Kultúra

2011.02.08. 18:11

Bábszínház az egész világ: János vitéz Zalaegerszegen

Pénteken 17 órakor újabb premiert tart a Griff Bábszínház, ez alkalommal Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményének bábszínpadi átdolgozását tűzték műsorra.

Magyar Hajnalka

A produkciót – Tömöry Péter dramaturgiáját követve – Pinczés István, Jászai- és Ucsimura-díjas rendező állítja színpadra. A szakember az utóbbi elismerést a japán– magyar színházi kapcsolatok erősítésével érdemelte ki, hiszen évtizedek óta fáradozik a két nép kultúrájának közelítésén. Ennek legújabb fejezete, hogy a tervek szerint 2012 júliusában a Griff Bábszínház társulata Japánban is bemutatja a János vitéz bábos változatát, mégpedig japán nyelven...

– Ez annál is könnyebben megtehető, mivel már 1936- ban megjelent japán nyelven egy Petőfi-kötet, ami a János vitézt is tartalmazza – mondja a rendező, aki az elmúlt három évtizedben 46 alkalommal járt a szigetországban, s immár 17 éve a japán kultúra magyarországi jószolgálati nagykövete. – Jövő nyáron tehát kéthetes turnéra indulunk, melynek keretében részt veszünk egy előadóművészeti fesztiválon, de további előadásaink is lesznek Tojoma megyében. A tervek szerint a Griff mellett a Hevesi-színház is képviseltetné magát, Besenczi Árpád egy másik Petőfi- művel, A helység kalapácsával lépne fel.


A kapcsolatfelvétel részeként  pénteken, a premier napján a megyeszékhelyre érkezik a japán császárság budapesti nagykövetének első helyettese, s alakuló ülést tart az egerszegi japán–magyar baráti társaság, ami keretét adná az irodalomra, képzőművészetre s egyéb területekre is kiterjedő együttműködésnek.

A távol-keleti közönségnek tehát még jócskán várnia kell Kukorica Jancsi csodálatos kalandjaira, ám az egerszegi publikum már a napokban láthatja a zenés történetet.

– A János vitéz Kacsóh Pongrác-féle daljátékát rendeztem már Szatmárnémetiben, de az eredeti művet még nem vittem színre, holott régóta forgatom már a fejemben... – folytatja Pinczés István. – Így aztán örömmel vettem Horváth Károly igazgató felkérését, akivel amúgy több évtizedes szakmai múlt köt össze. Ő a darab zeneszerzője is. A magyar népdal motívumkincséből indult ki, ám azt szuverén módon alkalmazta, s átszőtte mindazon színekkel, amelyeket a meseszövés megkívánt.

A bábokat és a díszletet Tihanyi Ildikó alkotta, ám a játéktér terve és a bábkoncepció ugyancsak a rendező nevéhez fűződik. Aki Kukorica Jancsi nevéből indult ki...

– A történet hátterét egy fészer adja, tele morzsolt kukoricaszemekkel. Az irodalmi alapanyag rendkívül sokrétű, a népi realitástól a virtuális világig ível, amit igyekeztünk változatos technikával érzékeltetni. Ennek megfelelően a legegyszerűbb csuhétól, kukoricacsutkától kezdve a marionett figurákon, kesztyűs és pálcás bábokon át az óriás maszkokig szinte minden megjelenik, és természetesen a bábszínészek sem rejtőznek a paraván mögé. A francia király udvarát szerettem volna pattogatott kukoricából megalkotni, de sajnos olyan sérülékeny ez az anyag, hogy kénytelenek voltunk róla lemondani. Helyette a francia csipkére alapoztuk a látványt.

Kukorica Jancsi kalandjai során persze járunk még a taljánoknál, a tatároknál, a transzcendens világban, ahol kísértetek és óriások bukkannak fel, s Tündérország sem marad el. A címszereplőt Szilinyi Arnold kelti életre, Iluskát Medgyesi Anna. De ott lesz még a színen: B. Szolnok Ágnes, Balázs Nóra, Benkő Zsuzsa, Balázs László, Bárhory Gábor, Farkas Attila és Hettinger Csaba is.


– Gyerekkoromban édesanyám olvasta fel nekem a János vitézt, ez volt az első katartikus élményem. Emlékszem, elsírtam magam, amikor Jancsi hazatért a falujába, és megtudta, hogy Iluska meghalt és el van temetve. Tudtam, hogy mesét hallok, mégis záporoztak a könnyeim. A gyerekkori élmény is arra ösztönzött, hogy foglalkozzam a történettel, de ennek csak most jött el az ideje... – mondja Pinczés István, akit nemrégiben a Liliomfi rendezőjeként is üdvözölhetett a Hevesi-színház publikuma. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!