A színi fotós szerencséje

Nagykanizsa - A költészet napján lezajlott rendezvényekkel tulajdonképpen zárult, a Magyar Plakát Házban látható két kiállítással mégis tart még az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál. A múlt szerdán nyílt tárlat gerincét a városból elszármazott Eöri Szabó Zsolt színházi fotói adják.

A megnyitóra Eöri Szabó Zsolt sok-sok régi ismerőse, kölyökkori cimborája sereglett a plakát házba, a megnyitót pedig az a Lehota János mondta, aki annak idején a középiskolai irodalmi színpad vezetőjeként megalapozta az alkotó vonzalmát a világot jelentő deszkák iránt. Ezek a szinte még gyerekkori impulzusok is kellettek, hogy Eöri Szabó ötvenéves korára a Nemzeti Színházban találjon második otthont – közben azonban történt egy s más.

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– A Landler-gimnázium elvégzése után kerültem el Kanizsáról, a pécsi egyetemre – kezdett bele a történetbe Eöri Szabó Zsolt. – Ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a műszaki pálya nem nekem való, de szerencsés módon közben körvonalazódni kezdett az is, mit kellene csinálnom. Iskolai műsorok konferálásával, a kollégiumi rádióval kezdődött a dolog, majd felvettek a pécsi rádióhoz hírolvasónak, köszönhetően annak a két Kazinczy-díjnak is, amelyet még Lehota tanár úr közreműködésével szereztem.

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

A bemondó vállára rövidesen riportermagnó került, s aztán évtizedek teltek el az elektronikus média világában. Ez idő alatt a kanizsai ismerősök eleinte a pécsi, majd a győri rádióstúdió hullámhosszán hallhatták a hangját, kicsivel később pedig láthatták is már.

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Úgy volt, hogy Győrből a nagy Kossuthoz kerülök, amikor egy napon felhívtak az Ablak című tévéműsortól, hogy nincs-e kedvem náluk dolgozni – folytatta Eöri Szabó Zsolt. – Erős ellenérzéseim voltak a tévével, már abból a szempontból, hogy ott nem elég, ha az ember szépen és okosan beszél, ki is kell nézni valahogy, s kapásból nemet mondtam. Aztán végigfutott rajtam, hogy mire is: Déry Jánosra, Horvát Jánosra és a többi kiváló kollégára, illetve egy szerkesztőségre, amely akkoriban fogalomnak számító műsort készített. Nagyon jól tettem, hogy meggondoltam magam, csodálatos szellemiségű csapatba kerültem.

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Az élet azonban ekkor sem állt meg, jöttek a rendszerváltás utáni tévés viharok, s Eöri Szabó Zsolt is beleesett egy – mint mondja – laza, 1400 fős leépítésbe. Ekkor, negyvenévesen döbbentették rá, hogy ő végül is már öreg: a bimbózó kereskedelmi csatornáknál dolgozó szerkesztő-ismerősöktől legalábbis ez a visszajelzés érkezett, amikor segítséget kért tőlük az elhelyezkedéshez.

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Közben naponta jártam el az új Nemzeti Színház épülete mellett, s hallgattam azt az értelmetlen és parttalan vitát is, hogy akkor most szép az épület, vagy csúnya – beszélt a főszereplő az újabb fordulópontról. – Egyetlen értelmes nyilatkozatra figyeltem fel ezalatt: Jordán Tamás, a kinevezett igazgató mondta, hogy ha már itt van, politizálás helyett meg kellene próbálni színházat csinálni benne. Támadt egy ötletem: internetről, fiatalokról és színházról, a mai korosztály megnyeréséről szólt, ezzel kerestem meg a direktort, ő fantáziát látott a dologban, s így lettem a Nemzeti Színház honlapjának gazdája. Sokáig csak írtam az információkat, aztán hiányozni kezdtek a képek a szájtról, s elővettem egy másik, még Kanizsán keletkezett, s egész életemet végigkísérő szenvedélyt, a fotózást. Belső emberként én nemcsak a fotóspróbán dolgozhatok, de dokumentálom az összes mozzanatot az olvasópróbától a darabtemetésig, illetve ott vagyok minden, a színházzal kapcsolatos történésnél.

