Kultúra

2017.05.15. 14:23

Börtönmúzeummá alakították át a volt egerszegi ÁVH székház vallatópincéjét

ZALAEGERSZEG - A kommunizmus áldozatainak emlékére börtönmúzeummá alakították át a volt ÁVH székház vallatópincéjét a Mártírok útján.

Magyar Hajnalka

A hétfőn felavatott emlékhely kialakításához 33 millió forint támogatást nyújtott a Közép-, és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. A helyi erők javát az önkormányzat és a POFOSZ képviselte, a szakmai hátteret a Göcseji Múzeum adta. A kezdeményező Tolvaj Márta alpolgármester volt.

Az avatóünnepségen, ahol személyesen, vagy hozzátartozóik révén a pincebörtön egykori foglyai közül is megjelent néhány, Kiss Bódog Zoltán, a POFOSZ Zala megyei elnöke mondott beszédet. Köszönetét tolmácsolta mindazoknak, akik tettek azért, hogy a börtönmúzeum őrlángként emlékeztesse az utókort a kommunizmus áldozataira.

Kaján Imre, Kiss Bódog Zoltán, Balaicz Zoltán polgármester és Tolvaj Márta a pincebörtön vallatótermét szemléli
Fotó: Pezzetta Umberto

Köztük azokra a zalaiakra, akiknek megtöretése e falak közt zajlott. Kitért rá, köszönet illeti a kormányt is, hogy támogatásának hála a 60. évforduló jegyében csak Zala megyében 23 helyen alakíthattak ki ’56-os büszkeségpontot, vagy Gulag emlékhelyet. Reményét fejezte ki, hogy az pincebörtön zarándokhellyé válhat, majd a Százak Tanácsa 1999. november 4-ei állásfoglalásából idézve avatta fel a börtönmúzeumot.

A szalag átvágását koszorúzás követte, majd a vendégek Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója - aki Béres Katalin történésszel karöltve a kiállítás forgatókönyvét jegyzi - kalauzolásával bejárták a létesítményt. A negyven éven át leánykollégiumként szolgált épületbe lépve az egykori portásfülke ötvenes évekre hangszerelt változata fogadja a betérőt, aki az ügyeletes tiszt szobáján keresztül, a megfelelő „ellenőrzést” követően juthat le a pinceszintre. Itt egyebek mellett cella és vallatóterem látható, utóbbiban felvonultatják a kínzóeszközöket is.

A hangszórókból, korabeli jegyzőkönyvek alapján, egy vallatás részletei szólnak. A vetítőben dokumentumfilm pereg, bemutatva az ÁVH brutalitását, az emlékszobában pedig nyolc tabló idézi fel a korszak diktatórikus eseményeit, valamint három érintett személy - Hári Margit, Borsos Károly és Hegedűs Ferenc - megpróbáltatásait. Sorsuk felidézésében a modern technika is segít, úgynevezett hangzuhany formájában. Ha ugyanis fotójuk elé állunk, máris hallhatjuk visszaemlékezésüket.

Az emlékhely ezen a héten 14 és 17 óra között minden nap látogatható, óránkénti vezetéssel. A későbbiekben jeles napokon, valamint a Göcseji Múzeummal egyeztetve, csoportosan fogadja az érdeklődőket a börtönmúzeum.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!