Kultúra

2011.12.06. 12:06

Zalai körökben - Bereményi Verebes utódja lehet

Három pályázat érkezett a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjának betöltésére - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztálya. A pályázók között zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban egykori művészeti vezetője, Bereményi Géza is ott van.

MTI


Három jelentkező

Bár a Főpolgármesteri Hivatal neveket nem közölt, az MTI információi szerint Bereményi Géza író, Harsányi Gábor színész és Megyeri László, a Thália Színház korábbi igazgatója adott be pályázatot. Az MTI-nek mindhárman megerősítették, hogy pályáznak, és beszámoltak arról is, hogy a szakmai bizottság december 7-én, szerdán hallgatja meg őket.
   
Harsányi Gábor színész az MTI-nek elmondta, hogy közösen adott be pályázatot kollégájával, Dózsa Lászlóval, aki főrendezőként venne részt a munkában. A két színházzal kapcsolatos elképzeléseiről azonban nem akart beszélni, mint hozzátette, a pályázatot a döntésig biztosan nem hozza nyilvánosságra.
   
Bereményi Géza író, aki 1997–2006 között a Hevesi Sándor Színházban művészeti vezető volt és a zalai teátrum örökös tagja csak  annyit erősített meg, hogy pályázik a intézmények vezetésére, azonban terveiről egyelőre ő sem kívánt nyilatkozni. Azt sem árulta el, milyen csapattal vezetné a színházat.
   
A harmadik pályázat Megyeri László nevéhez kötődik, aki 1993-tól - Schwajda György meghívására - a mai Thália épületében működő Művész Színház gazdasági igazgatója, majd 1995-től Csiszár Imre vezetése mellett a Thália gazdasági igazgatója, 1996-2009-ig, 13 évig pedig igazgatója volt. 2010 decemberétől idén október végéig mint fővárosi önkormányzati főtanácsadó tevékenykedett.
Megyeri László az MTI-nek elmondta: pályázik a két színház közös vezetői posztjára, de terveiről egyelőre ő sem beszél. Mint megjegyezte, pályázatát semmiképpen nem hozza nyilvánosságra a döntés megszületéséig, azt követően határoz arról, megismerheti-e a közönség elképzeléseit.
   

Egy vezetés alatt, Verebes után

A Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatására kiírt pályázat szerint az ügyvezető igazgató egyszemélyi felelős vezetőként irányítja majd a Thália Színház Nonprofit Kft.-t és a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.-t. Feladata lesz a két színház művészeti programjának részletes kidolgozása, a Mikroszkóp Színpad esetében a színházterem adottságainak figyelembe vételével, tekintettel a színház hagyományaira a kabaré műfajának megőrzésében és a Thália Színház egészének művészeti koncepciójával összehangolva.
   
A pályázatnak tartalmaznia kellett a két nonprofit társaság 2012. évben lezajló lehetséges egyesülésére vonatkozó művészeti, pénzügyi, szervezeti megvalósítási koncepciót is.
   
A Thália Színház ügyvezetői munkakörét a nyertes pályázó 2012. január 1-jétől öt éven át töltheti be. A Mikroszkóp Színpad esetében az ügyvezetői feladatokat szintén 2012. január 1-jétől 2016. december 31-ig láthatja el a nyertes külön díjazás nélkül.
   
Érvényes pályázatot csak a két színházra együttesen lehetett benyújtani a kiírásnak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján való megjelentetését -  október 28-át - követő 30 napon belül. Az elbírálás határideje: a pályázat benyújtását követő 30. nap.
    
Verebes István 2010. február elsején vette át a Kabaré 24 színház (volt Mikroszkóp Színpad) igazgatását, ám 11 hónapnyi munka után úgy döntött, feláll igazgatói székéből. A Zalaegerszeg bazitai városrészében élő művész a pénzügyi keret szűkösségére hivatkozva mondott le.

A  Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. száz százalékos üzletrészére   nyáron pályázatot írt ki a főváros, ám arra nem volt jelentkező. Ezt követően Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes már nyár végén azt valószínűsítette, hogy a teátrumot a Thália Színházhoz fogják csatolni.
   
A Mikroszkóp Színpad az év végéig Szabó Attila korábbi gazdasági igazgató vezetésével működik, akinek ügyvezetői megbízatása december 31-ig szól. A Thália Színházat jelenleg - a még 2009 elején kinevezett - Zimányi Zsófia vezeti, akinek megbízatása 2014. január végén járna le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!