Kultúra

2014.03.13. 14:25

Életélmények nyolcvan esztendő környékén

Hévíz - „Készülök az elmúlásra”, mondta a 84 éves Konok Tamás festő. „Ne kapkodd el”, kérte a 78 esztendős Klimó Károly képzőművész. Köztük csendesen hallgatott a 80. évébe lépett András Sándor költő, író.

Arany Horváth Zsuzsa

A szép kort megélt férfiak olyan művészek, akiknek karakteres sorsa gazdag bölcsességet halmozott fel. Ebbe leskelődött bele a zalai fürdővárosban kulturális szalonként működő Pelso Társaság a minap. A beszélgetésből kiderült, az ember olykor nem csak azért hagyja el a hazáját, mert nagyobb házra, jobb autóra vágyik, mint amit a rossz döntések közt vergődő szegény ország nyújtani tud.

„Olyan mindegy minek neveznek / Krisztusnak szögnek vagy keresztnek / a három együtt vagyok” (Magamra szögezve)András Sándor fenti sorait éreztem helyénvalónak, amikor a társasági estnek otthont adó Kis Helikon Hotel Hévízbe gyűlt hallgatósága elé telepedett Konok Tamás, Klimó Károly és András Sándor. Előbbi kettő képzőművész, míg utóbbi költő, író. Összeköti őket a kor, s az, amit ennélfogva hazai gondolkodóként, alkotóként meg kellett érniük. Épp az eziránti közönségkíváncsiság terelte őket együvé. A hévíziek kívánságát az összejövetelt felvezető Tar Ferenc tanár fogalmazta meg: a borvacsorák mellett másodszor adtak módot maguknak és meghívottaiknak arra, hogy a művészetről beszélgessenek, nem is először ebben a körben.

„Talán úgy néz ki, hogy nem olyan focisták vagyunk, akik csak egyszer tudnak gólt lőni”, adott indoklást a moderátori szerepet magára vállaló Klimó Károly. (A Balaton-felvidéki Monostorapátiban élő festő- és szobrászművész tépett, gyűrt világú, lángolóan szuggesztív képeiről ismert, pirosan üszkös kollázsait, a világirodalom és filozófia ihlette műveit világszerte kiállította már. A magyar kultúra jeleseként 2005-ben Herder-díjat kapott,)

Szóval ő faggatta barátait, miért választották az emigrációt, Magyarország elhagyását a XX. század közepén.„Nem készültem magamból”, szabadkozott a korát és botját derűsen viselő Konok Tamás festőművész. (Konok stílusát a geometrikus absztrakcióval írják le az elemzők. Évtizedekig élt Párizsban, szintén festő feleségével, Hetey Katalinnal. Nagy hatással volt rá India is. Ma már özvegyen Budapest is az otthona, tanít a műszaki egyetemen. Klimóval együtt Bernáth Aurél tanítványainak mondhatják magukat.)

A vasfüggöny két oldalának tanúi. Konok Tamás, Klimó Károly és András Sándor a találkozón (Fotó: Arany Gábor)

Konok nagyapja építész volt, édesapja a zenével kötelezte el magát. Ő maga 1954-ben végzett az egyetemen, 1958 pedig már Párizsban találta. Az ösztöndíjat szerette volna meghosszabbítani, meglepetésére az útlevelét visszavonták. Mi maradt más, minthogy az emigrációt választja, amit akkoriban disszidálásnak neveztek. Hogy elveit, céljait ne kelljen feladnia csak azért, mert a szűkkeblű magyar kultúrpolitika uralma megtörni tervezte tehetségét. Pedig kezdetben Párizs zűrös XX. kerületében egy 5. emeleti, víz és villany nélküli padlásszobában élt, ahova csak létra vezetett. A jólét messze elkerülte, de a művészethez elengedhetetlen szabadság lehetett így az övé. „De Gaulle elnök kulturális kabinetfőnöke, egy terjedelmes alkatú hölgy beszorult a felvezető nyílásba, amikor egyszer a műtermemet akarta meglátogatni, de így is vett négy képet tőlem.” Utolsó otthona a Notre Dame szomszédságában van, közös a pincéjük a világ egyik leghíresebb templomával. „Ott a műgyűjtők ismerni akarják személyesen a művészt, pedig 10 ezer él egy helyen. Érdekes, mert én például nem akarom élve látni azt a sertést, akit pár óra múlva elfogyasztok.”

Más utat járt be a budapesti András Sándor, aki 1956-ban szegedi egyetemi diákbizottsági delegációval utazott Bécsbe, hogy támogatókat találjon a magyar szabadságharchoz. Ezt nem sikerült elintézni, s közben utolérte a hír: jobb, ha nem jön haza. („Anyám kiutazott Bécsbe, hogy figyelmeztessen és meg is talált, mint tűt a szénakazalban.) Oxford, London után találta meg a helyét Amerikában, s befejezvén irodalmi tanulmányait, számos USA-beli egyetemi katedrán tanított. Kalifornia, Berkeley, Washington szerepel az életrajzában. És magyar emigráns folyóiratok: Arkánum, Új Látóhatár, Irodalmi Újság, párizsi Magyar Műhely.

Klimó Károly, akit Kaposváron a Rippl-Rónai-kúriában érte oly hatás, ami a művészi pályára terelte, nem disszidált, de részt vett a nyolcvanas évek budapesti megmozdulásaiban. Úgy érezte akkor, hogy a 40 év provinciális Magyarországa eltűnőben, levegőt kaphatnak a kevésbé értékelt művészek, ismét az európai fősodorba integrálódhatnak a hazai alkotók. „A Kádár-rendszer a korbács és mézesmadzag politikáját űzte, de addigra izgalmas kulturális élet keletkezett. Az Astoriában működő Örley-körhöz csatlakozott, s részt vett a francia nagykövetség budapesti épületének pincéjében zajló megmozdulásokon. Ő maga is kiállított ott. „A külföldi megmutatkozáshoz állami engedélyre volt szükség.” Pedig a világ kíváncsi lett volna, a vasfüggöny mögött csak vacak születik-e?

„Úgy gondoltuk, hogy a Ti hazajöveteletek friss vért hoz a magyar művészeti és kulturális életbe”, utalt Klimó arra, hogy beszélgetőtársai a kilencvenes évek végén hazatelepültek. Vélték, a szabadságból a szabadságba. Mindketten a berlini fal leomlását tartják mérföldkőnek, ez befolyásolta döntésüket.

Mit találtak?

Ma megint nincs kulturális diplomácia, a világ nagy színpadaitól, Londontól, Berlintől, New York-tól, Zürich-től ismét távol kerültünk. Itthon pedig az értő értelmiség nem keres annyit, hogy áldozhasson a „felesleges” árucikkre.

„Isten megérdeklődte, mi legyen velem. Kegyed tudja, mi a teendő...” (András Sándor)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!