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

Eöri Szabó Zsolt azt mondja, a színházi fotósnak nagy türelemre és kitartásra van szüksége. Ezek szülik meg a szerencsés pillanatokat, melyekben a masinával sikerül akár az egész előadás leglényegét is megragadni.

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható

– Mondják és féligazság van is benne, hogy a színházban könnyű fotózni, mert a színészek nem bújnak el, épp azért vannak ott, hogy megmutassák magukat, kifejezők az arcok és ráadásul még a fények is szépek. De az igazán nagy pillanatok itt is egy szemvillanásig tartanak, mint mondjuk a természetfotósoknál, s ha azt nem kapod el, már hiába keresed.A bemondóból lett televíziós riporter és színházi fotográfus tárlata május 7-ig látható


szponzorált tartalom
Süssünk Borbás Marcsival!
Voks
MTI
Időközi választást tartanak Tótszentmártonban vasárnap
Egy platformon / 5 perce
Salvini abszurdnak nevezte a Fidesz elleni néppárti fellépést
Az olasz belügyminiszter megerősítette a magyar nép iránt érzett elismerését és barátságát.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOROSNYAI SÁNDORNÉ szül. Murgu Anna életének 93. évében csendben megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. március 29-én 14 órakor lesz a budapesti Szent Gellért Plébánia urnatemetőjében. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Tudatom azokkal, akik ismerték ODROVICS ERNŐNÉ szül. Kiss Terézt hogy életének 84. évében, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. hamvait végakarata szerint fia, ODROVICS ERNŐ hamvaival együtt a nagykanizsai köztemetőben a családi sírhelyben csendben elhelyeztük. Az elhunytat haláláig gondozója
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy TÓTH GYŐZŐ LÁSZLÓ Letenye-egyedutai lakos volt ZÁÉV dolgozója életének 70. évében elhunyt. Temetése 2019. március 25-én, hétfőn 14 órakor lesz az egyedutai temetőben. Gyászoló család
"Véget ért a szenvedésed, Szívedben már nyugalom, Miénkben, kik itt maradtunk, El nem múló fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEGEDI ZOLTÁN hosszú betegség után, életének 76. évében elhunyt. Temetése 2019. március 22-én, pénteken 13 órakor lesz a bocföldei temetőben. Előtte 12 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Adjon Isten jó éjszakát, Küldje hozzám szent angyalát." Ezúton tudatjuk, hogy VÁRNAGY ANDRÁSNÉ Marianna tanárnő megtért őseihez. Búcsúztatója 2019. március 25-én, hétfőn a zalakarosi temető ravatalozójánál lesz. Kérjük, hogy részvétüket 1 szál virággal jelezzék. Szerető családja
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALAMON FERENC budapesti lakos életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése március 23-án, szombaton a 9 órakor kezdődő szentmise után lesz a nemesrádói temetőben. A gyászoló család
"Dédelgettünk, ápolgattunk, szemedből mindent kiolvastunk. Szerető anyai szívedet elfeledni nem lehet, Édesapánk oldalán nyugodj békében drága jó anyánk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KOCSIS JÓZSEFNÉ szül. Horváth Irma 83 éves korában elhunyt. Temetése március 26-án, kedden 15 órakor lesz a gutorföldei temetőben. Előtte 14 óra 30 perckor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesapám SIPOS IMRE ANTAL 75 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. március 25-én, hétfőn 14 órakor lesz a nagykanizsai temetőben. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló fia
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PLACSKÓ JÓZSEF "Placsi" életének 62. évében elhunyt. Hamvait március 25-én, hétfőn 13 órakor a nagykanizsai temetőben helyezzük örök nyugalomra. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Emlékét örökké megőrzi: szerető családja
