A színi fotós szerencséje

Nagykanizsa - A költészet napján lezajlott rendezvényekkel tulajdonképpen zárult, a Magyar Plakát Házban látható két kiállítással mégis tart még az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál. A múlt szerdán nyílt tárlat gerincét a városból elszármazott Eöri Szabó Zsolt színházi fotói adják.

A megnyitóra Eöri Szabó Zsolt sok-sok régi ismerőse, kölyökkori cimborája sereglett a plakát házba, a megnyitót pedig az a Lehota János mondta, aki annak idején a középiskolai irodalmi színpad vezetőjeként megalapozta az alkotó vonzalmát a világot jelentő deszkák iránt. Ezek a szinte még gyerekkori impulzusok is kellettek, hogy Eöri Szabó ötvenéves korára a Nemzeti Színházban találjon második otthont – közben azonban történt egy s más.

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható


Egymilió dollár összdíjazással
Alkalmazásfejlesztő versenyt indít a Huawei
időjárás / 17 perce
Sok napsütéssel tér vissza a meleg
A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul.
Gyász
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyeitek. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, Hiszen szívetekben jó helyen vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUTASI ISTVÁN életének 64. évében örökre megpihent. Hamvait 2020. július 9-én, csütörtökön 16 órakor helyezzük végső nyugalomra a zalavégi temetőben. Előtte 15.15-kor gyászmise. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SABJÁN GYULÁNÉ szül. Kocsis Jolán életének 92. évében elhunyt. Temetése 2020. július 8-án, szerdán a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a zalaszentbalázsi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elmenni nehéz volt, itt hagyni titeket, De azért ne fájjon értem szerető szívetek. Most már nem fáj semmi, az álom szép, Majd a fényes felhőkön át találkozunk még." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁTYÁS ISTVÁN szerető szíve életének 93. évében örökre megpihent. Temetése 2020. július 10-én, pénteken 14 órakor lesz a zalaszentlőrinci temetőben. Előtte 13 óra 30 perckor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Soha el nem múló szeretettel búcsúznak: fia, menye, unokái és családjuk, dédunokái
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF 87. életévében 2020. július 1-jén elhunyt. Temetése július 9-én, csütörtökön a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pacsai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető felesége, gyermekei, unokái, dédunokái, vejei és menye
"Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, Hanem amit szívünkben hordozunk némán, csendesen..." Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy HORVÁTH LAJOS (kávási lakos) életének 78. évében elhunyt. Temetése 2020. július 9-én, csütörtökön 13 órakor lesz a kávási temetőben. A gyászmise 12.15-kor kezdődik a zalaszentgyörgyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Elment egy jó és igaz ember!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MAJOR ÁRPÁD a zalaegerszegi József Attila Könyvtár volt igazgatója életének 76. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása és urnájának elhelyezése a zalaegerszegi kertvárosi templomban lesz 2020. július 9-én, csütörtökön 12 órakor lesz. Egy szál fehér virággal köszönhetnek el tőle. Búcsúzik tőle: szerető felesége, drága gyermekei, imádott unokái, rokonai, kollégái, ismerősei
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk DR. GYERGYÁK JÁNOS halálának 12. évfordulóján. Szerető családja
“Álmodtunk egy öregkort, csodásat, szépet. De a kegyetlen betegség mindent összetépett. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál te meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozunk veled. Csak a fájó könnyek hullanak érted, Örökké szeretünk és soha nem feledünk téged.” Mély fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk, hogy BÓDY PÁL JÓZSEFNÉ Nagy Katalin Kató a volt zalaegerszegi Centrum Áruház dolgozója életének 80.évében 2020.június 25-én elhunyt. Szerettünket 2020. július 10-én, pénteken 10 óra 30 perckor a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben római katolikus és polgári szertartás szerint helyezzük örök nyugalomra. A gyászmisét 2020. július 10-én 8 órakor a zalaegerszegi Mária Magdolna Római Katolikus templomban tartjuk. Felejthetetlen emléke szívünkben örökké él! Gyászolják: gyermekei, unokája, dédunokája, az egész család és mindazok, akik szerették.
