Az ünneplés nem ér véget (képgalériával)

Még sötét a színpad és a nézőtér is, a rajongók türelmetlenül tapsolnak, a fehér függönnyel eltakart színpadon csoda készül. Először csak a sziluettje tűnik elő, majd a hang után megérkezik maga az énekes is, a háttérben fehér anyagokon Budapest látképei adnak kapaszkodót, gyertyák fénye világítja meg az arcokat, és az asztalon egy pohár bor. Minden együtt van egy tökéletes Ákos-koncerthez. Hello, hello, újra itt vagyok - mondja, köszöntve a zalaegerszegieket, vagy ahogy ő mondja, a zegerszegieket, és a nézők vele együtt éneklik a dalt. Ákos megint nem hagyott minket cserben.

A 401 koncertsorozat a tavalyi, színházas előadások folytatása, két felvonásos exkluzív dalest. Az ország egyik legismertebb rockzenei ikonja húszéves pályafutásának dalait tartogatja nekünk, még mindig a jubileumi év alkalmából, 41 dal hangzik el az este folyamán, van, ami csak motívumként és van, ami teljesen újrahangszerelve.

A Sportcsarnok előtt kígyózó kocsisor, ünneplőbe öltözött rajongók várnak a kapuk nyitására. A színpad előtti széksorok gyorsan betelnek, de a lelátóról mégiscsak jobb rálátás nyílik a fényárban úszó színpadra, ami egészen közel van a széken ülőkhöz, megfogható közelségbe hozva az ismert dalokat. A zenekar együtt lélegzik az első sorokkal.

Ákos rögtön mentegetőzik, hogy miért is jubilál már másodszor, aztán elárulja, hogy ő így szeret ünnepelni, hogy énekel. Stílusosan a Minden most kezdődik el következik, ezzel adja meg az alaphangot, és innen nincs megállás: sor-ra jönnek a jobbnál jobb dalok az elmúlt húsz évből, amit csak néha szakít meg egy-egy rövid közbeszólással. Ami nem zavarja meg a hangulatot, például a csettintés tudományát osztja meg velünk, mint a tetszésnyilvánítás legelegánsabb formáját, ezzel egészen új hangot adva az Adj hitet-nek.

Jobbra-balra mellettem fejbólintások a dalok ütemére, néhol pedig halk dúdolást lehet hallani, még senki nem meri igazán elengedni magát.

A nézőtéren ismeretlen ismerősök egymás mellett a katartikus csöndben, amikor megszólal az egyik legszebb dalkompozíció, az Őszi tájkép és a Mums Dying magyar-angol kettőse meglepő és gyönyörű, az édesanyja emlékére írt szám mély csöndet varázsol a terembe, a háttérben pedig hulló faleveleket vetítenek a fehér vászonra.

Ákos szóra váltja a gondolatot egy-egy szám között és megoszt velünk néhány családi történetet, de a szakrális témájú dalainak titkát is felfedi. Nem hosszú sztorizgatások ezek, inkább afféle hangulatkeltő történetek, a kacagás és az áhítat jól megfér itt egymás mellett. Már-már stand-up comedy-be megy át néha, de a közönség élvezi, és ez a lényeg.

A szünet után már lazítunk, Ákos és a zenekar is kibújik a szmokingból és a csokornyakkendő is kioldódik, a nézőtéren a fejbólintásokból ütemes taps és lábdobogás, a halk dúdolásból kiabálás lesz, együtt énekli a dalt a közönség az énekessel. Itt a második felvonásban vannak az igazi nagy durranások: rögtön az új dallal, a Gumicukorral indít, utána jön a Végre és elszabadulnak az eddig visszafogott érzések, tombol a nézőtér.

- Nem hittem volna, hogy a végére így elengedik magukat, azt hittem, hogy ez egy visszafogott koncert lesz - mondja mellettem Simon Erika, aki a barátnőivel jött a koncertre, és láthatólag nem bánták meg, állva tapsolnak és táncolnak.

Profi előadás, akár a zenészeket, akár az énekest, akár a műszaki hátteret nézzük. Íve van a koncertnek: sikere - nem meglepő módon - a dalok jól felépített sorrendjénés szerkesztettségén múlik, Ákos tudja, mikor kellenek lírai borozgatós szerzemények, és mikor vadulhatnak be igazán. A színpadon tüzet csiholnak, amit már a tomboló közönség szít tovább.

Aztán a ráadásban elszabadulnak az érzések, jön az Ölelj meg újra és az Ilyenek voltunk, már senki sem elégszik meg a székével, felállnak a nézők, és birtokba veszik a színpad előtti teret, ez is ünneplés, csak egy sokkal szabadabb formája. Körbenézek, és látom, hogy ma este mindenkiben megtörtént valamelyik dal.

Kádi Imre a családjával Siófokról jött, hogy meghallgathassák a koncertet.

- Nem csalódtunk, egy koncert Ákossal mindig remek kikapcsolódást ígér, remélem, ha a gyerekeim felnőnek, emlékezni fognak erre az estére. Ott voltam még az első Bonanza Banzai-os fellépésein, úgyhogy mondhatom, már húsz éve éneklem együtt vele a dalait - mondja Imre kifelé jövet a koncertről.

Minőségi hangzás változatos hangszereléssel, a díszlet egyszerű, de nagyon igényes, csupán ennyi a siker titka. A zongoránál Czomba Imre, hátul Dorozsmai Péter dobolt, jobbra Szakos Krisztián szintetizátorozott és vokálozott, középen Kékkői Zalán és Samu gitáron játszott.

Ahogy mondani szokás: van még egy srác a zenekarban, az ő neve pedig Ákos.

Klikk ide a fotókért!