Bánk atya az internet segítségével hirdeti Isten igazságát

– Hogyan készül örökfogadalma évfordulójára, milyen módon veszi ki részét az evangélium hirdetéséből manapság? – kérdeztük a fővárosban élő atyától.

– Köszönöm zalai testvéreim megtisztelő szeretetét. Szívből örülök, hogy Szenterzsébethegy gyönyörű Szent Erzsébet-szobrát felállították – fogalmazott elöljáróban Bánk atya, aki negyven évig végzett papi szolgálatot „szülőmegyéje szomszédságában”, s mint mondta, önként sosem vált volna meg első működési helyétől.

– Régen az első fogadalomtételtől számítottuk az Úrnak történt elkötelezettség éveit. Nálam ez a kitüntetés tizenhat évesen, 1943. szeptember 3-án történt Búcsúszentlászlón, miután az egyéves újoncidő után az egyszerű ferences fogadalmat letettem, melyet soha, azóta se szegtem meg. Nyolcvanhét éves koromban, akkori tartományfőnököm így fogalmazott: „Megöregedtél, elérkezett az idő, add át a helyedet. Foglalkozz az irodalommal, van tehetséged hozzá”. Ezúttal is engedelmeskedtem. A legfontosabb papi szolgálatból, a szentmise bemutatásából a mindennapi koncelebráció megmaradt. A mindennapi gyóntató szolgálat csodálatos élményekkel gazdagít. Csütörtökönként az esti hét órai szentmisét követően a Szentatya szándékának megfelelően az Irgalmasság Szentéve címmel elmélkedés-sorozatot tartok a belvárosi ferences templomban. Péntekenként ugyanitt dogmatikai előadást tartok tanítványaimnak, hitünk alapigazságaiba próbálom bevezetni az érdeklődőket. A fogadalomtételem hatvanötödik évfordulójának nagy ajándéka, hogy lehetőségem nyílt a nagyatádi világi rend felhívásának részesévé válni. A testvérek keresztutat állítanak fel a ferences templom közelében. A tizedik stációt választottam. Nevem napján, március 19-én a dombormű alkotója személyesen megtisztel, hogy bemutassa a kész művet. Csodálatos ajándék, hogy a lourdesi keresztút tizedik magyar állomása után egy ferences szerzetes pap ferences világi rendi testvéreivel szintén keresztutat állíthat. Deo Grácias.

Bánk atya: „A hit mellé csatlakoznia kell a szeretetnek” Fotó: archív

– Az egyházban működő karitász szervezetek országszerte, így Zalában is arról ismertek, hogy önzetlen munkával segítik a rászorulókat. Mi inspirálta Bánk atyát 25 évvel ezelőtt a zalaegerszegi karitász létrehozásának elősegítésére? – kérdeztük.

