Nem ő festi a húszezreseket

2019.05.18. 16:00

A szájjal és lábbal festő Deák Ferenc tárlata a Göcseji Falumúzeumban

Deák Ferenc szájjal és lábbal festő alkotó munkáiból nyílt kiállítás a közelmúltban a Göcseji Falumúzeumban.

Magyar Hajnalka

Deák Ferenc bemutatót is tartott a skanzenben, két itt készült festményét a múzeumnak ajándékozta

A Cegléd mellett élő festőt a közösségek hete program égisze alatt hívta meg a múzeum, az Adj esélyt! mottó jegyében. Ám mint Varju András osztályvezető a találkozás nyomán felvetette, jogos a kérdés, hogy ki adott és ki kapott itt esélyt. Meglátása szerint inkább a látogatók kaptak az alkotótól, mégpedig saját életük átgondolására. Deák Ferenc ugyanis képes volt üstökön ragadni a művészetben rejlő élet­erőt, s azt festményein visszatükrözni.

Deák Ferenc bemutatót is tartott a skanzenben, két itt készült festményét a múzeumnak ajándékozta

Deák Ferenc bútorasztalosként és restaurátorként dolgozott, ám 27 éves korában áramütés érte. Elveszítette mindkét kezét, s lábujjaiból is csak kettőt tudott mozgatni. Miután ez tudatosult benne, már a kórházban elkezdte edzeni két hadra fogható láb­ujját. Mégpedig festéssel.

Történetét Dudás Gyula, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnöke vázolta fel, Deák Ferenc ugyanis nem szívesen beszél balesetéről. Annak már 18 éve, ma, 45 évesen nem akar folyton a tragédián merengeni. Talált értelmet az életének, az alkotó mindennapokat akarja élni, s nem kér a sajnálatból.

– Korábban magam is dolgoztam sérültekkel, tudom, hogy mások sem szeretik, ha a fogyatékosságuk alapján ítélik meg őket. Ne ezen a szemüvegen keresztül tekintsenek ránk, azt nézzék inkább, mire vagyunk képesek. Nekem például a magas vérnyomás a betegségem, a baleset következménye pedig egy állapot, amivel megtanultam együtt élni – mondja az alkotó, akit látássérült párja is elkísért a minapi tárlat megnyitójára.

Hóvirág című festmény a falumúzeumi tárlatról
Randevú, szájjal és lábbal festve Fotók: A szerző

Tudakoljuk, milyen érzés a haza bölcse nevét viselni. Mint mondja, nagyon megtisztelő, még ha csak névrokonságról van is szó. Azért a történelmi név néha alapot ad egy kis tréfálkozásra, kislányuk szerint például ő festi a 20 ezreseket…

Deák Ferenc korábban nem próbálkozott rajzolással vagy festéssel, az életmódváltás hozta felszínre tehetségét. Autodidakta módon képezte magát, kezdetben akvarellel, pasztellel, akrillal is dolgozott, manapság pedig kikötött a vízbázisú olajfestéknél. Azon kevesek közé tartozik, akik szájjal és lábbal egyaránt képesek dolgozni. Eddig mintegy 200 festményen adta ennek tanújelét.

Tagja a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Egyesületének, kiadványaikban is szerepel. A nemzetközi szervezet 1956-ban jött létre Liechtensteinben, hogy segítse azon művészek szabad kibontakozását, akik baleset, betegség, vagy születési rendellenesség miatt nem a hagyományos módon alkotnak. Ma közel 700 tagjuk van szerte a világban, mintegy félszáz országban működtetnek kiadót. A maroknyi magyar csapat tagjai jól ismerik egymást, Deák Ferenc is barátsággal beszél munkatársáról, Nagy Ildikóról, aki egy évtizede Zalát választotta otthonául, s akit korábban már szintén bemutathattunk lapunkban.

– Figyelemmel kísérjük egymás munkásságát, fejlődését – folytatja Deák Ferenc. – A festészet számomra is folyamatos tanulás. Az eredmény nem tökéletes, de ez nem zavar, magát a festést élvezem. Próbáltam a netről, videók alapján tökéletesíteni a technikámat, de hát olyan oktatófilm nem igazán akad, amelyben szájjal, vagy lábbal festenek… Így aztán marad a saját tapasztalat. Kombinálom a technikákat, mára kialakult a saját stílusom, magaménak érzem ezt a festésmódot. Legalább ekkora élményt jelent a témák begyűjtése is. Ha utazunk, kirándulunk, mindig azt figyelem, mit tudnék témaként hazavinni. Nagyon vártam, hogy eljussak ide, a falumúzeumba, mert fotó alapján már korábban is megfestettem az itteni vízimalmot. Most a maga természetes valójában is elém tárult. Nagy öröm számomra, hogy eljöhettem, az itt készülő két képemet a múzeumnak ajándékozom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában