Kultúra

2016.10.30. 10:19

A kicsik, s nagyok is elfoglalták magukat

Nagykanizsa– Több programmal, kiállítással, klubfoglalkozással várta az érdeklődőket szombat délelőtt a városi könyvtár.

Pásztor András

Minden korosztály, gyerekek, szülők és nagyszülők is képviseltették magukat szombaton a városi könyvtár által meghirdetett „Szabad szombat a könyvtárban” elnevezésű programon. A legkisebbeket Lengyák István várta, aki az általa kifejlesztett ollóvágra technikával ismertette meg a kicsiket.

Lengyák István a gyermekek összes kérését teljesítette

– Ez a módszer a szimmetriarendszer elvén alapul, a félbehajtott papírra először felrajzolom a figura – állatok, növények – egyik felét, majd az ollóval körbevágva megkapjuk az egészet is magyarázta a nyugdíjas tanár, kinek munkáiból – a gyerekek nagy örömére – kiállítás is nyílt a könyvtárban.

Míg Lengyák István a kicsiket foglalta le, addig a felnőttek a könyvtárban működő legújabb klub foglalkozásán vehettek részt.

– Az informatika és a digitális világ gyakorlati tudnivalóit szeretnénk megismertetni az érdeklődőkkel, például azt, miként kell használni a számítógépet, az okostelefont, az okosórát, de szó lesz majd az államigazgatási alkalmazások használatáról, az online vásárlásról és egyéb népszerű internetes szolgáltatásokról – jelezte Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója, aki hozzátette: a klub minden hónap első és harmadik szombatján 10-12 óra között várja majd az érdeklődőket.

A délelőtt az idősebb generációnak is tartogatott programot, a meridián torna kanizsai helytartója, Bolf László mesélt ezen mozgás- és életforma egészségre gyakorolt pozitív hatásairól.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!