az 1989-es határnyitás ihlette

2019.06.26. 16:38

A Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeinek kiállítása nyílik Passauban

Huszonhárom, nemzetközi szinten is kiemelkedő alkotó munkái láthatók július 5-től Németországban.

Magyarország müncheni főkonzuljának, Tordai-Lejkó Gábornak a kezdeményezésére megvalósuló, Verstrichene Zeit – Elfolyó idő címet viselő tárlat a „30 éve szabadon” emlékév programsorozataihoz kapcsolódik.

A Stefanovits Péter és Alapfy László kurátori koncepciója alapján összeállított anyagban 23 nemzetközileg is kiemelkedő magyar képzőművész – köztük Szemadám György festőművész, Farkas Ádám szobrász és Orosz István grafikusművész – munkái lesznek láthatóak, amelyeket az 1989-es határnyitás ihletett. Stefanovits Péter szerint

a tárlat célja a jelenkori magyar képzőművészet sokszínűségének bemutatása mellett, hogy az 1989-es történelmi fordulat lényegét érzékeltető műveket vigyenek Passauba.

A megnyitón Dresch Mihály jazzszaxofonos zenél, beszédet mond mások mellett Bernd Sibler tudományért és művészetért felelős bajor tartományi miniszter, Urban Mangold, Passau polgármestere, Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, valamint Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára.

A kiállításon még Aknay János, Árendás József, Bakos István, Barabás Márton, Baráth Ferenc, Csáji Attila, Elekes Károly, Gaál József, Jovián György, Kovács Péter, Kulinyi István, Lajta Gábor, M. Novák András, Prutkay Péter, Stefanovits Péter, Szabó Menyhért, valamint Szabó Tamás, Szőcs Miklós TUI, Szurcsik József és Véssey Gábor munkái lesznek láthatóak.

A Passauban szeptember 29-ig látogatható tárlatot Berlinben is bemutatják decemberben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában