Kultúra

2017.05.23. 12:01

Diákok Korondról - A szentgrótiak ezen a héten viszonozzák a látogatást

A zalaszentgróti Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola középiskolásai 40 erdélyi, korondi szakközépiskolás diákot láttak vendégül az elmúlt héten.

Szalay Csaba

A programról Takácsné Husz Ildikó megbízott intézményvezető elmondta, hogy a tavaly elhunyt igazgató, Beke László sikeresen pályázott a Határtalanul programra, melynek célja testvériskolai kapcsolat kiépítése a magyarság összetartozása jegyében.

Az erdélyi fiatalok zalaszentgróti látogatásának öt napja alatt a házigazda diákok bemutatták vendégeiknek lakóhelyüket. A városi strandon eltöltöttek egy kellemes délutánt, együtt kirándultak Keszthelyre, hajóztak a Balatonon.

A zalaszentgróti középiskolások néptáncbemutatót tartottak a Szent István téren a vendégeknek és az érdeklődőknek
Fotó: Szalay Csaba

Egyik este néptáncbemutatóval egybekötött közös táncházzal, másnap fúvós hangversennyel szórakoztatták a szép számmal megjelent szentgróti közönséget a Szent István téren. Szombat délelőtt sportrendezvény keretében felavatták a közösen épített petanque-pályát.

A pályázatban vállaltaknak megfelelően lefestették a zalakoppányi kopjafákat, és megemlékeztek a háborúk helyi áldozatairól.

Sümegen megnézték a várjátékokat, este pedig közös kemencés vacsora mellett táncos rendezvényen búcsúztak el egymástól. A gazdag program megvalósításához nagyon sok segítséget kaptak az önkormányzattól, a vállalkozóktól, az egyesületektől és a szülőktől is. A korondiak látogatását május 25. és 29. között viszonozza negyven deákos diák és négy kísérő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!