Kultúra

2017.01.16. 22:50

A magyar kalandvágy bája

Az ifjúkor egyik velejárója a kalandvágy, amikor egyszerűen csak útra kelnénk távoli vidékekre és országokba, hogy megtapasztaljuk, miként élnek ott az emberek.

Gelencsér Gábor

Persze a többségnek mindez csupán fotelben megélt vágyódás maradt, de jócskán akadtak olyanok is, akik az elmúlt évszázadokban pénz és paripa nélkül vágtak neki a nagyvilágnak, és igazi - időnként filmbe illő - úti kalandokban bővelkedett életük.

Kelet-India 18. századi kalandos utazója Krausz Jakab Sopronban született 1735 körül, később posztónyíró legény lett, aki a kor szokásainak megfelelően tanulás és tapasztalatszerzés céljából európai országokba ment vándorútra. Hollandiában járva - Jelky András bajai szabólegényhez hasonlóan - a Kelet-indiai Társaság toborzóinak kezei közé került, és 1759-ben Batáviába (ma: Jakarta) szállították.

A holland gyarmati katonaság soraiban tiszti rangot érdemelt ki. Megfordult Hollandia indiai birtokain, részt vett a ceyloni őslakosok és az angolok elleni harcokban. Szülőhazájával sohasem szakított, sőt, tudományos gyűjteményeinek gazdagítására Indiából növényeket küldött haza kora neves orvostudorának és botanikusának, a soproni Conrad Andrásnak.

Az Afrikában és Amerikában kalandos utazásokat tett Naphegyi Gábor orvostudományi tanulmányokat folytatott a pesti egyetemen, Bugát Pál tanítványa volt. Nyughatatlan természete fiatalon utazásra sarkallta: 22 évesen Kis-Ázsiába vándorolt 1846-ban, Szmirnából Marseille-be hajózott, majd átkelt Algériába.

Kalandos körülmények között eljutott Ghardaia oázisvárosba és kilencven napot töltött a sivatagi arabok között. Később Anglián keresztül Amerikába utazott, ahol egy ideig a Georgetown College-ban természetrajzot és fizikát tanított, majd saját gyűjteményéből kiállítást rendezett és a Drummond-féle fénymikroszkóppal bemutatókat tartott. Ezután hat-nyolc évet töltött Mexikóban, ahol Santa Ana elnök titkára és diplomáciai tanácsadója volt, és tagja lett a Mexikói Földrajzi Társaságnak.

Festetics Rudolf gróf a Szuvarov-szigeti őshonos népviseletben Fotó: illusztráció

Eljutott Venezuelába is, ahonnan trópusi orchideát exportált Észak-Amerikába.

A 19. század egyik kalandos dunántúli világutazója volt Mihályi Béla, aki Pápakovácsiban született 1866-ban, édesapja a pápai református kollégiumba íratta be. Az ifjú azonban a gimnázium negyedik osztályában megbukott, ezért apja kereskedőtanoncnak adta Dombóvárra. A fiúnak ehhez sem volt kedve és inkább világgá ment. Pénz és igazolványok nélkül először Horvátországon át Olaszországba gyalogolt (!), bebarangolta Szicíliát és Spanyolországot. Útközben mindenütt alkalmi munkákat vállalt.

Egyik életrajzírója szerint volt kereskedősegéd, asztaloslegény, jövendőmondó, pincér, műlakatos, pezsgőgyári munkás, gyógyszertári laboráns, matróz, turista, csaposlegény, színész, fűrészgyári munkás, órássegéd, zárdaszolga, borkereskedő, gépészmérnök (?), mészáros, pék, szakács, titkosrendőr, gesztenyesütő, hordár, garabonciás diák, cirkuszi művész, konzuli tisztviselő, bába, kénbányamunkás, iskolamester, leányszöktető (?), öszvérhajcsár, bűvész, tolonc, jeruzsálemi zarándok, kalapossegéd, jegyszedő, utazó ügynök, állatorvos .

