2017.02.19. 12:41
Vajon miből készült a királykisasszony cipője? - A Kalimpa Színház Budapesten és a Művészetek Völgyében
A Királykisasszony cipője című magyar népmesét mutatja be Budapesten a zalaegerszegi Kalimpa Színház. Ez az együttes második darabja.
A Kalimpa Színház 2014-ben mutatkozott be a közönségnek Az égig erő fa című előadással, amelyben Medgyesi Anna bábszínész és Takács Ferenc ütős, zenetanár működött közre. A darabot azóta is folyamatosan játsszák, nyáron pedig eljut a Művészetek Völgyébe is, a Kaláka versudvarba.
Nemrég elkészült a színház második darabja, egy mesefeldolgozás, amit február 26-án mutatnak be Budapesten, a Mozsár Műhelyben, de nemcsak az Opera melletti kamaraszínházban láthatja a közönség, hanem Zalaegerszegen és a város környékén is terveznek előadásokat. A főpróba az egerszegi Pálóczi-zeneiskolában lesz február 22-én, szerdán, 16.30-kor.
Ifj. Horváth Károly és Medgyesi Anna
Fotó: Sós Eszter
A darabban Medgyesi Anna szerepel, a zenei kíséretről ifj. Horváth Károly gondoskodik. Medgyesi Anna elmondta: a mesejáték a párválasztásról szól, a királykisasszony annak adja a kezét, aki kitalálja, hogy miből készült a cipője. Az alapanyag korántsem szokványos: bolhabőrből van a cipellő.
Az előadást magyar népdalok színesítik, ezeket Medgyesi Anna és ifj. Horváth Károly énekli, illetve több dalt Horváth Károly kísér népi hangszereken.
A darab témájához kapcsolódóan „bolhás" népdalok is felcsendülnek, mégpedig dorombon kísérve. Érdekesség, hogy az egyik dal zalai gyűjtésű. Így szól: Csíp engem a tetű/ Rúg engem a bolha/ Télen tetűt terelgettem/ Nyáron bolhát legeltettem/ Megfogom a négy lábát/ Kivágom a sárba.
Az alapítványi támogatással létrejött darabot a magyar népmese alapján Kolozsi Angéla írta, a rendező Székely Andrea (a veszprémi bábszínház igazgatója), a díszlet Tóth László, a bábok Arany Beáta Virág és Korecz Károly munkái.