Annyi ötlet maradt, ami megtöltene egy új kötetet

2018.10.04. 14:00

Beszélgetés Szálinger Balázs József Attila-díjas költővel új könyve kapcsán

Szálinger Balázs új kötete a napokban jelenik meg a Magvető Kiadónál. Ez adott alkalmat arra, hogy Budapesten állomásozó zalai földinkkel szót váltsunk a „dolgairól”.

Arany-Horváth Zsuzsa

„Idén tavasszal egy egész hónapot töltöttünk az Al-Dunánál...” Fotó: Szálinger-Oszlánczi Zsófia

– Hamarosan jön a 361° című új kötet. Az embernek eszébe jut: de hát ilyen nincs is. Önmagába fordul vissza az a földrajz és történelem, a tér és idő, melyet a korábbi, 360°-ban elénk tárt? Vagy ez az a dimenzió, ahova még nem nézett be senki? Van ilyen szándék?

– Az első rész a körülnézés, ez a második a továbblépés akarna lenni. Kérdés persze, mi az a plusz, amit az ember hozzá tud vagy akar tenni a megismert világhoz. Mert amit hozzátesz, lényegében az teszi emberré. Én most ezt a nyelvben találtam meg. Egy gyönyörű településnév, dűlőnév, egy kipusztult falu, aminek csak a neve maradt meg – ez az az emberi teljesítmény, amit most a legérdekesebbnek tartok. Nemegyszer elvittem addig a pontig ezt a kötetet, ahol már öncélúan lubickoltam a nyelv szépségében, de pont ezek voltak a legihletettebb pillanatok.

– Volt szerencsénk belepillantani az új kötetbe. Egyfelől a folyó, azaz a Duna, méghozzá Szentendrétől egészen az Al-Dunáig szervezi a szövegek folyását, másfelől egymásra csúszik Zala és Erdély is. Miért?

– Tavasszal egy egész hónapot töltöttünk az Al-Dunánál, a Vaskapu mellett egy nyaralóban, saját stéggel, egy kedves idős házaspárnál. Különleges vidék, a magyar történelem és kultúrtörténet egyik messzi, mesebeli tája, jobbra a Kis-Kazán-szoros, balra az ötven éve elsüllyesztett Orsova, szemben Szerbia. Itt jött ezeknek a verseknek majdnem a fele. A nyár első felét itthon, Zalában töltöttem, a második felét pedig a Szentendrei-szigeten. Mindegyiknek ott a nyoma a verseken.

„Idén tavasszal egy egész hónapot töltöttünk az Al-Dunánál...” Fotó: Szálinger-Oszlánczi Zsófia

– A szövegszerkezeten érződik, hogy bármerre elágazhatnának, magyarán folytatódhatnának, a képzettársítás megállíthatatlan. Egyáltalán be lehet fejezni a verses gondolatot?

– Nagyon nehéz, ha az ember annyira élvezi ezt a kis hullámlovaglást, mint amennyire én élveztem most! Sajnos megint azt érzem, mint két éve. Hogy még mindig annyi ötlet maradt ebben, amennyi simán megtöltene egy új könyvet. Óvatosan, de mernék is fogadni a folytatásra. Persze nem most, mondjuk tíz-tizenöt év múlva, ha a Jóisten engedi.

– Sokszor nyilatkozta, hogy a történelem és a földrajz poétikája rabul ejti. A jelen idejű utalások azt sugallják, az a közesemény-halmaz is intenzíven érdekli, ami még nem vált történelemmé. Sok költő szeret túlnyúlni a mai bosszankodásokon, Szálinger Balázs ezek szerint nem. Nem tart attól, hogy egynémelyik költeményt, amit ma kitűnően dekódolunk, öt-tíz év múlva nehéz lesz megérteni, élvezni? Vagy bízik a történések ráismerést segítő ismétlődésében (ami nem biztos, hogy jó hír…), vagy beáldozza a holnap olvasóját a mai konkrét üzenetek oltárán? Igaz, sosem akart csak a „száraz levelek hullásáról” írni…

– Jó a kérdés. Azért próbáltam elvonatkoztatni a mai eseményektől. Bár most nyilván az aktualitás a szembetűnő, idővel hátha előjönnek a mélyebb hangsávok. A hat évvel ezelőtti Köztársaságot is többen féltették, mondván mi marad belőle, ha kikopik alóla az aktualitás sámlija. Ehhez képest most, az új kötettel egy időben jelenik meg az új kiadása. 2018-ban, egy vesszőnyi változtatás nélkül.

– Az előző kérdés indukálja ezt: a kultúra „termékeinek” kategorizálása, az aktuális kánon foglalkoztatja-e manapság? Úgy tudom, abban a szerencsés helyzetben van, hogy mindenkivel korrekt viszonyt ápol, a szó jó értelmében.

– Mivel a nemzeti műfajunk a költészet, sajnos természetes, hogy az irodalom ennek a bizonyos kultúrharcnak most is a frontvonalán áll. Tartom magam ahhoz, hogy ha politizálok, azt versben teszem, és nem nyilatkozatokban. A kötetből meg lehet állapítani, mit gondolok erről, illetve hogy mennyire kitérő ez a válasz. Egyébként hogyne, foglalkoztat. Ahogy egy tanárt is foglalkoztat, ha jelentősen újraszabályozzák a szakmáját, érzi, hogy nem jó – és nem tudja, mi lesz holnap.

– Petőfi költészetét iskolákban népszerűsíti. Összefoglalná, miért, mikor lett Petőfi-rajongó?

