Kultúra

2013.12.03. 13:10

Kiss Ágnes Katinka művei a Gönczi Galériában

Zalaegerszeg - Olyan szelíd a tekintete, hogy az ember nem is érti, honnan jönnek ezek a vad színek, szilaj formák. Vagy tán nem is a nyers indulat, hanem az oldott játékosság hajtja benne a motort?

Magyar Hajnalka

Kiss Ágnes Katinka festőművész kiállításán morfondírozhat el a fentieken a látogató, a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. Hogy ezt megtehessük, persze művek kellenek, amik eleinte távollétükkel tüntettek. Rendhagyó megnyitónak lehettünk ugyanis tanúi, ami A császár új ruhája című mese felolvasásával kezdődött a lefüggönyözött kiállítótér előtt. Aztán bebocsátást nyertünk a csupasz, hófehér falak közé...

-Nem akartunk szokványos megnyitót, Balázs ötlete volt a mese, s az üres kiállítótér - utal férjére (Monok Balázs, a Kölcsey-gimnázium művésztanára) Kiss Ágnes Katinka. A visszajelzésekből úgy tűnik, a közönség vette a lapot, a császár és a falak egyaránt meztelenek voltak...

Persze csak arra a pár pillanatra, amíg a közönség, túl az első döbbeneten levonhatta a képmutatásra vonatkozó tanulságokat. Aztán a Kölcsey-gimnázium tanulói egyenként behordták, s falra akasztották Katinka nagyméretű festményeit. Amelyek a présházból kialakított kis szenterzsébethegyi családi lak padlásterében születtek meg.

-Legtöbbször akkor loptam magamnak időt, amikor aludtak a gyerekek, de persze sokszor megesett, hogy tíz perc múlva már jöhettem is le, mert a kétéves Emma felébredt... - kapunk ízelítőt egy kétgyermekes festőművész anyuka hétköznapjaiból.

A művek egy része régi, mások vadonatújak, az egységet az teremti meg, hogy majd mindegyiken felbukkan egy állat körvonala. Nem túl hangsúlyosan, inkább csak mint egy motívum a többi között, az örvénylő, élő, organikus kavalkádban.

-Marcival voltam állapotos, amikor megjelentek a képeimen az állatfigurák.(Bálna, sas, kígyó, tapír stb.) Állítólag a babák már a pocakból befolyásolják a kismamákat, lehet, hogy ezt az egész sorozatot a fiam indította el hat évvel ezelőtt... A terhesség kétség kívül felfokozott, szélsőséges érzelmi hullámzással jár, bár az én képeimen enélkül is elég nagy káosz uralkodik... Ami nem baj, én szeretem ezt a felszabadultságot.

Katinkát ifjabban figurális témák foglalkoztatták, mintegy előtanulmányként ki is állította Leonardo Hölgy hermelinnel című képéről készített másolatát, amit 18 évesen festett. Még főiskolásként is fogva tartotta a realitás a Pécsi Tudományegyetem festő szakán végzett Tolvaly Ernő tanítványként a budapesti származású lány ám akkoriban érte egy baleset. Súlyos agyrázkódást kapott, s amikor felépült, gyökeresen megváltozott a stílusa.

-Amúgy mostanában elindult nálam valamiféle letisztulási folyamat. Kicsit több teret engedek a tudatosságnak, anélkül, hogy lemondanék a véletlenszerű, spontán impulzusokról. Hiszen ezek adják a munkáim lényegét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!