Kultúra

2011.12.12. 08:00

Elkövetőből lett a mestere

Fában megfogalmazott gondolatok címmel nyílt meg a Letenyei Fafaragó Műhely jubileumi kiállítása a nagykanizsai HSMK-ban. A húszéves egyesület tagjai a népművészet tisztelete mellett egyéni stílusra törekszenek.

Steyer Edina

A Fafaragó Műhely története 1985-re nyúlik vissza. Boa Endre abban az évben vett részt először a megyei fafaragó mozgalom munkájában, Keszei Irma, letenyei népművész invitálására. Ekkor ismerte meg a most már 72 éves Bedi Lászlót, Laci bácsit, aki máig aktív tagja az egyesületnek. 85-ben szervezték az első alkotótábort.

- Már az első években sokan csatlakoztak hozzánk - mondta az elnök. - Például a tótszentmártoni Radnai István, aki aztán saját falujában is létrehozott egy művészeti egyesületet. Még folyt a háború a déli szomszédoknál, amikor elkezdtünk kijárni Marija Bistricára, kapcsolatot építettünk ki Horvátországban, azóta járunk egymás táboraiba.

A csapat a rendszerváltás évében 1200-as Ladával vágott neki az útnak Franciaországba, Normandiába.

- Normandiában kifogtuk azt az időszakot, amikor száz napig nem volt eső, a fű is kiégett - mesélte Boa Endre. - A hőség ellenére termékeny hónapot töltöttünk ott, rengeteget dolgoztunk.

Legfiatalabb tagjuk a rendőr Tislér Zoltán.

- Kislányom születésekor, tizenhat évvel ezelőtt kerültem a csapathoz - így Zoltán. - Bölcsőt akartam neki faragni, de fogalmam sem volt, hogyan álljak neki. Akkor kerestem fel Laci bácsit, aki Endréhez irányított.

- Szívesen fogadtuk - vette át a szót mosolyogva Boa Endre. - Annak ellenére, hogy nem sokkal szakmai találkozásunk előtt megbüntetett, mert nem álltam meg egy stoptáblánál. Hozzáteszem, jogosan. Rá egy hétre jött, hogy faragni szeretne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!