Kultúra

2013.10.09. 20:10

Janklovics Péter karrierje Zalából indult

Zalaegerszeg - A stand up comedy műfajában nem szerencsés hosszan végigvinni egy figurát, így bármennyire is megkedvelte a közönség a Sziget fesztivál reklámjában általam megformált alakot, az mégsem jelenik meg a műsoromban.

Gyuricza Ferenc

Többek között ezt mondta a színész-humorista Janklovics Péter, aki a zalaegerszegi Dumaszínház soron következő, pénteki előadásának egyik szereplője lesz. Pedig a pályafutását még 1999-ben Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színház társulatában kezdő színművész egy olyan alakot formált meg, akit az egész ország megkedvelt.

– Eleinte én is úgy gondoltam, hogy továbbviszem a figurát, talán volt is ilyen nyilatkozatom – folytatta Janklovics Péter, aki pénteken Kiss Ádámmal és Szobácsi Gergővel hármasban lép az Art Mozi színpadára. – Később viszont már azt éreztem, hogy ez nagyon borotvaélen táncolás lenne, a stand up ugyanis az a műfaj, amely egyes szám első személyről szól. Az emberek azt várják, hogy olyan személy álljon ki a színpadra, aki akár közülük is kikerülhetne. Ha ehelyett egy figurát hozok, az inkább a színházi előadásra hasonlít.

Janklovics Péter: – A stand up egyes szám első személy. Fotó: ZH-archív

Janklovics Pétert mindig is vonzotta az a közvetlen előadásmód, ami a stand up comedy műfaját jellemzi. Mint mondja, már gyermekkorában a viccelődős alakok közé tartozott, ezt tudták róla ismerősei és barátai, így eleinte csak ők javasolták a Dumaszínház 2003-as indulásakor, hogy talán érdemes lenne megpróbálkoznia ezzel a műfajjal, majd később azon rendezők is felvetették, akikkel a színházban dolgozott együtt. A nagy egymásra találásra azonban egészen 2009-ig várni kellett, ám ezt már megelőzte néhány önálló humorest, ugyanis 2007 nyarán egy barátja tudta nélkül szervezett le számára néhány fellépést, s ezáltal került a mélyvízbe. Addigra a szigetes „őrület" is kissé alábbhagyott, bár Janklovics Pétert időnként még ma is megtalálják az emlékezetes „senkiháziak kezében van a popszakma", valamint „prodidzsájos" szövegekkel.

– Egy 2009-es nyilatkozatom után keresett meg Litkai Gergő, a Dumaszínház vezetője, ő hívott el a társulatába – tette még hozzá a színész, aki arról is beszélt, hogy Zalaegerszeghez kellemes emlékek kötik. – Magát a várost nem szerettem, Budapest után nagyon kihaltnak éreztem, mégis három csodálatos évet töltöttem itt. Amikor Bödőcs Tibor meghívására évi egy alkalommal eljövök Búcsúszentlászlóra, mindig átnézek Zalaegerszegre is. Rendkívül jó csapatot ismertem meg a Hevesi Sándor Színházban, s kiváló produkciókban vehettem részt. Olyan rendezőkkel dolgozhattam együtt, akik sokat tettek hozzá a színészi karrierem alakulásához. Csak a fizetésemmel nem voltam elégedett, a keresetem még a minimálbért is alulról súrolta. Persze minden rosszban van valami jó is, ezt a témát elővettem már néhány alkalommal stand up comedy előadások alkalmával is, mert úgy tudom, a probléma ma is jelen van, kezdő színész kollégák továbbra is hasonló körülmények között dolgoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!