Dolmányos Pyykkö Mária: A zenével összehozza a magyar és finn fiatalokat

Szülővárosába rendszeresen visszajár a zenekarával, hiszen fontos számára, hogy a tinédzserekből álló együttese megismerje a magyarokat, s a klasszikus muzsika iránti elkötelezettségüket tovább fokozza. Először 2001-ben kereste fel a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola vezetését, akik örültek a közös munkának. A jó kapcsolat azóta is tart, egyik évben a kanizsaiak utaznak Finnországba, máskor pedig a lieksaiak vendégeskednek a dél-zalai városban. Mint arról beszámoltunk, a Strém Kálmán Ifjúsági Vonószenekarral a Honvéd Kaszinóban adtak telt házas, hangulatos koncertet.

Kiskanizsai születésű lányként Dolmányos Pyykkö Mária gyerekként érdeklődött a zene iránt, bár a tanulmányait Landler-gimnáziumban (ma Batthyány) kezdte el, ám a második osztályt már a pécsi zeneművészeti gimnáziumban folytatta, s a baranyai megyeszékhelyen elvégezte a főiskolát is.

- Frissen végzett hegedűtanárként rögtön hazavezetett az utam, a kanizsai zeneiskolában öt évet tanítottam, új kihívásokat keresve Törökszentmiklósra mentem - mesélte. - Azonban többre vágytam, amikor a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarban első hegedűsként helyezkedtem el. A koncerteken kívül a turnék további extra terhelést jelentettek, gyakran panaszkodtam a kollégáimnak, hogy nem vagyok olyan boldog a munkámban, mint korábban. Ők arra sarkalltak, menjek ki külföldre, hiszen ott teljesen új impulzusok érhetnek, de azt sem tudtam, merre induljak el. A volt hegedűtanárom koncertet adott a fővárosban, s úgy éreztem, hozzá bizalommal fordulhatok. Most is élénken emlékszem, hogy a fellépés után már kifelé mentem a teremből, amikor az ajtóból visszafordulva külföldi állás után érdeklődtem. A legnagyobb meglepetésemre azt válaszolta: egy évre keresnek hegedűtanárt a finn Lieksa városába.

Dolmányos Pyykkö Mária (középen) és vonószenekara összetartó közösséggé érett Fotó: Szakony Attila

Innentől kezdve felgyorsultak az események, 1983. augusztus 25-én 30. születésnapján indult el az ismertetlenbe.

- A szolfézstanítás miatt szerették a magyarokat, s persze a pedagógiai módszereink is lenyűgözték őket - fogalmazott Mária. - A nyolcvanas évek gyerekei nagyban különböztek a mostani generációtól. Korábban a fiatalok a zenében találtak magukra, a mostaniak viszont egyszerre több feladatra koncentrálnak, ahelyett, hogy egy témakörben törekednének a tökéletességre. Ezt sajnos a szülőkkel sem sikerül megértetni, akik az iskolai elfoglaltságok után tovább terhelik őket.

Dolmányos Pyykkö Mária más nehézségekkel is szembesült. Először a jól megszokott magyar módszerrel kezdett el tanítani, melynek lényege, hogy amit a tanár mond, azt a diák elvégzi.

- Bőgtek, úgy érezték kényszeríteni akarom őket - tette hozzá. - Akkor az iskolában olyan felfogás uralkodott, hogy bizony a fiatalnak élveznie kell, amit tanul. Sokan kimaradtak, persze akadt olyan, aki megtört . Pedig soha nem voltam durva, mindig a javukat akartam, ők ezt mégis sértőnek érezték. Aztán kicsit lazítottam a gyeplőn, rájöttem, ha nem is teljesít a diák százszázalékosan, akkor egy dicsérettel lendületet adhatok. Ezzel ösztönöztem, s máris jobban teljesített. Mertem változtatni a pedagógiai módszeren és a folyamatos megújulással mostanra eredményeket produkálunk. A tanulótól nem kérdezem ki a leckét, inkább hagyom szárnyalni a lelkét és akkor örömét leli a muzsikában.

A hegedűtanár 34 éves pályafutása alatt arra a legbüszkébb, hogy sikerült együtt tartani a zenekart, akik között igazi gyöngyszemek és tehetségek vannak. S talán a kanizsaiak játékát látva ráeszméltek saját képességeikre, melyekkel akár új kapuk is megnyílhatnak előttük.

- A repertoárunk kezdetben a klasszikus, komoly zeneművekre épült, azonban a fiatalok szerettek volna könnyedebb stílusokat megtanulni, így modern darabok, sőt filmzenék is részei a műsorunknak - mondta Mária. - Látom a mosolyt az arcukon, amikor egy fellépés után meghajolnak a közönség előtt, ez olyan eredmény, amire méltán büszke lehetek.