Kultúra

2017.08.11. 16:12

Karosi Bornapok - A finom borokkal teljesedik ki a zalakarosi gyógyvíz hatása

ZALAKAROS A település neve hallatán sokaknak a víz jut eszébe elsőként. Pedig a város, igaz, évszázadokkal ezelőtt, előbb volt ismert az ízletes borairól, mint a gyógyvizéről.

Szabó Zsófia

Érdekes anekdotákból nincs hiány vasárnapig Zalakaroson. Ahogy finom, jóféle nedűkből és a hozzájuk tartozó táncos-dalos szórakoztató programokból sem. A csütörtöktől vasárnapig tartó, immár huszadik alkalommal megrendezett Karosi Bornapokon minden a hegy levéről szól, amely a városnak, egyúttal a térségnek olyan kincse, mint a termálvíz.

– Már a középkorban is a szőlő és a bor határozta meg a település gazdaságát – bocsátotta előre Novák Ferenc polgármester. – Ehhez kedvezőek voltak a lehetőségek, az adottságok. Kereskedő útvonal mentén feküdt a település, a kocsmákban mért bort jól el lehetett adni. A 19. században a saszlát Zalakarosról Bécsbe szállították. Említést kell tenni arról is, hogy van egy szőlőfajta, ami csak nálunk terem. A tónai még a filoxérát is túlélte – mondta Novák Ferenc.

A város idei fehér-és vörös borának készítői: a Szabadics család – Mártonka, Éva, Zoltán és a Bezerics Borház egyik tulajdonosa, Bezerics Andrea, Novák Ferenc polgármesterrel és a Da Bibere Zalai Borlovagrenddel

Majd kitért arra, hogy idővel a víz háttérbe szorította a bor kiemelkedő gazdasági szerepét, mivel időközben ráleltek a termálvízre, s annak gyógyhatására, amely nagyobb lehetőségeket biztosított, mint a hegy leve.

– Azonban a fürdő megszületésekor, annak bölcsőjénél is ott volt a bor – nevetett Novák Ferenc. – A legendák szerint a karosi szőlőhegyen jót ittak azok az emberek, akik végül megtalálták a vizet. Elhatározták egy jó bor mellett, hogy medencét építenek. Tehát maga a fürdő megszületése is voltaképpen a karosi bornak köszönhető. A bor pedig a mai napig végigkíséri a fürdő életét. A térségét is, hiszen neves pincészetek vannak a városban, s annak környékén.

A polgármester megjegyezte: ugyan a település életében ma már a víz dominál, azonban a „három Magyarországnyi ember” nagy része, aki az elmúlt ötven év során a fürdőbe ellátogatott, megkóstolta a helyi, térségi borokat. Mi több, a vendégek keresik is ezeket a nedűket.

A bornak, még a legjobbnak is, kell a cégér. Ezért 1998 óta rendeznek bornapokat Zalakaroson. A rendezvény ötlete Novák Ferenc szerint anno könnyen megfogant, maga a „szülés”, a kivitelezés azonban már nehezebben ment. Eleinte nem volt könnyű olyan gazdákra találni, akik más zalai – akár messzebb fekvő településekről is elhozzák boraikat. Ma már távolabbi megyékből is érkeznek neves pincészetek Zalakarosra. Ám a szervezés így is alapos előkészületeket, precíz munkát igényel, mivel Keszthelyen, Hévízen is van ünnepe a jó boroknak, s össze kell hangolni ezeket a rendezvényeket.

A szakemberek szerint van mire büszkének lenni a megye különböző pontjain lévő szőlészetekben. A Miháldtól a Pogányvári-hegyig húzódó hegyhátakon is finom, külföldön is elismert, keresett borok készülnek.

– Persze sok múlik a kedvező időjáráson – jegyezte meg dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend nagymestere. – Ha minden a reményeink szerint alakul, nagyon szép termés várható a karosi térségben. Egyre szebbek a borok, bár évjárati különbségek vannak – tette hozzá.

Elmondta:  az első szüret le is zajlott a Balaton-felvidéken. A Csabagyöngye került legkorábban a puttonyokba. A gazdák már a karosi térségben is készenlétben vannak, a pincékben a szüret előtti utolsó simításokat végzik, s hamarosan leszedik a korai fajtákat.

Zalakaros idei fehérborának „alapanyaga” a Kis-Balaton melletti Kányaváry-borbirtokon termett, s tavaly került a hordókba. Szabadicsné Rádi Éva és Szabadics Zoltán pincészetében érlelődött a 2016-os Bizsergő habzó, fehér félszáraz cuvée.

– Különlegessége, hogy nem cukrozott. Mustsűrítménnyel lett elkészítve – árulta el a házaspár.

A Pogányvári-hegyről pedig a város ez évi vörösbora, a Bezerics Borház 2015-ös Shiraza származik.

– Kicsit mentás ízvilágú borról van szó – árulta el Bezerics Csaba. – Idén is készülnek majd jó minőségben, mennyiségben borok, ha az égiek is kegyesek lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!