Kultúra

2015.01.02. 15:35

Tenkes az árokparton

Most már végleg a miénk. Zalai polgár, visszavonhatatlanul. Friss díja van róla. Egerszegért díja. Majdnem annyi időbe telt, mint megszerezni a svájci állampolgárságot. Farkas Ignác színművész ’84 óta él itt, régóta ide tartozik.

Arany Horváth Zsuzsa

Harminc év alatt száznál több szerepet játszott el a Hevesi Sándor Színházban. Kicsiket, s a legnagyobbakat. Cím- és főszerepeket is, köztük a Kakukk Marcit, McMurphyt a Száll a kakukk fészkére című drámában, Mariót, professzort az Ajtóban, a La Mancha lovagjában kocsmárost és foglárt, Bölcs Náthánt, Kean, a színészt, kalózvezért a Köztársaságban. És Sanyi bácsi Az arany árában. Őt hallgatván, biztosak lehetünk benne, ez a szerep nemcsak számára volt mérföldkő.

– Nekünk még azt tanították a főiskolán, hogy nincs kis szerep, csak kis színész – ad számot mindjárt az elején a mesterség, a hivatás, az életpálya alapfilozófiájáról. – Minden szerep alázatot, önismeretet, önkontrollt, mértéktartást követel, nem lehet bokából játszani, bár van rá néha késztetés – mondja, s ebből is látszik, hamar a közepébe vágunk a kis presszó szegletén a hosszú kávék felett. A gyorsan elröppenő másfél óra végén jut eszembe: jé, végig nem gyújtott rá.

– Meg tudom állni, ha kell – ez is önuralmi lecke.

Farkas Ignác Ruszt József hívására érkezett Egerszegre, egyenest a főiskoláról, de Ruszt Szegedről ismerte. A mágusként tisztelt rendező hívó szava garancia volt arra, hogy itt fontos feladatai lesznek. Később Halasi Imre igazgató, azután Stefán Gábor direktorsága mellett Bagó Bertalan és Bereményi Géza is vezető színészként számított rá, s most a Besenczi Árpád és Sztarenki Pál alkotta vezetés is kényeztetően nehéz figurákat lát benne.

– Bereményi Gézát én fuvaroztam a szegedi tanyavilágban, kerestük Vetró felmenőinek a nyomait, sírjait, meg is találtuk egy kisteleki lezárt temetőben. Közben szép lassan az apja lettem, hangolódtunk egymásra – utal Az arany árában játszott Sanyi bácsira. Tudvalévő, Bereményi az Eldorádó című filmben és a szóban forgó darabban saját családja történetét dolgozta fel.

Farkas Ignác Jászaí-díjas, Egerszegért-díjas színművész. Legközelebb a Közellenség című zenés darabban fogjuk látni. Fotó: Pezzetta

– Mit adott hozzá Farkas Ignáchoz Sanyi bácsi?

– Ikonikus alak. Azóta Igi bácsi vagyok én is. Talán azt hozta, hogy a kemény férfi a jég hátán is megél, ha elszánt, s emberfelettiekre képes, ha a családja veszélyben van. Márpedig mifelénk a történelem nyoma minden család életében masszívan kitapintható. Az én nagyapáim is hasonlókat éltek át. Engem is foglalkoztat a családom múltja, érteni akarom, hogy kikből lettem, honnan jöttem.

A rögtönzött játékot folytatva szóba hozok még pár figurát:

– Bölcs Náthán?

– Eredetileg Tordy Géza játszotta volna, ezért meg voltam egy kicsit illetődve. Mit adott nekem? A tépelődő, humanista életérzését. Vallásának parancsait és a humánum toleranciáját egyszerre kell értenie, megértenie. Tartás és bizalom, ez a két kulcsszó ehhez a szerephez.

– La Mancha lovagjának kocsmárosa?

– Hú, de rég volt, nagyon jó volt. Tetkós felkar, jó kondi, izmok, földig érő fekete bőrkabát, robbanó alak, akinek a lelkében ugyanakkor finom megérzések laknak.

A legfrissebb alakítása, a Kean, a színész. Pőre önmagát kell, hogy a színpadra vonszolja, a színészt és az embert egyszerre, a legvégén a zsigerekig csupaszítva a lelkét, kettőzött fájdalmát. A nézők talán nem tudják, egy-egy ilyen erőteljes este után mennyi idő kell, mire Kean helyett ismét Farkas Ignáccá lesz az ember. Hajnalig is eltarthat a visszaváltozási folyamat, közben éjfélkor van vacsora, hisz előadás előtt nem eszik a színész.

