Amikor a kéz ütésre lendül - Liliom a Hevesi Sándor Színházban

Az előadást látva igazolhatjuk, valóban sokrétegű történet született, talán kicsit túlságosan is. A fiatal rendező eddigi élete minden tapasztalatát, élményét, világlátása minden elemét szeretné elénk teríteni, ami roppant megtisztelő. Liliom és Juli szerelemére rásimul a hajdani és a mai környezet, s noha az üzenet legtöbbször nem tolakodó, a következetlenségek eshetőségét hordja magában. Mindezzel együtt a feszítő gondolatoknak sokat köszönhet, aki jegyet vált a Liliomra.

A darab egyfelől a diszkóból éppen kitiltott majdnem gyereklányok esete mellett a manapság mindennapos utcai baleset utáni újraélesztési jelenettel indul. Utóbbi a színpad jobb hátsó felében - lassított felvétel képében - végig jelen marad, talán arra utalva, mennyire időt-vesztettnek képzeli a fiatal rendező az élet-halál közti lebegést.

Örök kapocs Hollunderné (Czegő Teréz) és fia (Bellus Attila)

Hiszen a sztori szerint a szerelmesek nyomora rossz döntésre készteti a lobbanékony férfit (Urházy Gábor László), a nélkülözés szenvedése és Ficsúr ötlete (Farkas Ignác) szerencsétlen kimenettelű rablótámadást indukál. Hiába tart ki mellette a diszkóból miatta(?) kitiltott Juli (Kátai Kinga), hiába várja gyermekét megadóan és örömmel, hiába érti meg őt a környezete (Mari: Madák Zsuzsanna, Hugó: Szakály Aurél, Hollunderné: Czegő Teréz, a fényképész Hollunder fiú: Bellus Attila), lobogó indulatai képtelenné teszik a pénzkereső megalkuvásra.

Sem Molnár Ferenc, sem Mihály Péter nem nyughatik bele a máig mindennapos tragédia lezárásába. A történet a mágikus világba költözik, újfent alkalmat adva az interpretáció egyediségére. A külvárosi legenda egyik fele a másvilág benépesülésével folytatódik, keveredve a "lenti" tér kissé szürke Liliomnélküliségével.

Két figura, ugyanaz a világ Muskátné (Debrei Zsuzsanna) és Ficsúr (Farkas Ignác)

Ám az új lehetőség, miszerint minden hibát elkövető lélek visszatérhet egyszer a földre jóvátenni bűneit, nem az a fajta esély, amivel a Liliom-félék élni tudnának. Ahogy annak idején a szerelmét, a 16 évessé szépült lányát is megüti. Pedig nem ezt, ezt nem akarta! És ebben a paradoxonban évszázadok mélységesen mély lélektani szövedéke sűrűsödik: a szeretet sem mindig jó tanácsadó. (A túlvilág figurái, Mester Edit, Bot Gábor, Farkas Gergő, György János madáchi egyéni tragédiákat villantanak fel.)

A társulat művészei összetartó alázattal követték a rendező vízióját, ekképp koherens produkció született. Urházy Gábor László címszereplőként kemény és szép lehetőséget kapott, megszokott eszköztárát hátrahagyva a lírai macsó arcélét az érdeklődést mindvégig fenntartó módon árnyalta. Kátai Kinga légiességét, fátyolos hangját erre a tétován is elszánt szerepre teremtették, kiemelő ellenpontja Madák Zsuzsa közönséges céltudatossága.

Férjet fésül magának Mari (Madák Zsuzsanna) és Hugó (Szakály Aurél)

A lassan felbomló szerelmi négyszögben (az értelmezés egyértelmű utalást tesz erre) Debrei Zsuzsanna áll Muskátnéként. Rafinált, dögös negyvenes, aki jól tudná, mi kell a férfinak, amíg Juli ártatlansága le nem győzi. (Itt jegyezzük meg, a jellemidéző jelmezek (Kiss Borbála) nagyban emelik a nézői élményt.)

Az örökre egymásra utalt anya-fia kettős formálásában megindító Czegő Teréz és Bellus Attila összekapaszkodása. Farkas Ignác karcosan kisstílű túlélője eredeti és tipikus egyszerre. Szakály Aurél (Hugó) Mari tutyimutyi férjeként kiszámítottan téblábol motivált neje körül. A felnövő lányt (Lujzi) világos színekkel építi fel Kováts Dóra. Barsi Márton a végül ki nem rablott férfiként magabiztos.

A díszlet kulcseleme az a lépcső, amin együtt ülnek még akkor is, amikor egyikük már nem él. Liliom (Urházy Gábor László) és Zeller Juli (Kátai Kinga)   Fotó: Pezzetta Umberto

A legnehezebb feladat alighanem Baj Lászlónak, Magyar Cecíliának, Mikita Lilla Zsuzsannának, Andics Tibornak jut. A mentő- és rendőrosztag tagjaiként szinte folyamatos színpadi jelenlét az osztályrészük, úgy, hogy miközben elöl, a vészterhes vasúti töltést megemelő többszintes díszletben (szintén Kiss Borbála) a főszereplők életbeli színeváltozását követjük, ők egy félúton lévő haldokló keretévé válnak.

A precíz pillanatok (pisztoly és vaku egyszerre villan) a jelen és a múlt kevercsei: a diszkó mai, a fotóműhely százéves. Liliom onnan üzen ide, mi pedig innen odalátunk. Ha jól nézzük.