Kultúra

2016.04.09. 16:36

Ifjú versmondók versenyeztek

Lendva - A letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola tanulója, Horváth Bendegúz, illetve a lendvai kéttannyelvű általános iskola diákja, Pál Laura nyerte az immár 47. alkalommal megrendezett József Attila Megyei Versmondó Versenyt.

Gyuricza Ferenc

Előbbi az 5-6. osztályosok közt bizonyult a legjobbnak, míg utóbbi a 7-8. évfolyamon emelkedett ki a társai közül a szombat délelőtt a lendvai zsinagógában megtartott versenyen a három fős zsűri véleménye alapján. Az összesítésben viszont a lenti térség tanulói érték el a legtöbb pontot, ennek köszönhetően egy évre a Kerka-menti kisvárosba került a rendezvény vándorserlege a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által szervezett szavalóversenyen az említett két korcsoportban 21 tanuló vett részt, ők korábban a városi versenyeken vívták ki a lehetőségét a szereplésnek.

Pál Laura veszi át az első díjat Ecsedi Erzsébettől, a zsűri elnökétől. A héttérben balról a szintén zsűritag Pesti Lászlóné, középen a szervező intézmény munkatársa, Nitsch Erzsébet látható még
Fotó: Gyuricza Ferenc

A megyei döntőben két verssel kellett a zsűri és a közönség elé állniuk, egy kötelező József Attila költeménnyel (a fiatalabb korosztály számára a Csodaszarvas, az idősebbek részére pedig az Áldalak búval, vigalommal című verset jelölték ki a szervezők), valamint egy szabadon választott művel. Előbbi kapcsán Ecsedi Erzsébet színművész, a zsűri elnöke kiemelte: József Attila verseit szavalni nem könnyű feladat, s aki erre vállalkozik, annak a szöveg értelmezésére mindenképpen oda kell figyelnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!