30°

A színi fotós szerencséje

Nagykanizsa - A költészet napján lezajlott rendezvényekkel tulajdonképpen zárult, a Magyar Plakát Házban látható két kiállítással mégis tart még az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál. A múlt szerdán nyílt tárlat gerincét a városból elszármazott Eöri Szabó Zsolt színházi fotói adják.

A megnyitóra Eöri Szabó Zsolt sok-sok régi ismerőse, kölyökkori cimborája sereglett a plakát házba, a megnyitót pedig az a Lehota János mondta, aki annak idején a középiskolai irodalmi színpad vezetőjeként megalapozta az alkotó vonzalmát a világot jelentő deszkák iránt. Ezek a szinte még gyerekkori impulzusok is kellettek, hogy Eöri Szabó ötvenéves korára a Nemzeti Színházban találjon második otthont – közben azonban történt egy s más.

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható


30°
Derült
K
-2°
Sz
Cs
-2°
P
-3°

Hirdetés

A Dal 2019 – jövőre is együtt keressük Magyarország legjobb dalát

Hirdetés

5 élmény és ötlet idén télre Badacsonyból

Hirdetés

Ajándékozzon élményt karácsonyra!
két ember meghalt
Lövöldözés volt Strasbourgban, egy karácsonyi vásár közelében
Bajnokok Ligája / 28 perce
Vesztett, de Európa-ligába került a Galatasaray
Hazai pályán 3-2-re kikapott a már biztos első FC Portótól.
Gyász
"Ne sírjatok, én már nem szenvedek, A fájdalom az, hogy már nem lehetek veletek. Búcsúztam volna, de erőm nem engedett, Csak a szívem súgta halkan, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BICSÁK LÁSZLÓNÉ szül. Sernek Mária sormási lakos életének 60. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2018. december 13-án, csütörtökön a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a sormási temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VILLENYIK LÁSZLÓ ATTILA hosszantartó betegség után 75 éves korában elhunyt. Temetése 2018. december 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz a felsőbagodi temetőben. Előtte 14.15-kor gyászmise a bagodi templomban. Gyászoló felesége, gyermekei és unokái
"Én élek és ti is élni fogtok" Jn 14,19 Fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉKELY OLIVÉR nagykanizsai lakos életének 90. évében otthonában elhunyt. Hamvait a legszűkebb családi körben a Budafoki Evangélikus Templom Urnatemetőjében helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
"He engem kerestek, Szívetekben keressetek. S ha megtaláltam ott a helyem, mindig veletek leszek." Antonie de Saint-Exupéry Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy HUFNÁGEL SÁNDORNÉ szül. Nagy Ilona életének 82. évében türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegségben elhunyt. Temetése december 13-án, csütörtökön 12 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Lelki üdvéért gyászmise a temetés napján 7 óra 45 perckor az olai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Életünk egén fénylő csillag voltál, Itt hagytál bennünket, még csak nem is szóltál. Most, hogy már kialudt az az áldott fényed, Pótolhatatlan lesz a te drága lényed." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH ISTVÁNNÉ szül. Németh Anna életének 83. évében örökre megpihent. Temetése 2018. december 13-án, csütörtökön 14 órakor lesz a botfai temetőben. Gyászmise aznap 13 óra 15 perckor a botfai templomban. Gyászoló családja
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt az életed. Nem haltál meg, csak pihenni mentél, köszönjük, hogy éltél és bennünket szerettél." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÉGH JÁNOSNÉ szül. Szokoli Irén életének 88. évében elhunyt. Temetése 2018. december 12-én, szerdán 14 órakor lesz a lovászi temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Külön köszönetünk a Lovászi Idősek Otthona dolgozóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család
