Kultúra

2017.04.05. 17:30

Diákok a reformáció nyomában Zalaegerszegen

Szerdán tartották az Utazás Wittenbergbe országos verseny megyei díjkiosztóját a református templom Kálvin-termében.

Magyar Hajnalka

Az országos versenyt, amelynek fődíja egy wittenbergi utazás, a Magyar Nemzeti Levéltár hirdette meg, a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából. A Zala Megyei Levéltár is mozgósította a zalai diákokat, akik két fordulóban mérték össze tudásukat. A jelentkező csapatok februárban online tesztet töltöttek ki, majd kisfilmet forgattak a zalai levéltár valamely a reformációhoz kötődő dokumentuma alapján.

A díjátadón elsőként Hodánics Péter református lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd Molnár András levéltárigazgató szólt a reformáció emlékéve rendezvényeiről, s a hitújító mozgalom jelentőségéről. Végül Erős Krisztina levéltáros ismertette a verseny menetét, s a díjnyertes kisfilmek levetítését követően dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg és a megye díszpolgára közreműködésével átadták a díjakat.

Általános iskolai kategóriában az Ady-iskola hetedikeseiből verbuvált csapat nyerte az első díjat (felkészítő tanár Czigány László), míg középiskolás kategóriában a hévízi Bibó István Alternatív Gimnázium 11.b osztályának triója (felkészítő Tar Ferenc).

Mindkét nyertes csapat a szentgyörgyvölgyi református parókia 1823. augusztusi kifosztásáról szóló levéltári dokumentumokat dolgozta fel.

A győztesek. Elöl a három adys diák: Trifán Evelin, Andor Alíz és Nádasdy-Horváth Hunor (mögötte Czigány László), hátrébb a hévíziek, Horváth Viktória, Szeklár Anett és Zelena Dorina (balról Tar Ferenc)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!