Kultúra

2017.02.06. 15:34

A természet pillanatai

Tornyiszentmiklós – Első alkalommal nyílt kiállítása a településen a tormaföldi hobbifestőnek, Cselenkó Attilának. A tárlat jövő hét végéig tekinthető meg a település művelődési házában.

Korosa Titanilla

Cselenkó Attila 10 kép...10 pillanat... című kiállításán – ahogy annak elnevezéséből is kiderül – 10 alkotást láthatnak a látogatók. A hobbifestő nemrég fogott ecsetet a kezébe, viszont az alkotó munka iránti érdeklődés már iskolás kora óta él benne.

Cselenkó Attila kezében a kiállításon látható két alkotásával

– Még csak fél éve, hogy belekezdtem a festésbe, nem tanultam soha ennek technikáit, magamat próbálom képezni főként az interneten talált információk, videók segítségével – mondta Cselenkó Attila. – Korábban is már rajzolgattam, próbálkoztam fafaragással, mindig akadt valamilyen alkotó tevékenység, amibe belefogtam, de a festészet lett az, ami a leginkább megfogott, megtetszett, viszont a munka és a család mellett nem igazán jutott rá idő. Idén úgy döntöttem valóra váltom a késztetést és kipróbálom magam.

Mint mondta: szeretne komolyabban is foglalkozni a festészettel, az eddigi visszajelzések pozitívak, családja is támogatja ebben.

– Főként fotók alapján készítem a képeimet, olajjal festek falemezre – tette hozzá. – A természet pillanatainak megörökítése áll hozzám legközelebb, itt nincs két egyforma alkalom, ami – úgy gondolom – egyediséget ad a képeknek. Ha több alkotás is elkészül – idővel – szeretnék több helyen is kiállítást tartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!