változatos képek

2019.06.12. 18:13

Csudai Sándor nyerte a hatodik Hemző Károly-díjat

A fotográfus anyagában háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek is szerepelnek.

Az origo.hu munkatársa nyerte el több anyagból álló pályázatával a hatodik alkalommal odaítélt Hemző Károly fotográfiai díjat. A zsűri nemcsak Csudai Sándor magas színvonalú és változatos tematikájú portfólióját értékelte – amelyben háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek is szerepelnek -, hanem azt is, hogy a leginkább „hemzős” pályázat volt az övé – közölték a szervezők.

A Hemző Károly Alapítvány kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző Károly özvegye; Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya; Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok, valamint az alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor – több, szinte egyenértékűen nívós finalista közül választotta ki Csudai Sándort a díjra.

A tanácsadó testület tagjai – Barakonyi Szabolcs, Cseke Csilla, Bácsi Róbert László, Mucsy Szilvia, Szabó Lajos és a tavalyi győztes, Bielik István – ezúttal 12 fotográfust jelöltek a 35 év alatti alkotók számára meghirdetett pályázaton: Csudai Sándort, Mónus Mártont, Ruprech Juditot, Rostás Biankát, Sóki Tamást, Szilágyi Annát, Varga Dzsenifert, Szekeres Mátét, Sivák Zsófiát, Kókai-László Dórát, Hölvényi Kristófot és Simó Szabolcsot.

Közülük került ki az idei öt finalista: Mónus Márton, Sivák Zsófia, Simó Szabolcs, Szilágyi Anna és Csudai Sándor, aki a Hemző-díjat átvehette a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban szerdán.

Csudai Sándor 1987-ben született, jelenleg az origo.hu munkatársa. Nemzetközi és hazai pályázatokon is többször díjazták már, 2015-ben Junior Prima díjat kapott.

A tavalyi díjazott, Bielik István Szabadságok című „jutalomkiállítása” július 22-ig tekinthető meg a Capa 8F Galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában