Kultúra

2016.07.17. 09:35

Bábparádé gyerekeknek és felnőtteknek

Hottó - Hatodik alkalommal rendezték meg a faluban a Ziránó Színház és a Magamura Alkotóműhely által szervezett bábparádét.

Hajdu Péter

Délutánra megtelt a faluházkis terme, ahová nemcsak a helyiek érkeztek, hanem távolabbi településekről is, ugyanis az előző években híre ment az érdekes, színvonalas programnak, ami ezúttal sem okozott csalódást a közönségnek.

Fotók: Pezzetta Umberto

A bábparádén a ziránósok a Babszem Jankó című tréfás mesét adták elő, a Pécsről érkezett MárkusZínház A Hős Miklóst, a zsámbéki Fabók Mancsi Bábszínháza pedig a Székely menyecske meg az ördög című mesét mutatta be nagy sikerrel. Az érdeklődők a bábszínházi előadások mellett bepillantást nyertek a helyi bábkészítő műhely titkaiba is. A faluház előtti területet pedig sátorral fedték le, ahol ötletes fa ügyességi játékok kínáltak lehetőséget a vidám időtöltésre, ezzel főleg a gyerekek éltek. A bábelőadások azonban minden korosztály számára jó élmény volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!