– Amikor 1989. szeptember 15-i hatállyal megkaptam a szombathelyi egyházmegye püspökétől a szerzetes plébánosi kinevezésemet, átvettem a szolgálatot Vendrő György jáki apáttól. Először Joó József alezredessel, aki a hadkiegészítő parancsnokság vezetője volt, a kolostor visszavételéről kezdtem tárgyalni. Ezután került sor a város rászorulóinak segélyezési ügyére. A templom északi oldalán felépített földszintes ház nagyterme és kisebb szobái alkalmasaknak tűntek, hogy ott szervezzük meg a segélyhelyet. Sürgősnek tartottam a karitász megteremtését, mert a hosszan elhúzódó déli háború nem gazdagította a családokat. Láttam, hogy vannak jobb módú, hívő emberek, akik alkalmanként szívesen segítettek. Tudtam, hogy a szükségben szenvedő nehezen fogad el könyöradományt. Ezért könnyebbnek tűnt egy egyházi intézménytől, a szeretetszolgálattól elfogadni az adományt. Az első zalaegerszegi hálaadás után ballagtam hazafelé és a néptelen utcán a Zrínyi-gimnázium kerítésének kövein egy tízévesnek látszó kislány birkózott egy nagy fazékkal. Látszott, hogy fáradt és megpihen. Megálltam mellette és megkérdeztem, nincs-e valamire szüksége. A reverendám láttán bizalmas beszédbe elegyedett velem a kislány. Megtudtam, hogy 4-5 testvére is várja az egy tál ételt, amit keresztanyja főzött nekik. Feljegyeztem a címét. A következő napokban gyerekruhákat koldultam, és a templomba járó híveimtől kaptam is. Boldogan vittem az adományt. Alig találtam meg a házszámot. Kopogtattam: semmi válasz, végül benyitottam. A szülők aludtak, nem ébredtek fel. A kis beszélgetőtárs megismert, megnyugodott. Átadtam a ruhaadományt. Megerősödött bennem: szükség van a karitászra. Aranyszívű segítőtársaim a további együtt töltött munkában minden egyes rászoruló testvérünket isteni irgalommal szolgálták. A magas rangú pesti és helybeli tisztek hónapokkal korábban adták vissza kolostorunkat, mint ígérték. Sok éven át katonai ünnepeken díszvendég voltam tisztek és főtisztek között viseltes barna habitusomban. Egy ünnepi koccintás alkalmával a legmagasabb rangú vendég bizalommal kérdezte: „Bánk atya! A Katolikus Egyház szentté akarja avattatni egykori legfőbb papját?” Igen, válaszoltam. Egyszer térdeltem előtte templomi fogadáson. Ennek már hetven éve. A szeme szúr még most is. Hallgathattam egykori szakácsnőjét: nem költött magára semmit. Nyáron lyukas talpú cipőben járt. A talpalás költségét kis dobozba tette. Bármit megspórolt magán, azt is odatette. Karácsony este böjti vacsora várta, a különbözet is a dobozba került. Járta a szegény családokat, akiket csak ő ismert. Szétosztott közöttük mindent. Négy-öt falunak volt egy temploma, egy papja. Csak Göcsejben tizennyolc templomot épített, a hívőknek nem kellett más faluba járni szentmisét hallgatni. Az okos göcseji fiúk mind elveszett tehetségek lettek volna nélküle, mert vasút híján nem tudtak volna naponta Zalaegerszegre bejárni. A jelentkezőket összeíratta, olcsó lakást szerzett nekik. Ha kimegy valaki Olába, vagy föl a Páterdombra, mindegyiken nádfedeles Oncsa-házakat talál. Hány száz szegény ember jutott otthonhoz. „Ubi caritas et amor, ubi caritas, Deus ibi est. (Ahol szeretet és ragaszkodás, ahol szeretet, ott van Isten). A karitász, amely a mindenható Istentől származik, örök.

Bánk atya az új könyvével kapcsolatban úgy fogalmazott: szeret nevelni, tanítani. Már papnövendékként alapelve volt, hogy igyekezett a hit igazságait jól megismerni, és amikor küldetést kap a tanításra, az igazságokat hűségesen adja át katedrán, szószéken. Ötvenhárom évig tanított a hagyományos eszközökkel, most az internet segítségével próbálja Isten igazságait még szélesebb körben hozzáférhetővé tenni a krisztusi parancs értelmében: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”

A hit mellé csatlakoznia kell a szeretetnek, hangsúlyozta. Ez azt jelenti, hogy mindig önzetlenül tesszük a jót, mindig mások javáért dolgozunk. Isten szeretetstílusát tanuljuk és gyakoroljuk. Elsődlegesen azt tesszük, ami mások boldogságát szolgálja és komolyan vesszük Isten Ábrahámnak adott ígéretét: „Én vagyok a te igen nagy jutalmad” (Ter 15,1). Pénzsóvár világunkban ez isteni orvosság. Éljünk vele! – mondta.

– Rádöbbentem: az esti áldásom hatékony kegyelemforrássá válhat, ezért minden testvéremre küldöm. Az apostolok a nagyvilágba csak néhány ezer lépésre jutottak el. Ma pedig hatmilliárd a nem katolikus, többségük pogány ember. A kegyelem sok imával csodás eredményeket eszközölhet... Új könyvem, melyben a böjtről, a nagyböjti időszakról, a megváltásról, az isteni szeretetről, az Isten országáról elmélkedem, segítségül szolgál, hogy megtapasztalhassuk az Isten Bárányának mérhetetlen szeretetét, amely nélkül nem tudjuk a jobbik részt választani. Hatvanöt éves szerzetesi életemben megtapasztaltam és sikerült a jobbik részt választanom. Remélem, Mesterem szavai valóra válnak: „Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe”.