Kultúra

2017.02.22. 17:45

Andy Warholról - A pop-art pápája harminc éve halt meg

Harminc éve, február 22-én halt meg szívinfarktusban Andy Warhol amerikai festő és rendező, aki a pop-art irányzat meghatározóan kiemelkedő alakja volt.

Rákos Bianka

A legendás képzőművész, Andy Warhol, 1928. augusztus 6-án született a Pennsylvaniai Pittsburghben. Rutén szülei a Zemplén megyei Mikóról (ma Miková, Szlovákia) külön-külön vándoroltak ki Amerikába.

Karrierjét reklámrajzolóként kezdte. Eleinte cipőreklámokat rajzolt, áruházi kirakatokat rendezett, és különböző újságoknál dolgozott. Warhol első kiállítása 1952-ben volt, öt évvel később pedig kitüntették az Art Directors' Club Medal-lal, melyet a legkiválóbb reklámszakemberek kaptak. 1960-ban újságokból és képregényekből készített festménysorozataival vált ismertté, majd filmrendezéssel foglalkozott. Vállalta homoszexualitását, a meleg kultúra számtalan munkáját ihlette. Híres mondása: tizenöt percre mindenki lehet híres".

Andy Warhol (1928-1987) Fotó: archív

A különc frizuráiról ismert Warhol fiatalon kopaszodott meg. Kezdetben csak az volt a célja, hogy parókákkal rejtse el ritkuló hajzatát, később megjelenésének meghatározó eleme lett a szőke, és az ezüstös paróka. Az 1980-as években használt, ősz, lila tinccsel ellátott parókája egy New York-i árverésen tízezer dollárért kelt el. Warhol mindössze 59 évesen halt meg szívinfarktusban, ami egy epehólyag műtét szövődményeként következett be. Halála után több mint hatszáz doboz került elő. A bennük talált tárgyak egy részét a pittsburgh-i Andy Warhol Múzeum őrzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!