Nizzában beállt az idegenlégióba, Algériába vitték és ott kiképezték fegyveres szolgálatra. Legionistaként bejárta a világ sok forró pontját, ahol a franciák bevetették az idegenlégiós egységeket. Így került először Mihályi Béla a kínai-japán háborúban Formoza (Tajvan) szigetére. Később részt vett az afrikai Dahomey ellen indított támadásban és harcolt a szaharai néptörzsek ellen. Egységét ezután Sziámba és Tonkingba (Vietnam) vezényelték, majd Madagaszkár szigetén vetették be.

Bátorságáért kitüntetéseket kapott és elnyerte a francia állampolgárságot. Hadi és úti élményeit megírta otthon maradt testvérbátyjának, aki azokat újságokban és könyv formában is közzétette.

A párizsi születésű Festetics Rudolf az óceánok kalandos utazója volt. Elvégezte a bécsi Thereziánumot és néhány évig huszár hadnagyként Magyarországon szolgált. Leszerelése után Amerikába ment, ahol rövid idő alatt a pénzarisztokrácia kedvence lett a művelt, fiatal, jóképű gróf. 1892-ben San Franciscóban feleségül vette Ella Haggint, egy milliomos egyetlen lányát. A hozományból tengerjáró jachtot építtetett, melyen Föld körüli nászútra indult ifjú feleségével.

A nyolc évig tartó, nem mindennapi utazás végén felesége elvált tőle. Ekkor Festetics Rudolf visszatért Bécsbe és két vaskos kötetben megírta úti élményeit. 1908-ban ismét megnősült: ezúttal Párizsban vezetett oltár elé egy amerikai milliomoslányt Alice Wertherbee-t. A következő évben megépíttette a 42 méter hosszú, 270 tonnás Tolna II. nevű jachtot és felesége társaságában ezzel járta a világtengereket.

Minden útja bővelkedett kalandokban: több zendülésen is sikerült úrrá lennie és többször is új legénységet kellett toboroznia. A Szamoa-szigeteki Apiában találkozott Robert Louis Stevensonnal, az ott élő híres angol íróval, és vele együtt majdnem államcsínybe keveredtek, melyet csak Stevenson hirtelen halála hiúsított meg.

Funafuti (Ellice-szigetek) felé viharba kerültek, villám csapott a hajóba és négy léket ütött az oldalán, mégis sikerült eljutniuk a szigetre, ahol a sérüléseket valamelyest rendbe hozták. Fél évet töltöttek Ausztráliában, majd megkezdődött az utazás legérdekesebb szakasza, amikor egy teljes éven át bolyongtak az Új-Hebridák, Salamon-, és Bismarck-szigetek labirintusában. Első útjuk a Tanua-szigetre vezetett, ahol a helyi törzs főnöke látványosságként kivégzéssel kedveskedett az európai vendégeknek.

A Bouganinville-szigeten a hajó szakácsa meg akarta mérgezni Festetics Rudolfot, de a merénylet kitudódott. Az Admiralitás-szigeteken egy törzsfőnök emberhúsból készített számukra ebédet. A világjáró kalandor egyébként mindenütt a kannibalizmus nyomait vélte felfedezni a csendes-óceáni szigeteken tett hajóutak alkalmával. Később Japánba hajóztak, ahol másfél éven át élték a gazdag turisták életét. Hónapokat töltöttek Szingapúrban, ahol leírása szerint négyezer (?!) hajtóval vadászott tigrisre.

Festetics Rudolf több mint hat év múltán - nagy nehézségek árán - érkezett vissza Európába. A hajótörésből megmentett gyűjteménye darabjait a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, a nyolc év alatt készült fényképeket tartalmazó két albumot pedig Ferenc Józsefnek. Útleírása különös érdeme négyszáz fénykép.

Festetics Rudolf - bár magyarul nem tudott - haláláig magyarnak vallotta magát és a nevét is így írta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!