Viszony a publikummal? A közönség lüktetését, szuszogását, együtt lélegző masszává összeálló tömegét pontosan érzi. Hiába van sötét odalenn. Szereti, ha vegyes az összetétel, ha fiatal és korosabb együtt reagál a látottakra. A premier mindig stresszes, úgy a tizedik előadás után lehet lubickolni az adott szerepben.

– Nincs két egyforma közönség, ezért nincs két egyforma alakítás, estéről estére más, ennyire élő a színház – mondja, kéztartása, gesztusai szenvedélyt sugároznak.

Sajnálta, amikor túl gyorsan lekerült a műsorról a Vaknyugat, öröm, hogy idén fel fogják újítani. Egyébként szeret nevettetni, annak ellenére, hogy ezúttal veretesebb alakításai kerültek szóba.

– A Húsvétot nagyon szerettem annak idején a VMK-ban, pedig nem volt könnyű. Előfordult az is, hogy egy napon háromszor szaladgáltam napközben a színpadon mint Totó kutya az Ózban, este pedig a Húsvétot játszottuk. Fiatal voltam, bírtam – pedig most is energikus, életteli.

– A halálfélelem megérintette, amikor súlyos műtét előtt állt?

– Egyszer, egy éjjel. Akkor is inkább dühös voltam azért, ha elszalasztottam valamit, gondoltam, annyi mindent lehetett volna még. Szerencsére túl vagyunk ezen, remélem, kaptam jó sok haladékot. Azért foglalkoztat a halál, két gyerekkori barátom ment el az elmúlt hetekben. Velük játszottuk el az árokparton újra meg újra a Tenkes kapitányának összes részét minden egyes televíziós vetítés után. Gondoltam, írok végrendeletet. Dehát miről kéne papír? Szegedi kis lakás, kis hegy, ahol nyírom a füvet mert az kikapcsol, metszem a szőlőt, örülök, ha jól sikerül.

Ignác lánya, Laura már felnőtt, énekel, zenészeket segítő irodában hasznosítja magát. Édesanyja Szegeden él, ők a feleségével, Erzsivel kettecskén Egerszegen. A nagy távolságokat soha nem fáradság leküzdenie, mivelhogy imád vezetni, megnyugtatja, hogy a gép bírja a 200 feletti sebességet is, de nem őrült, nem gyűjti a büntetőcédulát.

Szín is, de főleg játék

Arany Horváth Zsuzsa

Mert a színészi hivatás nem foglalkozás. Napi 24 órás jelenlétet követel, nemes egyszerűséggel egy egész életet, mohón, ellentmondást nem tűrve, s ha a színész nem ügyel önnön fizikai, lelki karbantartására, hát félő, hogy a tehetség egyszerűen megeszi őt.

Pedig Farkas Ignác szerint a színjáték szóból a játékra lenne érdemes hangsúlyt tenni. Ami azt jelenti, nem belehalni, ha nem muszáj, akármilyen gyönyörűen halálos is ez a szakma.

Mi, nézők mindebből vajmi keveset érzékelünk. Néha fanyalgunk, néha lelkesedünk egy-egy alakítást látva. Fogalmunk sincs arról, hogy csupán a jéghegy csúcsát látjuk, a végeredményt. Nem tudjuk, mi minden kell ahhoz, hogy az utcán megsüvegelt, „Jónapotművészúr" ismerősből Hamlet legyen, aki apja gyilkosát üldözni.

A színész gyakran alig gyűjt valamit, színészházban albérel, vagyona nincs.

Mégis övé a mennyek országa: évadonként reménytelen vagy viszonzott szerelmes, boldog apa, hidegvérű gyilkos, tragikus áldozat. Arrogáns király és kiszolgáltatott nincstelen. Rocksztár és Csipkerózsika lelkű naiva, termetes asszonyság, nagyivó Falstaff és ugribugri udvari bohóc. Furfangos francia, hűvös angol, vérbő olasz, romantikus magyar. Mind egyenként, egyszerre, egymás után. Minden lehet. Nem ér fel ehhez semmilyen – akár egy élet verítékével vagy lottón nyert – palota birtoklása.

Mi meg pörgetjük az egyetlen, kicsit szürke életkénket.

A dolgok persze mégis jól vannak elrendezve. Ők kifeszítik magukat, ezer életet mutatnak, mi pedig nézzük őket önfeledten, kicserélve, elvarázsolva. Mert színház az egész világ, ahogy a jó öreg William megmondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!