaszthatnának alkoholt, sertéshúst? A kultúra ismerős, rendkívül közel áll a miénkhez, a dallamok talán kicsit szokatlanok. Az ortodoxia a Julián naptár szerint tartja a szent ünnepeket, és az két héttel el van csúszva a mi általunk használt Gergely naptárhoz képest. Az a kultúrkör, aminek énekeit itt bemutatjuk, az ortodoxiához tartozik. A görög-katolikus ennek a peremvidéke itt, ami kulturálisan és liturgiában is oda tartozik. Áldozatként egyáltalán nem gondolok a karban való tevékenykedésemre, családilag vagyok benne, hiszen édesapám is és Márk bátyám is itt énekel. Ez nekünk jó! Vannak konfliktusaink, mint normálisan mindenütt, de minden kreatívan megoldódik. Atyai erőszak nem volt, olyan szinten sem, hogy egyáltalán zenei pályára menjen bármelyikünk. Kettőnknek a bátyámmal nem is ez volt az elsődleges. Később lettünk zenészek, bár mindannyian mindig zenéltünk gyerekkorunktól kezdve, de először én is angol szakot végeztem és utána a zeneakadémiát. Nem, nyomás nincs, nem is volt. Együtt dolgozás van – néha egymás idegeinek a tépése is – mint minden együttesnél. Mi kell a karban való énekléshez? Jól énekelni, de élvezni is kell a műfajt. Ezt nem lehet megvásárolni. Ez már leszűkíti a kört. Teherbírónak is kell lenni, 2017-ben 90 alkalommal álltunk színpadra, itthon és külföldön. Ennyi fellépés már nagyon igénybe vesz bennünket, mert hogy mindenki az együttesen kívüli polgári foglalkozásából él. A férfikar keresztapja Prodán Gábor, a csepeli görög-katolikus templom volt parókusa lett. Apu mindig úgy meséli, hogy egy szinte banális véletlen során elhangzott, hogy miért nem lesz a nevetek Szent Efrém? Apunak megtetszett! Természetesen mi is tisztában voltunk akkor már azzal, hogy Szent Efrém, a IV. századi szír teológus, szónok és himnuszköltő, „művészneve”: a Szentlélek Hárfája.

A hangverseny végén szűnni nem akaró taps a zsúfolt templomban, boldog arcok a pódiumon.

Színes kotta módszer: hosszú ideje ismert és használt a zene-pedagógiában és a zeneterápiában egyaránt, leginkább értelmi sérült gyermekekkel való foglakozásokra, ahol a színek azonosításának képessége elég a zenetanuláshoz.