Kultúra

2015.09.01. 16:42

Bronzöntés a hegyen - Öt szobrász dolgozik az idei szimpóziumon

Csente – A legizgalmasabb pillanatához érkezett a 43. Lendvai Művésztelep: a szimpóziumon részt vevő alkotók és segítőik tegnap öntötték az 1300 fokra felhevített bronzot az elmúlt napok során megalkotott formákba.

Gyuricza Ferenc

A látványos, de egyben veszélyes műveletre Csentében, a művésztelep munkáját vezető Gerics Ferenc szőlőhegyi birtokán került sor. A munkálatok egy teljes napot igénybe vettek, mert nemcsak a lendvai, de a szintén szlovén-magyar kooperációban megvalósult szentgotthárdi szimpózium szobrait is itt öntötték ki.

A 43. Lendvai Művésztelepen öt szobrász vett részt, Király Ferenc, Damijan Kracina és Jure Markota Szlovéniából,  Lipovics János és Stössel Nánda pedig Magyarországról. Vannak segítőik is, a szimpóziumot szervező Galéria és Múzeum munkatársai mellé Szögi László öntőmester, valamint a cizellálást végző Gere László csatlakozott.

Lipovics János kérdésünkre elmondta: a munkálatok augusztus 20-án kezdődtek és szeptember 5-ig tartanak. Ez igencsak feszített tempót kíván tőlük, a bronzöntés alkotóműhelyi körülmények közt ugyanis másfél hónapig is eltarthat.

– Azzal tudjuk gyorsítani a munkát, hogy egy csomó feladatot mi magunk végzünk el – mondta a szobrász. – Maga a bronzöntés folyamata a következőképpen zajlik. Először a kívánt alkotást megmintázzuk viaszból, s erre felépítjük a beöntőrendszert is. A viaszra öntjük rá azt a gipszes-samottos anyagot, ami majd gyakorlatilag a bronz öntőformáját adja. Ezt 48 órán keresztül égetjük ki kemencében, hogy a viasz és a viaszgőz is távozzon. Az így kapott formába öntjük az 1300 fokra hevített bronzot.

Lipovics János hozzátette: a bronzszobrászat talán legizgalmasabb része a már említett beöntőrendszerek kialakítása. Az egész úgy működik, mint a közlekedőedények. Az 1300 fokosra hevített, teljesen folyékony halmazállapotú fémet egy tölcsérszerűen kialakított nyíláson öntik be, majd a bronz a levegőt maga előtt tolva teljesen feltölti az öntőforma üregeit. Miután a bronz megszilárdul, a felesleges részeket levágják róla, s jöhet a cizellálás és patinázás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!