Kultúra

2016.08.08. 16:16

Dr. Paksy Zoltán történész dokumentumokra alapozza Mindszenty József két világháború közti zsidóellenességét

Zalaegerszeg - Az 1945 után elszenvedett méltánytalanság, szenvedés az 1920/30-as években hangoztatott álláspontján nem változtat, nem enyhít rajta. A két tény egyformán hozzá tartozik Mindszenty József hercegprímás bíboros szellemiségéhez, életéhez.

Arany Horváth Zsuzsa

Ezt a konklúziót vonhatták le mindazok, akik a minap meghallgatták dr. Paksy Zoltán főlevéltáros történész előadását, melyet a megyeszékhelyi zsidó hitközség meghívásának eleget téve tartott. A Zala Megyei Levéltár munkatársa, a korszak kutatója számos publikációt tett már közzé a két világháború közti politikai csatározásokról, sőt, több kötete is foglalkozik a témakörrel. Mindszenty József tevékenysége sem megkerülhető az első világháborút követő időszak zalaegerszegi közéletének vizsgálatakor. Erről tavaly konferencián számolt be dr. Paksy Zoltán. Az előadás akkor is, most is forrásokkal igazolva mutatott rá arra, hogy a főpap a zsidókérdésben erősen antiszemita hangvételt ütött meg. A véleménye az általa 1918-ban alapított Zalamegyei újságon keresztül jutott el a közvéleményhez.

A konferencia után a magyar sajtóban több helyütt is foglalkoztak Mindszenty második világháború előtti politikai nézetrendszerével, Paksy Zoltán is adott interjút ezügyben. A dokumentumokból kiolvasható eszmetörténeti kép finoman szólva is árnyalja azt, amit Mindszentyről manapság őrzünk, noha a zalai történész ezzel együtt hangsúlyozta, a kommunisták által meghurcolt főpap súlyos szenvedéseit senkinek sem kívánja.

A kutató előadásában utalt Mindszenty monográfusára, dr. Balogh Margitra, aki két vaskos kötetben taglalja a bíboros életét, közzétéve benne az antiszemitizmust igazoló leveleket, feljegyzéseket, általa inspirált újságcikkeket is.

Dr. Paksy Zoltán: dokumentumok igazolják

Mindezt ismerve tudhatjuk meg, Mindszenty lapját szélsőséges, felekezeteket megosztó hangvétele miatt 1922-ben be is tiltotta az I. világháború után konszolidációra törekvő Bethlen-kormány, mint bűnösen könnyelmű sajtóterméket, amelyben a zsidókról, többek között mint a nemzet testén lévő „bűzös fekélyről” szólnak. Végül maga a miniszterelnök vonta vissza a határozatot, amikor Mindszenty felettesétől, Mikes János püspöktől ígéretet kapott, hogy a lap tartózkodik az uszítástól. (Mindszenty szerint ez időben az írókkal, újságírókkal is vigyáznia kell a keresztény olvasónak, mert azok szinte mind zsidók.)

A Mindszenty-féle lap rövid visszavonulás után folytatta, ahol abbahagyta, 1938-ban például túl enyhének tartja a zsidó törvényeket, kevesli az őket a felsőoktatásból és a munkahelyekről visszaszorító kvótákat. Miután a hercegprímás a veszprémi püspöki széket elfoglalja, az ottani lapba is átülteti ezt a hangvételt, olyannyira sikeresen, hogy akad községi plébános, aki túlzásnak tartva panaszt tesz.

Paksy Zoltán beszámolt arról is, hogy a nyíltan antiszemita Baross Szövetség díszelnöke nem más, mint Mindszenty József volt akkor, amikor a szövetség kanizsai fiókszervezete lefényképezéssel fenyegette azokat a városlakókat, akik zsidó kereskedőnél vásárolnak.

Közkeletű tévedés, jelezte a történész, hogy Mindszenty segítette volna a zsidók keresztény hitre való áttérését, noha a katolikus egyház primátusa mindennél fontosabb volt számára. Az áttéréshez szükséges folyamat idejét 1944 tavaszán püspökként három hónapról felemelte hat hónapra, majd augusztusban újra visszaállította háromra. Ezzel pedig inkább akadályozta a deportálástól esetlegesen megmenekülési esélyt jelentő keresztelkedést. A Horthynak írt levelében csak a kikeresztelkedett zsidó gyerekek érdekében emelt szót. Mondhatjuk, hogy nem volt más választás. Apor Vilmos győri püspök ezzel szemben bújtatta az üldözötteket, mígnem orosz katonák lőtték agyon. Mindszenty 1946-ban nem helyeselte a svábok kitelepítsét, mondván, az ugyanolyan hiba lenne, mint két évvel korábban a zsidók elhurcolása. Ez a szöveg pedig nem arról szól, hogy 1944-ben szót emelt értük, csak arról, hogy 1946-ban visszautal a történtekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!