Lovagias ügy prózában és dalokban az idei kvártélyházi szezon végén

Ha akarom, mély kisemberi dráma, ha akarom, poénokkal fűszerezett könnyed lávsztori, ha akarom, groteszk dalfüzér a munkahelyi és egyéb kapcsolatokról. Hunyady Sándor novellája, Vadnay László filmforgatókönyv változata Márkus Alfréd zenéjével, Verebes István dalszövegigazításával, Tompagábor Kornél színre állításában tulajdonképpen mindháromnak megfelel.

Vegyük sorra.

A szürke hivatalnok, Virág úr harminc éve dolgozik egy irodában, nem tehet róla, hogy ez idő alatt oly mély rajongás sarjadt benne Gizike kolléganő iránt. Nem akar semmi konkrétat, ott a család, de az érzés bizsergető. Nem csoda, ha a letűnt századokat idéző trubadúr lovagiasan reagál arra, ha az ideálját csélcsap fiatalember rántja le a földi nők közé. Hogy fellépése miatt elveszíti a munkáját? Szinte természetes, nem érünk rá holmi romantikus férfiúi bolondságra, a kapitalizmus kemény világában. (A darab 1935-ben született.)
Mivel ebbe nehéz belenyugodni, a sztori kap egy vajszínű árnyalatot: az lesz a megnyugtató csavar, hogy az érző lelkű vezérigazgató egyfelől rájön, milyen értékes munkaerőt pazarolt el, a léha unokaöcs pedig kibe másba szeret bele, mint Virág úr lányába.

Innentől dalra fakadnak, önfeledten énekelik bele az egerszegi késő estébe: a fejesek folyton trükköznek ott fenn, de ez minket már nem lep meg, csak röhögünk rajta. Ami igazságos, így legalább megőrizzük a jókedvünket.

A kvártélyház udvarán játszók közül nem okoz meglepetést Szakály Aurél, ő igazán tudja, milyen a kisemberi botladozás, s hogy van az, amikor az ember csak otthon meri (kicsit) fölemelni a hangját. A gondtalan főnöki rokon szerepében Bot Gábor világklasszis énekhangjával hódítja meg ismét ebbéli tehetségének adózó közönségét. A molett Gizike (Tarr Judit) nagyon megértően énekelget mindenkivel, mígnem a vezérigazgató vezeti oltárhoz. Utóbbit Hertelendy Attila alakítja, morgósan, aztán ellágyulóan. Virág családjából mindenki ismeri a süket nagymamát, ő az, akinek nem mondanak el semmit, mert "hosszú".

Virág úr, a kishivatalnok (Szakály Aurél) a bal szélen ül. Felesége (Debrei Zsuzsanna), munkatársa (Zsiros Viktor), lánya (Szabó Noémi), munkatársa, Gizike (Tarr Judit), a főnök unokaöccse (Bot Gábor), a cég küldönce (György János) és a vezérigazgató (Hertelendy Attila) a happy enddel végződő darab első felvonását záró jelenetben
Fotó: Pezzetta Umberto

Ez a klasszikus poén és Czegő Teréz díszletek közt tébláboló szívóssága tartja életben a figurát. Talán mindkettőből elég lett volna kevesebb is. A kishivatalnok felesége Debrei Zsuzsanna felfogásában a konyhaperspektívából közelíti az eseményeket, a humora szerencsére a régi. Lánya (Szabó Noémi) az operettes derűre erősít rá, ez azonban a kuplék mondandója miatt eléggé kilóg a fősodorból. Az élő zenekar nagy erénye a szabadtéri előadásnak, ügyesen látszódnak a félig takarásban. Irányítójuk (Máriás Zsolt) tempóját az énekesek olykor meg-megbillenve követik.

A hazai huszas-harmincas évek irodai és lakásmiliőjének hangulatáért a díszletfelelős. Mészáros Tibor szellemes, praktikus mobilbútorokat tervezett, a jelenetváltáskor az átmozgatásba még a Szőke Julianna mindig elegáns színvilágú jelmezeiben táncoló-daloló színészek is bevonatnak egyszer-egyszer.

A Lovagias ügy nem hozza vissza az eleganciát, a nagyvonalúságot az emberi kapcsolatokba, de üzen róla. Vajon meg tudnánk újra tanulni?