"Egy könnycsepp a szemünkben érted él, egy gyertya az asztalon érted ég. Egy fénykép, amely őrzi emlékedet, s egy út, mely elvitte életed. A bánat a fájdalom örökre megmarad, mindig velünk leszel, az idő bárhogy halad." Fájdalommal emlékezünk BOKÁN JÁNOS halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége: Erzsi és a család
"Szerényen, csendesen élt, csendesen, szerényen ment el, egyetlen halk sóhaj maradt." Mély fájdalommal tudatjuk mindzokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk HORVÁTH GYULÁNÉ szül. Károly Irén életének 86. évében csendesen megpihent. Temetése március 23-án, szombaton 11 órakor lesz a pórszombati temetőben. Előtte 10 órakor gyászmise a helyi templomban. Külön köszönet a lenti idősek otthona dolgozóinak odaadó és alázatos munkájukért. Gyászoló család
"Egész életen át szerényen éltél, szívesen dolgoztál, most bánatot ránk hagyva, minket itt hagytál. Örök álom zárja le drága két szemed, megpihenni térő dolgos két kezed." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó párom, édesapánk, testvérem, rokonunk, barátunk és ismerősünk MEZŐFI JÓZSEF életének 46. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. március 22-én, pénteken 15 órakor lesz a zalaegerszeg-csácsi temetőben. Előtte 14.30-kor gyászmise a csácsi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS PÉTERNÉ szül. Vörös Anna életének 64. évében elhunyt. Temetése 2019. március 23-án, szombaton 11 órakor lesz a babosdöbrétei temetőben. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászomban osztoznak. Gyászoló fia
"A szívünkben mindig ott élsz, a lelkünk része vagy. Szomorú a távolság, de nem felejt a gondolat." Fájó szívvel emlékezünk IFJ. GAÁL TIBOR volt csatári lakos halálának 1. évfordulóján. Szerető család
"Örök álmod őrizze béke és nyugalom, Szívemben élsz, mert szerettelek nagyon." Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal emlékezek SOMOGYI LÁSZLÓ halálának 4. évfordulóján. Szerető felesége
Szerényen, csendesen élt, csendesen, szerényen ment el." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARÁTH ISTVÁN életének 66. évében elhunyt. Temetése 2019. március 22-én, pénteken 15 órakor lesz az andráshidai temetőben. Minden külön értesítés helyett. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Adhat az élet márványből palotát, Csak egyet nem adhat kétszer, Drága jó édesapát." "Szorgalom és munka volt az életed, Elfeledni téged nem lehet, Csak letörölni a könnyeket." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, após és nagypapa NAGY ISTVÁN Zalavíz nyugdíjasa életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. március 22-én, pénteken 13 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi új temetőben. Gyászmsie aznap 8 órakor a kertvárosi templom kápolnájában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára egy szál virággal elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, s örökre ott marad." "Hiányod nagyon fáj, elviselni nehéz, Örökké tart szívünkben a rád emlékezés." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk BÉRES SÁNDOR halálának első évfordulóján. Szerető családja
"Távol vagy tőlünk, mégis oly közel, Mert szívünk mélyén rejtettünk el." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk MILLEI JENŐ halálának 13. évfordulóján. Szerető felesége, családja
Embertelenség / 21 perce
Hatvan éve végezték ki Mansfeld Pétert
Mert az Ön faluja is rajta van a térképen! / 21 perce
Tekenye-mágnes vonzása: Akiknek Somló hegye és Sümeg vára is integet
Győrffy István
Egyedülálló zenei élményt kínálnak / 21 perce
Önálló koncertet ad Zalaegerszegen a 100 Tagú Cigányzenekar
Gyuricza Ferenc
Kortárs koreográfiák / 22 perce
A Magic Ritmo Tánccsoport közelmúltban elért szép sikerei
Szabó Zsófia
Lecsengett a folyamat / 22 perce
Influenza: járványküszöb alá csökkentek az értékek Zalában
Magyar Hajnalka
TeSzedd! / 22 perce
Megyénkben is sokan csatlakoztak az országos szemétgyűjtő akcióhoz
Arany Gábor, Benedek Bálint, Keszey Ágnes, Korosa Titanilla