Kultúra

2017.07.24. 18:35

Alázatos újrakezdő - Beszélgetős pályakép Nászta Katalin előadóművészről

ZALAEGERSZEG - Művészbejáró az Orgonában címmel indult beszélgetős sorozat a megyeszékhelyen, amelynek címét a találkozók helyszíne ihlette.

Arany Horváth Zsuzsa

Az Egészség Egyesület és a színház iránt elkötelezett. többféle mecenatúrát is gyakorló Siklósi házaspár szövetkezett az Ady utcai Orgona presszóval, hogy feléledjen a hajdan jól működött kulturális-művészeti találkozó. A múlt pénteken Nászta Katalint invitálták a szervezők, s e sorok írójának adatott a megtiszteltetés, hogy múltról-jelenről faggassa az előadóművészt, színésznőt, költőt, írót, bizonyos vonatkozásban kollégát.

Az akkor már kétgyermekes Nászta Katalin 1989-ben családjával érkezett Erdélyből, hogy az egerszegi Hevesi Sándor Színházban rendező Tömöry Péter hívásának eleget tegyen. Kolozsváron született, a színészetet Marosvásárhelyen tanulta, első "munkahelye"Sepsiszentgyörgy magyar teátruma volt. Az áttelepülés a román forradalom előtt történt meg, így beszámolhatott arról, milyen érzés elveszteni a hatalom által üldözött pályatársat, s belső erkölcsi parancsra verset, búcsúzót mondani a sírjánál.

Nászta Katalin énekel. Mellette Siklósi Judit, Arany Horváth Zsuzsa, a beszélgetés moderátora, balján Árvai József
Fotó: Katona Tibor

Nászta Katalint Zalaegerszegen legelőször Szolzsenycin-darabban, majd a Mefisztóban, a Kaviár és lencsében láthattuk a színpadon. Aztán szerződés nélkül találta magát. Addigra azonban Zala otthona lett a családnak, hát maradtak. Nem voltak könnyű évek, de a színművésznőben határtalan újrakezdési energia lakozik.

Zenés gyermekműsorok, a szakmától, hivatástól távol eső tanfolyamok, biztosítás, miegyéb szegélyezte az útját. Mindez egyébként felfogható "anyaggyűjtésnek" is, hiszen immár két kötetben és az interneten is olvasható írásaiban visszaköszönnek az átélt élmények. Könnyen lehet, hogy mostanra, többféle vargabetű után, a nyugalmat hozó nyugdíj adja meg számára az érdeklődési köreit egy nevezőre hozó lehetőséget, s azzal foglalkozik, amivel mindig is akart: mély hitével, s a színházművészettel.

Versein át ismerjük meg világfelfogását, kérdéseit, válaszait. Az örvendetesen szaporodó színészinterjúiban pedig természetesen ott bújkál saját művészi ars poétikája is. (Ez utóbbi írásokat hamarosan kötetbe rendezi, ami odahaza, azaz Erdélyben lát majd napvilágot.) Régi-új sikereit férjével és két felnőtt fiával oszthatja meg.

Szülővárosában, a Nicolae Blcescu Líceum sporttagozatán érettségizett (1969), a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola elvégzésével (1973) a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban kezdte színészi pályafutását. Már színinövendék korában feltűnt verseivel, az elsőket Kántor Lajos mutatta be a Korunkban. Ha élni akarunk c. önálló műsorában Illyés Gyula, Kányádi Sándor, Pilinszky János költeményeiből adott elő. 1989-ben Magyarországra költözött, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak volt a tagja 1991-ig, majd visszavonult a színészettől. Ezután zenés gyermekműsorokkal járta az országot. Két kötete jelent meg 2015-ben, 2016-ban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!