– Háy János író kapatott rá. Pont amikor Petőfi-korú voltam, 26 éves. Egy válogatott Petőfit kellett szerkesztenem a megbízására úgy, hogy semmi jót nem gondoltam a szerzőről. Nem tudom, mihez tudnám a pályámon hasonlítani ezt az eseményt, a földrengés talán gyönge kifejezés. A Petőfi-könyv, amiről még nem tudom, milyen műfajú lesz, de megígértem magamnak, hogy megírom… hát ez is közeledik a pályámon.

– Kilépett az okostelefon- és a Facebook-használók köréből. Miért?

– Arra fogtam, hogy szeretnék több magánéletet. Rengeteg jegyzetet írtam, mióta „tiszta” vagyok. Ezekből lett ez a könyv is. És egészségesebb idegállapot, több figyelem, kevesebb stressz a jelentéktelen dolgok felett. A fontos dolgok mind megmaradtak.

– A Hévíz című, ma már országosan is magasan jegyzett folyóirat szerkesztését tavaly átadta. Egyéni írói fejlődési szakasz kívánta a váltást? Nem hiányzik a tehetséggondozás, ami erőssége volt lapszerkesztőként?

– Igen, a költő ölte meg a szerkesztőt. Remélem, az idei évemmel tényleg igazolni tudom ezt a döntést. A Hévíz-családba tartozom, nyáron szervezője voltam a Hévíz 25 Fesztiválnak is. A kötetcímadó vers is itt jelenik meg, pont a hetekben. Nem minden folyóiratnak sikerül levezényelnie egy ilyen váltást, de a Hévíznek sikerült, és jó látni, hogy a folyóirat ugyanúgy számíthat a kiadó önkormányzatra, mint korábban. A tehetséggondozás teher is volt és élvezet is. Amióta nem dolgozom a Hévíznél, persze csökkent a véleményemre kíváncsi vagy irántam érdeklődő ifjú barátaim száma, de az igaziak megmaradtak, és a verseikkel mindig adnak okot arra, hogy büszke legyek rájuk.

– A Szűcs Krisztián zenésszel alkotott Szűcsinger zenés-verses formáció is könyvbe-lemezre költözik, még az ősszel. Tavasszal nagy koncert lesz a MűPában. A magyar könnyűzene minimum Bródy óta versbe öltözött, de Tinódi miatt mindig is ott volt, a Rájátszás is sikeres sorozat, a slam poetry is a kettő kölcsönhatását bizonyítja. Miért van mégis, hogy a srácok tömegei húzzák az orrukat, ha irodalomóráról és versekről van szó?

– Nyilván az irodalomoktatás hibái miatt. Pedig lehetne olvasó felnőtteket nevelni. Szörnyű ez a kronologikus tanterv. A 18 éveseknek való antik költészetet 14 évesek torkán nyomják le, ahelyett, hogy akkor a könnyű olvasmány Rejtőt és Karinthyt tanítanák. Miért ne lehetne Petőfi nagyon vicces Útirajzait 9. osztályban tanítani, az Apostolt meg 12.-ben? A humoros-játékos Petőfit nem használják semmire. Ez így merev és nem okos. De mások ezt ennél sokkal jobban megfogalmazták.

– Számos díj, elismerés szegélyezi az útját. Kötetei száma is időarányosan alakul az életkorával. Bábszínházi és színházi bemutatók jelzik, a dráma műfajában is otthonos. Maros Andrással Phil Collinsról is írt abszurd drámát, reméljük, láthatjuk idehaza is. Készül a Deák-dráma is, mint hírlik. Hogy érzi, a tervek szerint halad a pályaív? Van ebben tudatosság, vagy szerencsésen alakulnak a felkérések?

– Olyan ez, mint akár egy versen belül. Az ember tervez valamit az elején, aztán eltérítik, közbejön valami, váratlan színeket kap – de azért az élet csak nem színtiszta vergődés, nem foghat mindent a körülményekre az ember. Főleg ha irodalomról van szó. Szóval az alap a tudatosság, de emellett szerencse, baklövések, hibák, véletlenek sora, kockázatok, ezekből együtt áll egy pálya. Ettől is izgalmas.

– Több helyütt olvasható, hogy szeretne hazaköltözni Zalába. Holott Magyarország Budapest központú, különösen ami a kultúrát, a művészeteket illeti. Miért váltana?

– Máshogy tenném fel a kérdést. Nem tanultam ki normális szakmát, nem lettem tanár, ahogy anyám akarta. Nincs biztonságos iskolai, vagy könyvtári, vagy céges állásom, nem jön ötödikén a fizetésem, és a nyugdíjam is annyi, amennyit magamnak intézek. Ezt, amihez értek, valóban nem tudtam volna otthonról kitanulni így. Úgy fogom fel, hogy nemsokára elérem, hogy végre hazajöhessek, mert talán menni fog itthonról is. A nyáron született kisfiam már Keszthelyen lesz óvodás.

– Mindenki törekszik a NAGY MŰ megírására? Hogy van ezzel?

– Hát, hogy én is!

Életpálya

Szálinger Balázs Budapesten él, 1978-ban született Keszthelyen, Alsópáhokon gyerekeskedett, Keszthelyen érettségizett, jogi egyetemre és bölcsészkarra járt, egy-egy évet töltött Kolozsvárott és Nagyváradon. 2012-től öt éven át szerkesztette a Hévíz folyóiratot, több mesedarabot írt, készített drámafeldolgozást a Nemzeti Színháznak. Ő írta az Operaházban játszott Egy barátság vége című kamaradráma szövegét. Köztársaság című drámáját Zalaegerszegen és Székelyudvarhelyen 2013-ban mutatták be. Első verseskötete (Kievezni a vajból) 1999-ben jelent meg, ezt követte a Zalai Passió, az Első Pesti Vérkabaré, A sík, A százegyedik év, az M1/M7, a Köztársaság, a 360°.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában