Kultúra

2017.01.17. 20:10

Bence Lajost köszöntik - Megjelent a Muratáj legfrissebb száma

Lendva - A hatvan esztendős Bence Lajost köszönti a Muratáj című, irodalmi, kritikai és társadalomtudományi folyóirat legújabb száma.

Gyuricza Ferenc

Ennek apropóján nemcsak a közel másfélszáz oldalas kiadvány tartalmaz a muravidéki magyar író-költő és irodalomtörténész személyéhez, illetve munkásságához kapcsolódó írásokat, hanem a borítóját is Bence Lajos portréképe díszíti, ez utóbbi Orbán Péter grafikus alkotása.

Az alapításakor még évente kétszeri megjelenéssel tervezett Muratáj az utóbbi évek gyakorlatát követve ezúttal is összevont számmal került kiadásra. A folyóirat első részében - mintegy 75 oldal terjedelemben - találhatóak a már említett Bencéhez kötődő írások. Versek a muravidéki költőtársaktól - Halász Alberttől, Lendvai Kepe Zoltántól, Zágorec-Csuka Judittól -, személyes üzenetek, vagy éppen tanulmányok, melyeket a fentebb említett módon, így vagy úgy, de Bence (is) ihletett.

Utóbbiak szerzői közt éppúgy akadnak zalai barátok és tisztelők, mint ahogy dr. Székely András Bertalan is megszólal a Bence által küldetésnek tekintett, a kisebbségi létben is a megmaradásért vívott küzdelem témakörében.

A folyóirat borítója Fotó: Gyuricza Ferenc

A második fejezet (gyakorlatilag az összevont kiadás 2. száma) már inkább ragaszkodik a Muratáj korábbi megjelenéseihez. Az irodalmi témakörben a versek hangsúlyosak - ebben több a zalai szereplő: Szoliva János, Molnár Gábor, Soós József, Kardos Ferenc, s melléjük sorakozik fel Szálinger Balázs, Tari István, Zsebők Csaba, vagy az ifjú muravidéki tehetség, Pál Péter -, a társadalomtudományi fejezet viszont ismét csak egyetlen témát jár körül, a Zrínyi-kultuszt. Ebben a részben olvashatjuk többek között azokat a tanulmányokat, amelyek a tavaly októberben Lendván megtartott Zrínyi-konferencián hangzottak el. Padányi József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora annak a kutatásnak a részleteibe vezeti el az olvasót, amit az úgynevezett Zrínyi-Újvár feltárása érdekében folytattak, míg Hausner Gábor, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa általában vázolja fel Zrínyi portréját.

A folyóirat kritikai részében két írás található, Szirtes Gábor rövidebb recenziója dr. Göncz László legutóbbi, Határ-szél című, főként novellákat tartalmazó kötetéről, illetve dr. Fülöp László tanulmánya, amely egy XVI. században élt, s Bécsben tanuló néhai magyar diák végrendelete kapcsán született.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!