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek.." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉCSI JÓZSEF életének 79. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 9-én, csütörtökön 15 órakor lesz a beleznai temetőben. Az elhunyt lelki üdvéért gyászmisét tartunk a temetés napján 14.15-kor a beleznai templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Megrendülten tudatjuk, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ szül. Doszpoth Erzsébet életének 78. évében elhunyt. Akik szerették és tisztelték, 2020. július 9-én, csütörtökön 7.45-kor a Ferencesek Templomában (olai templom) tartott gyászmisén egy szál virággal búcsúzhatnak tőle. Végső nyughelyére kívánsága szerint szűk családi körben kísérjük. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Angyalok őrizzék békés álmodat..." Emlékezünk SZABÓ JÓZSEFNÉ szül. Tamás Julianna halálának 5. évfordulóján. Szerető férje, lánya Judit és családja
"Küzdelmes volt az út, Amely most véget ért, Fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj, megnyugodva, Szeretetünk elkísérik égi otthonodba." Fájó szyvvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és testvérünk FARKAS TIBORNÉ szül. Borbély Mária Valéria életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 9-én, csütörtökön 13.30-kor lesz a vorhotai temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KROBOTH GUSZTÁVNÉ szül. Laposa Gizella életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 8-án, szerdán 11 órakor lesz a kávási temetőben. Előtte 10.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH JÓZSEF Nagykanizsa-palini lakos életének 65. évében elhunyt. Temetése 2020. július 10-én, pénteken 11 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Végső nyughelyére a temetőben lévő HOR iroda elől kísérjük. A gyászoló család
"Pihenj te drága szív, már megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulnunk ezután élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiunk, bátyus, szerelmem IFJ. BAGONYI IMRE súlyos betegségben, 39 évesen elhagyta ezt a világot. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 10-én, pénteken 14 órakor a lenti temetőben lesz. Tisztelettel kérjük a kedves gyászolókat, koszorú helyett egy szál fehér virággal adózzanak felejthetetlen emlékének és a részvétnyilvánítást mellőzzék. Köszönet és hála a megjelenésért Imi utolsó útján. Gyászoló család
"Még fáj, s talán örökre így marad, De velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Fájdalommal emlékezünk HEGEDŰS LÁSZLÓNÉ szül. Boncz Edit halálának 2. évfordulójára. Engesztelő szentmise 2020. július 15-én, 17 órakor lesz a bocföldei templomban. Hegedűs és Boncz család
"Könnyes az út mely hozzád vezet, Örökké őrizzük emlékedet." Fájdalommal tudatjuk, hogy BONCZ ISTVÁN 2020. április 9-én elhunyt. Lelki üdvéért gyászmise július 15-én, 17 órakor lesz a bocföldei templomban. A gyászoló Boncz, és Hegedűs család
HARMATOS LÁSZLÓ bádogos mester szorgalmas, dolgos élete 76 éves korában véget ért. Hamvaitól gyászmise keretében Zalaegerszegen, az olai ferences templomban július 11-én, szombaton 10.30-kor veszünk végső búcsút. Részvétnyilvánításukat írásban tegyék meg: [email protected] mail címen. Koszorút, sírcsokrot kérjük ne hozzanak, virágszálaik a templomban maradnak. Temetése, kérésének megfelelően, zárt családi körben történik. Gyászoló családja
"Elmentél tőlünk, de szívünkben itt maradsz! El soha nem feledünk, örökké velünk maradsz!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk CSEPELINÉ TÖMPE IBOLYA halálának 13. évfordulóján. Szerető családja
"Már egy éve elmúlt, hogy egy forró nyári napon kegyetlen volt a sors hozzánk nagyon. Hirtelen megállította szívedet, melyben nem volt más csak jóság és szeretet." Fájó szívvel emlékezünk CSŐSZ JÓZSEFRE halálának első évfordulóján. Szerető felesége, lánya és családja
10 órakor / 23 perce
Orbán Viktor: hamarosan
Aktuális ügyek / 8 órája
Kövér László: indokolatlanok a felhatalmazási törvényt ért kritikák
Mustra / 10 órája
Idén kevesebb film szerepel a Velencei Filmfesztiválon
10 órája
Egy perc volt hátra a futamgyőzelemig
Kühne László
Elég volt egyetlen rontás / 10 órája
Az alapszakaszban Szalár Róbert volt a legjobb fogathajtó
Gyuricza Ferenc
A szezonkezdetre sincs pénz / 10 órája
Még keresik a megoldást a Magyar Kupában bronzérmes ZTE NKK vezetői
Kerkai Attila