"Ne sírjatok, én már nem szenvedek, A fájdalom az, hogy nem lehetek veletek. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Csak a szívem súgta halkan: Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HADNAGY LAJOS 79 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2018. december 13-án, csütörtökön 14 órakor lesz a kustánszegi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy KÁMÁN JÁNOS életének 79. évében elhunyt. Hamvait családi körben a zalabesenyői temetőben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. BAKONYI JÓZSEFNÉ szül. Szakál Ilona életének 86. évében elhunyt. Temetése 2018. december 12-én, szerdán 12 órakor lesz a botfai temetőben. Engesztelő szentmise aznap 11 órakor a botfai templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Végső utadra indulj megnyugodva, Szeretetünk elkísér égi otthonodba!" Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ GYULÁNÉ szül. Mészáros Mária életének 76. évében súlyos betegségben, családja körében csendben elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2018. december 12-én, szerdán a 10 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a pacsai temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. FODOR JÓZSEFNÉ szül. Végh Edit életének 86. évében elhunyt. Temetése 2018. december 12-én, szerdán 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Külön köszönetünk a nagykanizsai Idősek Otthona dolgozóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANDI TERÉZIA életének 69. évében betegségben elhunyt. Utolsó útjára 2018. december 11-én, kedden 12 órakor kísérjük a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Kérjük, hogy a búcsúzók egy szál virággal róják le kegyeletüket. A gyászoló család
"Ne sírjatok, én már nem szenvedek, A fájdalom az, hogy már nem lehetek veletek. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Csak a szívem súgta halkan: Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, aki ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN Pityu 60 évesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2018. december 11-én, kedden 13.45-kor lesz a tüskeszentpéteri temetőben, előtte 13 órakor gyászmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető család
"Élete nem volt más, csak munka és fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. HUSZTI JÓZSEFNÉ szül. Gönye Mária életének 85 évében örökre megpihent. Temetése 2018. december 10-én (hétfőn) 13 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Emlékére szentmise 8 órakor a Fő téri templomban. A gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS TIBOR a DÉDÁSZ nyugdíjasa életének 79. évében örökre megpihent. Szeretett férjemtől, édesapánktól, apósomtól, nagypapánktól végső búcsút 2018. december 12-én, szerdán 11 órakor veszünk kiskanizsai temetőben. Érte mondott gyászmise aznap 7.30-kor Nagykanizsán, a felső templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak, egyben kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk rád, Látunk az égben, amely kéken borul rád. Látunk a zöldben, bokrok, fák között, Napfényes erdőben, szivárvány fölött. Érezzük illatod rózsákba oltva, Töröljük könnyeink, sírodra borulva." Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk HORVÁTH FERENC halálának első évfordulóján. Szerető családja
"Szívünk fájdalmát nem enyhíti semmi, Hiányodat nem pótolja senki..." Emlékezünk szeretett halottunk NAGY ISTVÁN halálának 2. évfordulóján. Szerettei
A gyászoló család fájó szívvel tudatja, hogy BOKÁNYI SÁNDORNÉ szül. Kovács Katalin életének 92. évében meghalt. Temetése 2018. december 12-én, szerdán a 14 órakor kezdődő gyászmise után, 15 órakor a lenti temetőben lesz.
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZETHALLER KÁROLY életének 92. évében elhunyt. Temetése 2018. december 11-én, kedden 15.30-kor lesz a söjtöri nagy temetőben. Előtte 14.45-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájdalommal tudatjuk, hogy HOMPÓ ISTVÁN életének 84. évében elhunyt. Temetése 2018. december 11-én 14 órakor a kisbucsai temetőben lesz. Gyászolja lánya: Rita, unokája: Anita, és családtagjaik
Versenyt rendeztek / 2 órája
Közel százan keresték a Télapót
Kerkai Attila
Kilenc gól az ETO-nak / 2 órája
Nagyszerű kanizsai győzelem született a futsal NB II-ben
Kühne László
Teremtorna / 2 órája
Sporttigris: a tizenegyedik torna következik
Kerkai Attila
Zalából a Nagykanizsa U13-as gárdája volt a legjobb / 2 órája
Ötszáz gyerek a parketten
Bozó Péter
Teremfoci / 2 órája
Rédicsi öregfiúk sikere a Kustán Kupán
Kühne László
Több mint egy átlagos torna / 2 órája
Január elején jubilál a X. Szív Szerszámsziget huszonnégy órás labdarúgó-viadal
Kerkai Attila