Kiállítás

2017.11.14. 12:57

Alaszkától Tűzföldig Nagykanizsán

Az amerikai kontinens tűzhányóiról, indián hagyományairól, országairól tudhatnak meg számos érdekességet azok, akik november 20-án, jövő hétfőn 16.30 órától részt vesznek a nagykanizsai Honvéd Kaszinó Világkuckó rendezvényén.

Pásztor András

Halmos Ildikó (képünkön) húsz éve vezeti a város szívében álló Honvéd Kaszinó kulturális intézményét. Kedvenc idézete az Egri csillagokból származik: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.” Örül annak, hogy ha időként új csapattal is kell együtt dolgoznia, a munkabírásuk kivételes, s ettől hitelesen képviselik a házat Fotó: Szakony Attila

Mint azt Halmos Ildikó, a művelődési ház igazgatója és Gelencsér Gábor ötletgazda elmondta: a Világkuckó-sorozat éppen tíz évvel ezelőtt indult, s az elmúlt időszak alatt szinte valamennyi kontinensről képet kaphattak a program résztvevői.

– Ezúttal az amerikai kontinenst szeretnénk bemutatni, így közel 35-40 ország nemzeti lobogóiból, címereiből, pénzeiből nyílik majd kiállítás – mondta Halmos Ildikó.

Emellett a közép-amerikai tűzhányókról, az észak-amerikai indiánokról, a dél-amerikai ősi kultúrákról is előadást hallhatnak az érdeklődők

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában