izgalmas időutazás

2017.11.29. 21:57

Budavári sétákra invitálnak

Tudta, hogy Mária Terézia nem volt hajlandó rezidenciaként használni az uralkodása idején felépített és fényűzően berendezett palotát? Most választ kaphat ilyen és effajta kérdésekre.

Budapest, 2013. augusztus 22. A Google munkatársa triciklin (j) a Halászbástya és Mátyás-templom közötti Szentháromság téren készít felvételeket 2013. augusztus 22-én. Elõzõleg sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a napokban elkezdik fényképezni az autóból be nem járható budapesti városrészeket a Google Street View (utcakép) szolgáltatás számára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Koszticsák Szilárd

És azt, hogy a IV. Béla által alapított Budán a királyok első szálláshelye a mai Táncsics Mihály utcában volt? Gondolta volna, hogy II. Józsefet meg sem koronázták a Szent Koronával, mégis a kalapos királynak köszönhetjük, hogy a magyar államiság e fontos jelképe a budavári palotába került? Tudta, hogy a Bécsi kaput a millenniumi ünnepségek idejére elbontották, aztán közkívánatra újraépítették, mondván: mit ér egy vár kapu nélkül? Ismeri a Hadik szoborhoz köthető városi legendát? Tudta, hogy Nagy Lajos volt az első és IV. Károly az utolsó királyunk, aki a palotában élt, hogy Mária Terézia nem volt hajlandó rezidenciaként használni az uralkodása idején felépített és fényűzően berendezett palotát?

A Látóhatár Kiadó Budavári séták – Házak, terek egykor és most című új kötetéből mindez kiderül. És persze ennél sokkal több. A kötet szerzői 128 oldalon 39 különféle budavári helyszínt: középületeket, templomokat, szobrokat, emlékműveket mutatnak be. Az oldalpárokon az ismertetett épületek archív (rendszerint XX. század eleji) és mai fotóját láthatjuk – vagy éppen csak azok hűlt helyét. S hogy mi történt a két kép között eltelt időben? A könyv mindent elmond, amit erről tudni érdemes.

Van-e szükség efféle összegzésre? Hisz azt gondolhatnánk, a Várat mindenki ismeri. A kötetet lapozva azt kell válaszolnunk: van.

Hisz minden írás érdekes történelmi adatokat, anekdotákat villant fel, és házról házra bemutatja a regényes várbeli történelem egy-egy epizódját.

Különösen érdekes a palota történetét bemutató első rész, amelyhez értékes illusztrációkat is találunk a könyvben. Mégis talán a legizgalmasabbak azok az archív fényképek, amelyek mára már egyedüli tanúi a második világháborúban megsérült, majd a szocializmusban lebontott épületeknek.

A Várnegyed már többször újjászületett, és most újra nagy átalakulás előtt áll. A kötet tehát nemcsak történelmi tabló, hanem látlelet is: ilyen volt a Vár 2017-ben.

A tájékozódást a könyv végén található informatív térképek segítik, ezek segítségével a Várnegyed útikönyveként is használható a kötet.

Borítókép: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában