Kultúra

2017.04.03. 14:32

Hungarocell tojások, jókora nyulak és duci csibék sokasága lepte el Alsórajkot

Tojások, méretes tapsifülesek és duci csibék sokasága „bukkant” fel a település közterületein.

Szabó Zsófia

A korántsem hétköznapi, mosolyra fakasztó kavalkád mintegy félszáz darabból álló együttese nem véletlenül ékesíti – szó szerint – a település zegét-zugát. A közelgő húsvét miatt öltöztették jópofa színes díszekbe az egész falut: a kastélykapunál strázsálló nyuszifamilián át a fűzfakiszliben dagadó habszivacs dekortojásokig.

– Azon túl, hogy a közterületek rendbetételére, a falu esztétikumának megőrzésére és az önkormányzat gondozásában álló földek művelésére kiemelt figyelmet fordítunk, a nagyobb ünnepekre mindig különleges, kézzel készített dekorációs tárgyakkal is szépítjük a települést – árulta el Boros Attila, a község első embere, aki elmondta azt is: a dekorációkat a közfoglalkoztatottakból álló hölgykoszorú készítette több napon keresztül. Ugyanakkor nagy segítséget nyújtott a formák megrajzolásában és kivitelezésében Vágó Annamária, az egyik helybéli lakos, sokoldalú alkotóművész is.

A már említett tojásgarmadán vagy a szigetelőlemezből gyártott nyuszitablókon túl még virágfüzérek sokasága is dicséri a szorgos alsórajki asszonyok keze ügyességét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!