Kultúra

2014.09.08. 18:56

A virágpompába öltöztetett kereszteket örökítették meg

Nagykanizsa – Érdekes kiállítás nyílt hétfőn a Kiskanizsai Általános Iskolában.

Horváth-Balogh Attila

 

A kis aula tárlata a városrészben található fogadalmi kőkereszteket mutatja be, melyeket a mélyen vallásos kiskanizsai nép szeptember 8-án, azaz Kisboldogasszony napján felékesít. A római katolikus egyház hagyományosan ilyenkor, vagy népiesen Kisasszony napján ünnepli Szűz Mária születésének napját, erre emlékezve díszítik fel virágokkal évről évre az asszonyok a feszületeket és mondanak alattuk közösen imádságot. A virágpompába öltöztetett kereszteket a Zsoldosné Major Ilona által vezetett történelem- és honismereti szakkör tagjai, a diákok örökítették meg fotóikon. A tárlatot Molnár István, az intézmény igazgatója és dr. Páhy János plébános ajánlotta az érdeklődők figyelmébe (Fotó: Horváth-Balogh Attila)

Ezek is érdekelhetik