Kultúra

2012.03.22. 06:41

''Aranyba'' foglalt csendéletek

Arany oklevelekkel, kollektív díjjal gyarapodott nemrégiben a zalaegerszegei Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény képzeletbeli vitrinje.

Péter Gyöngyi

Az intézmény két diákja, a 17 éves Dobri Anna és a 18 éves Májer Fruzsina, valamint a 19 éves Kintli Borbála - aki jelenleg a Zrínyi-gimnázium tanulója, ám korábban az Adyban tanult és máig visszajár egykori iskolájába -, sikerrel szerepelt a Csendéletek - látványtól az absztarkcióig címmel meghirdetett országos képzőművészeti pályázaton, tudtuk meg Czigány Lászlótól, az Ady-iskola igazgatójától.

- A felhívásra 350 munkát küldtek az ország minden pontjáról, az alkotásokat összesen 24 iskolából nevezték a megmérettetésre. A legjobb műveket kiállították, a beérkezetteknek körülbelül a harmadát találta erre alkalmasnak a szakértő zsűri, 130 munka került így a nagyérdemű elé - mondta tájékoztatásképpen a direktor.

Grafika, festmény, kis- és térplasztika, illetve tűzzománc is volt az alkotások között, melyek a budapesti Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, a Hubay Galériában leltek otthonra május 5-ig.


A nevező intézmények közül hetet - köztük a zalaegerszegi Ady-iskolát is - kollektív díjjal jutalmaztak. A legkiemelkedőbb művek alkotói, összesen 34 diák pedig arany oklevéllel gazdagodott. Természetesen a felkészítő tanárok, a megyeszékhelyi diákok esetében Farkas Ferenc és Tánczos György munkáját is elismerték.

Mosdókagyló konzervesdobozokkal, egy koponya növényekkel, de klasszikus virágos csendélet is került ki a lányok keze alól.

- Jó érzés volt viszontlátni az alkotásainkat a kiállításon - árulta el Anna, aki két társát is képviselte a helyszínen.

S, hogy az alkotás mely fázisát kedvelik leginkább?

- Az az érzés a legjobb, ami munka közben érezhető - összegeztek egyetértően az arany okleveles lányok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!